A csillagközi saga legújabb és egyben utolsó epizódjában minden eddiginél mélyebb lélektani vizekre evez George Lucas, igaz, ezek a vizek így is csak térdig érnek. Ettől függetlenül a Sith-ek bosszúja egy élvezhető és díjazandó munka, amelybe nemcsak pénzt, de – ne féljünk kimondani – szellemi energiát is belefecceltek. Egy mozijegyet és egy kritikát megér.
Rohamosztagosok a büfénél
„Tiszta Amerika” - mondtuk volna, ha 1977-ben látjuk meg a beöltözött rohamosztagosokat a Savaria Mozi előterében. 2005-ben már nem hat ennyire sokkolóan a látvány, de azt örömmel nyugtázzuk, hogy a régi filmszínház nem adja meg magát olyan könnyen. Belvárosban lakóként összehasonlíthatatlanul egyszerűbb ugyanis ide járni, mint a multiplexbe, most már csak az kellene, hogy a megkezdett felújítás is minél előbb révbe érjen.
Egyébként valamiért azt gondoltuk, hogy a csinos rohamosztagos és egyéb szerkókat a filmforgalmazó csomagolta a premier kópia mellé, de a moziban felvilágosítottak, hogy á, dehogy, azokat a mozi bérelte ki nagyon súlyos pénzekért. Mivel a fényképezőt nem vittük el a filmre, a cikk alatt mellékelt képeket a mozitól kuncsorogtuk.
A Sith-ek bosszúja
Na, de elég a mellédumából, térjünk rá magára a konkrét filmre, amelyről ezekben a napokban sok tízezer kritika íródik szerte a világon, dicsérő vagy éppen porig alázó mondókával. A Csillagok háborújáról ugyanis nem lehet írni objektívan, és minél inkább imitálja valaki a tárgyilagosságot, annál inkább képtelen megragadni magát lényeget. Tisztára olyan, mind a katolicizmus. Így azoknak van igazuk, akik beülnek a moziba egy zacskó popkornnal, végignézik lazán a filmet, majd elmondják a barátoknak bátran, mi tetszett benne, és mi nem, fittyet hányva mindenféle hivatalos kritikákra.
A történetet már gondolom mindenki kívülről fújja, de az illendőség kedvéért írjuk ide, hogy ez az epizód – a harmadik – zárja kerekre a hatrészes művet, ebből derül ki, hogyan is illeszkedik pontosan egymáshoz a 4-6. részben megismert Leila, Luke, Darth Vader stb.vonal a később forgatott kezdetekkel, azaz hogyan is kapcsolódik egymáshoz a két Star Wars-generáció története.
A legizgalmasabb kérdés persze az Anakin Skywalker-szál, hogyan lesz az ártatlan, jóságos, tiszta szívű fiatalemberből az egész galaxis legfélelmetesebb önkényurává.
Lucasnak két órája van, hogy valahogy megoldja a feladatot, járhatott is rajta az esze rendesen, hogy aztán mégse jöjjön össze a dolog maradéktalanul. A személyiségváltozás legfontosabb mozgatórugója ugyanis az lenne, hogy Anakin azért választja a sötét oldalt, mert annak segítségével majd meg tudja menteni az álma szerint a szülésbe belehaló szerelmét, Padmét.
Ennek folyományaként aztán hűséget esküszik az erő sötét oldalával játszó sith nagyúrnak, aki mellesleg a köztársaság kancellárja majd a birodalom császára: Palpatine. Ezért elárulja korábbi jedi barátait, gondolkodás nélkül lemészárol mindenkit, aki a császár útjait veszélyezteti, beleértve a szeparatistákat, a kereskedelmi szövetség embereit vagy éppen a gyerekeket, ha azok történetesen jedi-növendékek. Nehezen hihető fordulat, még akkor is, ha korábban voltak jelek (a második részben lázadozik a mestere iránt, Padménak a diktatúra előnyeit ecseteli, stb.), amelyek már igyekeztek előkészíteni a személyiség ilyen drasztikus átalakulását.
Számomra zavaró a film sebességének felpörgetése is. Már az sem oké, hogy itt-ott a sztenderd James Bond-gegeket idézik a jelenetek, ám igazán az sajnálatos, hogy a nagy rohanásban nincs idő alaposan szemügyre venni a fantázia-szülte világokat és lakóit, mindegyikből csak egy kis kóstolót kapunk, pedig a Mustafar, a Utapau, a Kashyyyk, a Coruscant bolygókat egy darabig még szívesen hesszeltük volna, ha National Geographic-módon kapunk még belőlük néhány percet. Ehelyett azt kellett néznünk, hogy Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi úgy hozza le a törött űrhajót, hogy az akár az Airport-paródiába is szervesen beilleszthető lenne.
Hogy mégis a mérleg pozitív serpenyője mozdul lefelé, arról leginkább - az egészen elképesztő látvány mellett - a részletek tehetnek. Bár Anakin személyiségváltása nem hiteles, mégis felvet bizonyos komolyabb gondolatokat, amelyekben mindezidáig nem dúskáltak a Star Wars-filmek. Mindenekelőtt annak az elcsépelt, de igaz közhelynek a képi, a tömegek számára is érthető megformálását, hogy a pokolra vezető út is jószándékkal van kikövezve, hogy milyen veszélyesen közel van egymáshoz a demokrácia és a diktatúra, vagy hogy a politikát nem lehet tiszta eszközökkel játszani.
Érdekes nüánsz az önbeteljesítő jóslat maga is. Tudniillik Padmé valóban belehal a szülésbe, de éppen azért, mert lelkileg nem tudja elviselni, hogy Anakin a sötét erőhöz csatlakozott. Aztán persze lehetne még mélyebbre vágni, mint például a jó és rossz örök harca, sőt a vallást is ide lehetne keverni, de ezt meghagynánk fanatikusoknak, abban a hitben, hogyha valaki ilyesmire vágyik, nem biztos, hogy a Csillagok háborúja az optimális megoldás.
Díjazzuk a munkát!
Persze, nincs kétség, a Csillagok háborúja egy kommersz hollywoodi film, amelynek legfontosabb mozgatórugója a profitteremtés, beleértve ebbe a kiegészítők által bezsebelt dollármilliókat is. Nagy valószínűséggel már a gépek, élőlények jó része is a marketingesek keze munkáját dicséri, azaz olyan dizájnt kaptak, amik majd később a benzinkutaknál és a hamburgerbárokban jól eladhatók, megszabadítva a gyerekeket a heti zsebpénzüktől.
Mindazonáltal igazságtalanok lennénk, ha nem ismernénk el azt a három évtizedes szellemi munkát, amit Lucas és csapata felefeccelt ebbe a világba. Nem csak a filmekre gondolunk, mert az csak a jéghegy csúcsa. A fanatikusok a könyvekből tudják, hogy a történet mögött egy komplett teremtett univerzum rejtőzik, a végtelen aprólékosságig kidolgozva – egészen odáig, hogy melyik cégek állnak a különböző fegyverek gyártása mögött, vagy hogy a wookie nyelvben hány szó van a fára -, és valószínűleg ez a hatalmas műgond teszi simává és egész hihetővé ezt az egészen hihetetlen mesét. Becsülendő dolog.
| Star Wars Szombathelyen:
(Fotó: Savaria Mozi) |
