Hirdetés

Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella (9. forduló, a szombat eredmények)

2018.09.29. 22:59

Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella (9. forduló)

Hirdetés

A labdarúgó OTP Bank Liga mezőnyében egyedüliként továbbra is veretlen a Ferencváros, miután a kilencedik forduló szombat esti rangadóján házigazdaként 1-0-ra legyőzte az Újpest FC csapatát.

A fővárosi zöld-fehérek legutóbb március 3-án a Diósgyőr vendégeként veszítettek bajnoki mérkőzést.
A Haladás a szlovák vezetőedző, Michal Hipp menesztése után sem tudott elmozdulni a tabella utolsó helyéről, mivel 2-1-re kikapott a vendég Pakstól. A tolnaiak immár hat meccs óta veretlenek, míg a vasiak öt mérkőzés óta nyeretlenek.

A táblázat második és harmadik helyén továbbra is a Honvéd és az MTK áll, annak ellenére, hogy legutóbbi három találkozóját egyik fővárosi csapat sem tudta megnyerni.

    OTP Bank Liga, 9. forduló:
Ferencváros-Újpest FC 1-0
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 1-0
Szombathelyi Haladás-Paksi FC 1-2
MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC 2-2
Debreceni VSC-Kisvárda Master Good 3-1
    vasárnap játsszák:
Diósgyőri VTK-MOL Vidi FC 18.00

    A tabella:
 1.  Ferencváros                  9  7   2   -     19-6  23 pont
 2.  Budapest Honvéd              9  5   1   3     12-7  16
 3.  MTK Budapest                 9  4   2   3    13-15  14
 4.  Paksi FC                     9  3   4   2    12-10  13
 5.  Debreceni VSC                9  3   4   2    12-11  13
 6.  MOL Vidi FC                  7  3   3   1     15-7  12
 7.  Mezőkövesd Zsóry FC          9  3   3   3    14-12  12
 8.  Újpest FC                    8  2   4   2      6-7  10
 9.  Puskás Akadémia              9  2   2   5    10-14   8
10.  Kisvárda Master Good         9  2   2   5     8-17   8
11.  Diósgyőri VTK                8  1   3   4     7-14   6
12.  Szombathelyi Haladás         9  1   2   6    11-19   5

A 6. fordulóból a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt november 21-re halasztották.

A 10. forduló programja:
október 6., szombat:

Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 14.45
Újpest FC-Puskás Akadémia 17.00
Mezőkövesd Zsóry FC- Szombathelyi Haladás 17.00
Paksi FC-Kisvárda 17.00
Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 19.30 
    október 7., vasárnap:
MOL Vidi FC-MTK Budapest 18.00

    korábbi eredmények:
    1. forduló (július 21-22.):
Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 4-1, Újpest FC-MTK Budapest 0-2, Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 0-1, MOL Vidi FC-Kisvárda 4-0, Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 3-1, Budapest Honvéd - Swietelsky-Haladás 3-2
    2. forduló (július 28-29.):
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 2-2, Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1, MOL Vidi FC-Paksi FC 1-1, Budapest Honvéd-Kisvárda 4-0, Swietelsky-Haladás - Újpest FC 2-2, MTK Budapest-Ferencvárosi TC 1-4
    3. forduló (augusztus 4-5., szeptember 26.):
Újpest FC-Kisvárda Master Good 1-0, Budapest Honvéd-Paksi FC 1-0, Puskás Akadémia FC-MTK Budapest 1-2, Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 2-0, Ferencvárosi TC-Szombathelyi Haladás 3-1, MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-1
    4. forduló (augusztus 10-12.):
MOL Vidi FC-Debreceni VSC 1-1, Kisvárda Master Good-Ferencváros 0-2, Szombathelyi Haladás-Puskás Akadémia FC 2-1, MTK Budapest-Diósgyőri VTK 1-0, Paksi FC-Újpest FC 1-1, Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 0-1
    5. forduló (augusztus 17-18.):
Ferencvárosi TC-Paksi FC 1-1, Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 1-1, Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1, Budapest Honvéd-MOL Vidi FC 0-3, Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 1-0, Debreceni VSC-MTK Budapest 3-3
    6. forduló (augusztus 25.):
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 3-0, Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 0-1, Paksi FC-Puskás Akadémia FC 3-2, Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 1-1, Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 1-2
    7. forduló (szeptember 1-2.): Ferencvárosi TC-MOL Vidi FC 2-2 (1-1), Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1), Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 2-0 (1-0), Újpest FC-Budapest Honvéd 0-0, MTK Budapest-Kisvárda Master Good 0-1 (0-1), Diósgyőri VTK-Paksi FC 0-0
    8. forduló (szeptember 15.): Újpest FC-Debreceni VSC 1-0, Puskás Akadémia FC-MOL Vidi FC 2-1, Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 4-2, Paksi FC-MTK Budapest 3-0, Kisvárda Master Good-Szombathelyi Haladás 4-1, Budapest Honvéd-Ferencváros 0-1