Szombaton rendezik az országos tizenegyesrúgó bajnokság döntőjét

MTI

2022.10.04. 20:20

Öt hónap, közel száz helyszín és tízezer rúgás után már csak a finálé napja van hátra a II. országos tizenegyesrúgó bajnokságból, erre szombaton kerül sor Budapesten.

Reggeltől a Pénzügyőr Kőér utcai sporttelepén az utolsó selejtezővel folytatódik a sorozat a felnőttek és a gyerekek kategóriájában is, délután pedig következik az elődöntős szakasz. A döntősök este, a Budapest Honvéd-Mezőkövesd NB I-es labdarúgó-mérkőzés keretében küzdhetnek meg a fődíjért, amely a felnőtteknél egymillió, a gyerekeknél százezer forint.

A szervezők keddi közleményükben emlékeztetnek, hogy az idei bajnokság május 12-én, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban vette kezdetét. Minden nevezőnek a lakhelyéhez képest 50 kilométeren belül volt lehetősége selejtezőn részt venni, továbbá az első körben hibázók esélyt kaptak, hogy pótselejtezőn továbbjussanak.

Az eddigi legidősebb nevező a 69 éves Jeges József, legtávolabbról pedig Kőrösi Zsanett érkezett, aki Londonból utazott haza a martonvásári selejtezőre.

A finálé napján délután az elődöntő a felnőtteknél 128-as, a gyermekeknél 32-es táblával veszi majd kezdetét - minden párharcban 3-3 rúgása van mindenkinek, hacsak nem szükséges ráadás -, a két-két döntős pedig este, a Bozsik Arénában küzdhet meg a győzelemért, ekkor már 5-5 lövéssel.

A sorozat fővédnöke a magyar válogatottsági rekorder, a nemzeti csapatban 108 alkalommal pályára lépett egykori kiváló kapus, Király Gábor, az ő nemzetközi kapusiskolájának növendékei védenek az elődöntőben és döntőben is.

.