Megjelent az Így lettünk bajnokok 2.0 könyv

MTI

2024.11.19. 21:04

Huszonkilenc magyar sportoló kiválóságnak - köztük a párizsi olimpia néhány aranyérmesének -, a gyerekkortól az első sikerekig vezető útja követhető végig az Így lettünk bajnokok 2.0 című könyvben.

"Az öt éve kiadott +Így lettünk bajnokok+ minden várakozást felülmúló sikere szülte az ötletet, hogy folytassuk a sportolók történeteinek bemutatását" - mondta Bruckner Gábor felelős kiadó és szerkesztő a keddi bemutatón, hozzátéve, hogy a párizsi olimpia idején véglegesedett az elhatározás, és feszített tempóban, két hónap alatt kellett elkészíteni a beszélgetéseket, hogy a karácsonyi könyvvásárra megjelenhessen a mű.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szerint olyan sportolókat szólaltattak meg a szerzők, akik példaképek, és sok újdonságot, érdekességet olvashatunk róluk a könyvben.

"Szakembereknek, sportvezetőknek is érdekes olvasmány lehet megtudni, hogy más sportágakban milyen út vezet a sikerig. A MOB örül, hogy lett folytatása az első könyvnek, és reméljük, ennek is lesz még folytatása" - hangsúlyozta Fábián.

Török László, a szerzői csapat rangidőse nem titkolta, kezdetben képtelen vállalkozásnak tartotta, hogy két hónap alatt elkészülhet a magas színvonalú kötet.

Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőröző szerint azért jött létre a könyv, hogy saját példáikkal segítsenek az edzőknek, a szülőknek és a gyerekeknek.

"Nevelőedzőm, Szalay Gyöngyi mindig hitt bennem, és egy nevelőedzőtől ez a legtöbb, mi adható, hogy hisz a tanítványában" - mondta.

"Tibi fiam éppen Vancouverben van világkupa-versenyen, én képviselem őt" - mondta az MTI-nek id. Andrásfi Tibor, a csapatban olimpiai bajnok, egyéni negyedik helyezett párbajtőröző, Andrásfi Tibor edző-édesapja. "Nagyon jó érzés, hogy ilyen fiatalon, 24 évesen felért a csúcsra, olimpiai bajnok lett, és megtiszteltetés számunkra, hogy benne lehet ebben a csodálatos könyvben."

A kötet a sportállamtitkárság, a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programja, valamint a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával jött létre.

.