Jó esélye van, hogy a Premier League idényét is törlik

MTI

2020.05.12. 20:14

Ha nem tudják befejezni a szezont, az nagyjából egymilliárd fontos veszteséget jelentene.

Az angol labdarúgó Premier League egyik klubtulajdonosa szerint 40 százalék az esély arra, hogy nem tudják folytatni és befejezni a felfüggesztett 2019/20-as idényt.

A Sky Sports nem nevesítette a klubvezetőt, aki az együttesek hétfői tanácskozásával kapcsolatban kiemelte: először beszéltek arról is, hogy esetleg nem lesz semmilyen folytatása a szezonnak, ami viszont így meglátása szerint "a káosz nyarához" vezet.

Hozzátette: sok játékos még mindig nem akar újra edzésre jelentkezni, és senki nem tudja pontosan, hogyan zárhatnák le a szezont további mérkőzések nélkül, a mostani állás alapján. Kiemelte: bármilyen számítással hoznának döntést például a kiesőkről, azok egészen biztosan azonnal perre vinnék a dolgot. Emiatt támogatja azt a lehetőséget, hogy ezúttal rendhagyó módon ne legyenek kiesők az élvonalból, amelynek 20-as létszámát ideiglenesen bővítsék 22-re.

Richard Masters, a PL elsőszámú vezetője korábban közölte, hogy ha nem tudják befejezni a szezont, az nagyjából egymilliárd fontos veszteséget jelentene. A BBC honlapjának beszámolója szerint viszont még akkor is 340 millió fontot kell visszafizetniük a jogtulajdonos televíziós társaságoknak, ha újraindul a bajnokság, mert a mérkőzésekre nem várt módon, azaz nézők nélkül és más időpontokban kerülne sor. Masters hétfőn azt is mondta: nem tart attól, hogy a játékosok visszautasítják az újrakezdés lehetőségét.

Ezzel szemben a Daily Mirror szombaton azt közölte, hogy információi szerint akár 50 futballista - klubonként két-három játékos - azon az állásponton van, hogy az intézkedések ellenére sem biztonságos a visszatérés, és edzésre, valamint mérkőzésre sem tartja alkalmasnak a körülményeket.

Danny Rose angol válogatott labdarúgó - akit a Tottenham Hotspur a tavaszi szezonra kölcsönadott a Newcastle Unitednek - azok táborát gyarapítja, akik az újrakezdést illetően névvel is hangot adtak kételyeiknek.

"A labdarúgásról még beszélni sem szabadna, amíg a számok nem csökkennek masszívan. Emberéleteket veszélyeztet" - utalt a 29 éves védő a brit adatokra, amelyek szerint hétfőig 32 065 ember hunyt el a koronavírus-járvány miatt Nagy-Britanniában.

Sadiq Khan, London polgármestere szerint városában túl korai még a sport visszatéréséről beszélni, ugyanakkor Boris Johnson miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy még szurkolók nélküli sportesemények is nagy lendületet adhatnak a nemzeti morálnak.

A YouGov közvélemény-kutatása szerint a megkérdezett 2098 személy 73 százaléka nem látott összefüggést a nemzeti morál és az angol futball újraindítása között, 19 százalékuk pedig a futballisták aggályait valósnak értékelte.

A neves játékosok közül elsőként Sergio Agüero nyilatkozott a visszatéréssel kapcsolatos kételyeiről. Véleményével azóta több PL-játékos értett egyet, hétfőn manchesteri klubtársa, Raheem Sterling osztott meg ehhez hasonló bejegyzést.

.