Forma-1 - Spanyol Nagydíj - Idén is Verstappen nyert

MTI

2024.06.23. 19:02

A világbajnoki idény jövő hétvégén az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.

A 26 éves Verstappennek - aki sorozatban harmadszor győzött a Barcelona melletti aszfaltcsíkon - ez pályafutása 61. futamgyőzelme, az idei szezonban hetedszer diadalmaskodott.

Mögötte Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a harmadik pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes szintén brit pilótája lett.

A versenyzők ideális körülmények között vághattak neki a 66 körös száguldásnak, s a brit George Russell (Mercedes) a negyedik helyről szenzációsan kapta el a startot. Csapattársát lerajtolta, az egymásra figyelő Verstappent és Norrist pedig körbeautózta - utóbbi a pole pozícióból egészen a harmadik helyig csúszott vissza. A hollandok címvédője a harmadik kör legelején, a célegyenes utáni féktávon megelőzte Russellt, és azonnal ellépett riválisától. Norris nem szakadt le honfitársáról, de amikor mindenki végzett az első kerékcserékkel - a 15. és a 25. kör között - csak az ötödik helyre jött vissza, mert csapata jóval tovább kint tartotta a lágy keveréken, mint a többieket.

A boxutca-látogatások után Verstappen, Russell, Hamilton volt a sorrend az élen, mögöttük Sainz, Norris és Gasly száguldott, a pontszerző helyeken még Leclerc, Ocon, Pérez és Piastri haladt. Norris folyamatosan előzte le riválisait a frissebb gumikon, a 35. körben már második volt és elkezdte üldözni az élen zavartalanul köröző Verstappent. Igazán közel azonban az újabb kerékcserék után sem tudott kerülni a mclarenes versenyző a red bulloshoz, de Norris második helyt sem veszélyeztette senki. A hajrában a lágy gumikon száguldó Hamilton megelőzte csapattársát és feljött a dobogóra.

A világbajnoki idény jövő hétvégén az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.

.