Szerkesztőségi körkérdés: Ti hova utaznátok, ha …?

Józing Zsuzsa

A kérdésfeltevés több alternatívát is lehetővé tesz.

Ha romantikus, már-már giccses megközelítést választok, akkor talán bevállalnék egy utat Indiába, Agrába. A Tádzs Mahalt keresnénk fel mondjuk napnyugtakor. Tudom, hogy a romantikus hangulatot nem igazán erősíti az az évi több millió turista, mint ahogy az sem, hogy az emlékművet Sahdzsahán császár építette szeretett felesége, Mumtaz Mahal halálakor. De az épület az egészen lélegzetelállító.

Ha sok pénzem lenne, akkor nem kötném az utazást szűk térbeli és időbeli korlátok közé. Csak laza tervem lenne, mondjuk, elindulnék Európában és egy év alatt megnézném a számomra érdekes helyeket. Többnyire nem turistacsapásokon haladnék és valószínűleg sok időt töltenék piacokon és kávézók teraszain, csak úgy nézelődve.

Ha az eddig bevált utazási szokásaimra gondolok, akkor leginkább Kiscsillag sorokkal tudom megközelíteni a dolgot. Mindenképpen a „háttérben tó esetleg tenger” legyen, illetve „ősszel mindig lemennénk, a tengerpartra, szlottyos fügét enni, a kiégett fű közül”. Valahogy így áll nekem is össze a kép. Két hét tengerpart, este könnyű, sós szellő a tenger felől, teraszunk az öbölre néz, jégbehűtött pezsgő és szlottyos füge előttünk. Ha kitartóak vagyunk, akkor jutalmunk a napfelkelte előtt vízre szálló halászhajók imbolygó lámpásainak fénye.

Ha a realitásnál maradok, akkor Londonba utaznék most leginkább. Leszámítva azt a tényt, hogy már három alakalommal volt szerencsém Angliában néhány hetet eltölteni, midig is lenyűgözött az angolok lazasága, sokszínűsége, London kozmopolitasága. De a mostani utazásnak egészen más, személyes oka lenne, hiszen ebben a városban él most a nagyobbik gyermekem. És hiányzik már meglehetősen.

Katona Edit

Én legszívesebben Görögországba utaznék. Már régi vágyam és talán idén, ha "fent" is úgy akarják, akkor el is jutok. De az országon belül is leginkább az a sziget, város, falu...stb. érdekel igazán ahol a tipikus kék-fehér egymás nyakára épült házacskák egyikében lakhatnék, tündéri kápolnák és bizánci stílusú templomok között, szűk utcácskákon és sikátorok labirintusában lehet ténferegni, és akkora részt láthatok a tengerből amekkorát el lehet képzelni.

Megnézném az összes közelben fellelhető múzeumot és műemléket -lehetőleg kismotorral vagy biciklivel-, felfedezném a jó kis teraszokat, vendéglátóhelyeket, élvezném az ottani jellegzetes ízeket, illatokat, színeket.

Mivel napimádó vagyok, ezért napozós, tengerben lubickolós, kagylógyűjtögetős napot is beiktatnék.

Ha jól tájékozódtam, igényeimnek Santorini szigete, természeti szépségei, lélegzetelállító kilátást nyújtó hegyei, kellemes klímája pont megfelelne. Természetesen számításba kell venni, hogy milyen közlekedési útvonalat választok, mert oda repülővel kell menni. A buszos társas utazás nem vonz, inkább az egyéni, kalandosabb utazást preferálom.

De Görögország bármelyik szigetére is jutok el, semmiképpen nem szeretnék turistákkal túlzsúfolt városkában lakni, a zaj, a nyüzsgés fárasztana, nem az igazi pihenés érzetét adná.

Rózsa Melinda (Rose)

Vanuatura, egyértelmű. Vanuatu messze van, sőt, még annál is messzebb. Valahol a Csendes-óceán dél-nyugati részén. A legközelebbi kontinens Ausztrália, mintegy 1500 kilométerre. Az éghajlat trópusi, az átlaghőmérséklet 24 fok, a több mint 80 szigetből álló országnak durván két Szombathelynyi lakosa van (mondjuk, Genccsel meg Sével együtt), és nagyon szép vulkánjaik, mint például a Gaua, a Lopevi vagy a Kuwai.

Az ország szinte egyidős velem, 1980. július 30-án kiáltották ki a függetlenségét, miután majd' száz éven keresztül francia és brit irányítás alatt működött.

Ferihegyről Bauerfieldre (ez a vanuatui nemzetközi reptér neve, a főváros, Port Vila mellett) 6200 dollárért, 43 óra alatt lehet eljutni, londoni és sidney-i átszállással. Ebből is látszik, hogy nem egy hétre mennék.

Egy dolog aggaszt csak, mi lesz, ha indulnék haza, az a sok szép vanuatui vulkán meg sorban elkezd nekem hamufelhőket köpködni, és lezárják Bauerfieldet?

Irédy Dénes

Ha tízet kívánhatnék?

1. Biciklivel az Olasz-Alpokba a Gigantikus Rózsaszín nyúlhoz és gondosan eltitkolni a többiek előtt, hogy sohasem ettem nyúlpaprikást.
2. Körbevonatozni Magyarországot a lehető legolcsóbban, azaz Gerencsér Tamás dunaújvárosi középiskolai tanár útmutatása és térképe nyomán.
3. Oda, ahonnan ez lehetséges és a Kínai Nagy Falról orosz földre vizelni. A negyvensok év közös történelmünk múlhatatlan emlékére természetesen csak vodkától kapatosan.
4. Amint 2012-ben megjelenik James Joyce Ulysses című, méltán bestseller kötetének az új fordítása, meg sem állni Dublinig és addig nem jönni haza, amíg ki nem olvastam az utolsó, igaz, hosszúra nyúlt mondatát is. Közben csak az ír nemzeti konyhára hagyatkozni, különös tekintettel a Guinness sörre és az ír gulyásra.
5. Bécsbe, hogy a vaskos Doderer-kötet címével tovább híresült Strudlhof-lépcsőn elmerengjek e tüchtig osztrák író szavain: „Ha megkérdem magamtól, mi is az, amit tulajdonképpen valójában kívánok magamnak: úgy az sok pénz volna, hogy a legsúlyosabb szexuális kilengések, értelmetlen vedelések és ennek megfelelő erőszakos cselekedetek örökös egymásutánjában végérvényesen elmerülhessek. Ehelyett én az erény jóval merészebb kalandját választottam.”
6. Dubaiba, mert trendinek lenni jó.
7. Az Oroszországhoz tartozó Szoloveckij-szigetekre. Kevéssé trendi, de szép, csendes és nagy múltú hely.
8. Párizsba és a Louvre-ban – filmes példák szerint – futóversenyt rendezni egy haverral és a barátnőjével hármasban.
9. A Manchester-közeli Macclesfieldbe a Joy Division-énekes, Ian Curtis sírjához és fél perc után kisietni a temetőből.
10. New Yorkba és felmenni az Empire State Building tetejébe, hogy körülnézzek. Azonban mivel tériszonyom van, ezért csak az ablaktól három lépésre csodálkozhatnék azon, hogy „és ezt a rohadt nagy tornyot a gazdasági válság első éveiben húzták fel!”

 

Józing Antal

Ha úgy alakulna, és remélem, hogy egyszer csak úgy alakul majd, akkor utaznék én mindenfelé feszt. Mert hát utazni jó. Ha utazik az ember, akkor tart valamerre, és ha ott van, akkor nem itt tapossa a dagonyát, ami eleve pozitívum, még akkor is, ha netán ott is dagonya van. Alig merem bevallani – mert még a végén jutalomútnak lesznek elszámolva -, de akkor is szeretek utazni, ha történetesen munkáról van szó, és desztináció egy lepangott budapesti iroda vagy egy innen 10 kilométerre levő, közhelyekkel és ónos esővel tarkított útátadás.

Így ha csak rajtam múlna, úton lennék sokszor, közeli és távoli helyekre egyaránt, ehhez képest annyira nem is számít, hogy hova.

De azért egy kicsit persze számít. Magyarországon belül elmennék oda, ahol eddig nem nagyon jártam, főleg, ha a nemjárás vizek és hegyek tájékán következett be, pontosabban nem következett eddig be. Konkrétan olyasmire gondolok, hogy szívesen elvonulnék a világtól egy hétre mondjuk a Börzsönybe vagy a Körösök vidékére.

Ha távolabbra tekintek, akkor már évek óta izgatja a fantáziámat Törökország, annak minden vonzata, hegyestől, völgyestől, vizestől és kebabostól. Aztán ha már Törökország, onnan már csak egy köpés Szíria és Irán, ahol nem tudom, pontosan, mi várna rám, mindenesetre pont annyira és úgy tűnik izgalmasnak, hogy én oda akarjak menni, méghozzá eléggé.

Ha mindezt sikerül kipipálni, akkor jöhet az USA, át- meg keresztbeszelni egy hathengeres, itt-ott rozsdásodó autóval, megállni az erdőknél, tavaknál, szikláknál és feketemedvéknél. És ha még mindig tart a „ha”, akkor legyen még mondjuk egy alapos Görögország és a környező Balkán, és egy jókora kóstoló a modern Indiából és Japánból. A sorrend lehet akár fordított is.

Hú, majdnem elfeledkeztem valami jó kis dunai hajózásról, oda meg vissza.

De mivel csak mérsékelten hiszek a „ha” hatalmában, így május végén egyelőre megbékélnék egy kis Balatonnal, néhány nap Béccsel vagy egy kis Horvátországgal.

Vagy csak kiülni a kertbe, este meg felkapcsolni az olvasólámpát. Végül is utazni sokféleképpen lehet.