Nemzetek Ligája - Itt találja a Nemzetek Ligája menetrendjét, csoportjait és programját

Nemzetek Ligája

m4sport.hu

2018.09.06. 18:57

Összefoglaló a Nemzetek Ligája összecsapásokról. A lebonyolítás elsőre bonyolultnak tűnhet, de itt a magyarázat

Ezentúl nem a selejtező csoportharmadikja, hanem a Nemzetek Ligája négy osztályának győztese csatlakozhat az Európa-bajnokság mezőnyéhez, miközben vannak feljutók és kiesők, illetve végső győztes is. Az UEFA vadonatúj tornája csütörtökön rajtol, Magyarország szombaton kezd Finnország ellen. A lebonyolítás elsőre bonyolultnak tűnhet, de segítünk kiegyenesíteni a kérdőjeleket.

2020-ban rendezik a 16. labdarúgó Európa-bajnokságot, 60 évvel az első kontinensvetélkedő után. Az évforduló kapcsán a rendezés és a kijutás is számos újdonságot tartogat. A tornát június 12. és július 12. között, Európa-szerte 12 városban –köztük Budapesten – rendezik. Az Eb története során először nincs konkrét házigazdája az eseménynek. A döntő helyszíne a londoni Wembley stadion lesz.

A torna ezúttal is 24 csapatos, de garantált induló nincs. A címvédőnek és a rendező országoknak is a selejtezőn keresztül kell kiharcolni a részvételt. Az Eb selejtezőit 2019 márciusa és novembere között rendezik. 2018 decemberében tíz darab öt- vagy hatfős csoportba sorsolják az 55 tagországot, minden csoport első és második helyezettje, tehát húsz csapat jut ki a tornára.

A maradék négy induló kilétéről az UEFA Nemzetek Ligája dönt. Ez még az Eb-selejtezők előtt, 2018 szeptembere és novembere között zajlik majd, havonta két-két játéknappal.

A felkészülési mérkőzéseket kiváltó – kétévente megrendezésre kerülő – torna lebonyolítása a következőképp zajlik: az UEFA az európai rangsor alapján négy külön osztályba (A, B, C, D) sorolta a válogatottakat, ezen belül 4-4 csoportot sorsoltak, amelyben oda-visszavágós rendszerben zajlik a küzdelem. A csoportok győztesei a következő kiírásra egy osztállyal feljebb lépnek, míg az utolsó helyezettek eggyel lejjebb kerülnek.

A sorozat 2018 szeptemberében kezdődik és novemberig hat fordulót rendeznek majd, havonta kettőt-kettőt. Az Eb-selejtezők befejezése (2019. november) után négy hónappal, 2020 márciusától kerül megrendezésre a Nemzetek Ligája Eb-kvalifikációért zajló rájátszása, itt dől el, melyik négy nemzet csatlakozhat még a 20 másik résztvevőhöz.

Röviden: az eddig megszokott Eb-selejtezős lebonyolítás annyit változik, hogy a 2020-as kontinenstorna selejtezőinek rájátszásában már nem a legjobb csoportharmadikok vesznek részt (mint ahogyan legutóbb a magyar válogatott is tette), hanem a Nemzetek Ligájának négy ligájának kvalifikációról lemaradt legjobbjai.

Mind a négy Nemzetek Ligája-divízióból négy-négy nemzet (mindegyik csoportból egy-egy) külön ágon harcolhat az Eb-részvételért, fontos azonban, hogy a pótselejtezőben csak azok a csapatok indulhatnak, amelyek korábban (tehát az Eb-selejtezőben) még nem kvalifikáltak az 2020-as Eb-re.

Alapesetben a csoportgyőztesek indulhatnak a rájátszásban, de ha már kijutottak, a divízió következő legjobb helyén rangsorolt válogatottja lép a helyére. Ha egy divízióból nem lehet feltölteni a négycsapatos rájátszási ágat, akkor a következő divízióból kerül(nek) ki a szükséges résztvevő(k).

Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.
.