A Szent Márton kártya és a belépőárak - Drágulnak vagy nem drágulnak?

2014.07.17. 11:24

Egy olvasói levél a mozijegyek drágulását panaszolta. Az összes szombathelyi elfogadóhelyet megkérdeztük, mit tervez a jegyárakkal?


A Szent Márton kártyáról, illetve a segítségével igénybe vehető kedvezményekről szóló cikkünkhöz számos olvasói reagálás érkezett.

Ezek közül az egyik írója arra hívja fel a figyelmet, hogy a Savaria moziban annyival többet kell fizetni a jegyért, hogy az igénybe vehető 20 százalékos kedvezmény után a korábbi árhoz képest mindössze 40 forintot lehet megtakarítani.

„Tegnap ki akartam próbálni a kártyát a moziban, ahol aztán szembesültem vele, hogy ügyesen kimatekozták ezt a bevételkiesés dolgot. Most már nem 1000 Ft, hanem 1200 Ft ugyanis a jegy eredeti ára. (Gondolom az összes elfogadóhely hasonló stratégiát fog alkalmazni.)”

Megkérdeztük az Agora Szombathelyi Kulturális Központot, hogy mi az oka az áremelésnek? Parais István igazgatótól megtudtuk, hogy az Agora „nagyon fontos és előremutató kezdeményezésnek tartja a Szent Márton kártya bevezetését. Tapasztalataink eddig nagyon pozitívak”.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a nyári időszakban elsősorban a mozilátogatók és a nyári táborokba jelentkezők használják a kártyát.

A Savaria moziban június elején drágult a jegy ára, ez azonban nincs összefüggésben a Szent Márton kártya bevezetésével. „Másfél éve tervezett , csekély mértékű áremelést hajtottunk végre” – fejtegette Parais István. Majd hangsúlyozta: „A Szent Márton kártya használatával a mozi jegyárai több száz forinttal alacsonyabbak a konkurenciához képest.” Kártyával két néző 480 forintot takaríthat meg.

Az igazgató elmondta még: július 1-től a Kresz park minden szolgáltatása ingyenesen vehető igénybe.

Megkérdeztük a többi elfogadóhelyet is.

Megtudtuk: a Savaria Szimfonikus Zenekar, a Szombathelyi Haladás, a Mesebolt Bábszínház, a Falco KC, a Savaria Múzeum, a Vasivíz Zrt. (Uszoda, Termálfürdő) és a Szova Zrt. (Tófürdő, Kalandváros, Csónakkölcsönző, Műjégpálya) nem tervez áremelést a közeljövőben.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója, Nagy Éva kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy a beiratkozási díjak árait nem emelik (mindig év elején döntenek arról, hogy növelik-e díjakat, s a fenntartón múlik, hogy e döntést jóváhagyja-e). Viszont a születésnapi mappa árát „mélyen alultervezték”, hiszen például a debreceni könyvtár ugyanezt a szolgáltatást 11 ezer forintért kínálja, amíg a Berzsenyi 5 ezerért. Így amennyiben a mappa ára drágul, az nem a Szent Márton kártya bevezetése miatt történik meg.

A Weöres Sándor Színház arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tavalyi évadhoz képest sem a bérletek, sem a repertoáron maradó előadások, valamint a karneválszínházi előadások jegyárain sem változtatott.

A következő évad előadásainak jegyárai viszont emelkednek majd, ám ez itt sem a Szent Márton kártya nevezetése miatt történik meg. A drágítást (amelynek mértékéről nem kaptunk információkat) a következő évad korábbitól eltérő műsorszerkezete indokolta.

„Az áremelés miatt tervezett bevétel a Szent Márton kártya bevezetésével nem a színház kasszájába kerül, hanem a szombathelyi lakosok pénztárcájában marad. További áremelést azért nem érvényesítünk, mert nem szeretnénk a számunkra ugyancsak fontos vidéki nézőinkre nagyobb terhet róni, hisz ők nem tudják élvezni a kedvezményre jogosító kártya előnyeit.”

A színház bízik abban, hogy a Szent Márton kártya miatti bevételkiesés nem a színház amúgy is nagyon szoros költségvetését terheli majd meg, hanem az önkormányzat által előrevetített kompenzáció javítja a gazdasági egyenlegüket. Remélik, a kártya bevezetése révén nő a színházlátogatók száma, s emiatt hosszútávon változatlanok maradhatnak a színházjegyek árai.

.