Szenkovits Péter újságíró blogjából: a teremtuccse.blogspot.hu-ról.
Serceg/sistereg a levegő, még szép, hiszen világrekord-kísérlet következik. Kaposvár, Csiky Gergely Színház, 2015. április 15., szerda, főpróba. Stendhal (eredeti neve: Henri Beyle, 1783-1842)-Müller Péter Sziámi-Tolcsvay László Vörös és fekete című, regényes musical műfajúra keresztelt alkotásának startja – ősbemutatója – zajlik Funtek Frigyes rendezésében.
A legelső taktusok (zenei vezető: Faragó Béla) hatalmas levegővételre inspirálók: nincs mese – avagy: éppen, hogy van – csoda születik! Fergeteges nyitó-, csoportkép, bűvkörébe von a Társulat színe-java (koreográfus: Vincze Balázs). Julien Sorel világába (Napóleon utáni periódus) csöppenünk, még inkább: ott, abban létezünk. Hu-juj; ilyesmiért érdemes teátrumba zarándokolni!
Ígéretesnél több, pontosabban: fantasztikus a kezdet. Ámbár nyomban megszólal odabent a kisördög (merthogy láttunk már karón varjút): miképpen lehetséges ezt srófolni?! A pornép soraiból származó főhősünk házitanító kisvárosi (kis stílű) polgármester uraméknál, tüneményes lurkókkal, csuda-klassz, szívünket-lelkünket mesterien-érzékenyen nyitogató betétdalokkal, -képekkel, majdhogynem sodrással. A Julien (a már ígéretnél jóval több Wunderlich József) és Fouqué (a briliáns Sarkadi Kiss Sándor), az ifjú s a korosabb férfiember közötti örök barátság tényleg olvasztja vaj-énünket az élet-serpenyőben. S aztán utat tör magának a szerelem Julien s a háromgyermekes polgármesterné között, bonyodalmak; magánéletiek és persze közérdekűek is. Mindahány – ember az ember mióta világ a világ – át- meg áthallik mostani korszakunkba, éppen e világi (evilági) bolyongásainkba, térségünk (nem fajsúlytalan) bizonytalanságait, gyarlóságait, bűneit is ostorozva. Tehát minden stimmel, helyben vagyunk (aktuális, találó ki- s beszólogatásokkal is egyetemben) regisztrálhatnánk, csakhogy: a kezdeti magaslati szférákból szépen, lassan, mondhatni komótosan - nem még magasságosabb övezetekbe érkezünk, hanem - ereszkedünk lefelé. Hoppá, de hiszen talajra érkezünk. Nem, nem zuhanás. Sima landolás. Másképpen: hamar, túlontúl hamar elfogy az a bizonyos – kezdeti - szufla. Dalban, szövegben, cselekményszövésben, képben, mozgásban, úgy az egészben. Mindenben.
Maximálisan korrekt, eszeveszetten munkaigényes, de – fájdalom! - korántsem grandiózus. Az angyal annyira, de annyira át szeretne szállni a légen, és úgy kívánjuk, óhajtanánk mindahányan, s egyszer-egyszer tényleg, majdnem, hipp-hopp; de máris, megint, mégis elillan(t). Teringettét!
Vannak megmagyarázhatatlan dolgok (ki ne tudná?). Amikor egy közös ügyért kivétel nélkül mindenki belead apait-anyait, küszködik, hogy olyan (vész)tartalékait is mozgósítsa, amiről addig még esetleg saját magának sem volt fogalma. Világrengető – őrült szó, de: nem csak így érdemes? – ambíciói vannak, lehetnek, bármit is ért el korábban, bármi előtt is áll még; nekiveselkedik, töri magát. Hisz, mer, akar. Sikerül elrugaszkodnom, már röpülök/szárnyalunk is… Hm. Aki meg tudja fogalmazni/fejteni a siker, avagy a gyümölcsérés titkát, avagy azt, hogy most éppen, vajon miért nem…? Találgatni lehet(ne), elméletekkel tele az emberiség padlása. Át-meg átrághatja magát a halandó az összes munkafázison, jóllehet kinek-kinek legelébb is (leírni könnyű, kivitelezni körömszakasztó) önmagában, legbévül kellene kutakodnia: mit lehetett – tehetett - volna esetleg másképpen? Aztán következhet a közös elemzés, tükörbe nézés: mit gondoltok, ti hogyan érzitek, ez a (világ)csúcsbeállítás vajon most miért nem jött össze?
A néző önző. Kivételes pillanatokra vágyik. Hogy azt mások megteremtsék számára. Ő meg csak szüretelg(eth)essen kedvére… Csakhogy egy, nyugodt lelkiismerettel nevezhetjük úgy, vérprofi csapatmunka eszenciája kapcsán is, meglehet, tanulságosabb lenne azon szintúgy morfondíroznia: lehet, hogy ezúttal pont az ő készülékében van a hiba? Hoppá! Már nehogy ezt kizárjuk!
Óriási fujtatás ide, kesergés oda, attól még: az a bizonyos süveg/kalap megemelendő, legfőképpen is a Társulat előtt! Az alázat, az odaadás mintaszerű. Fogalmak nem érzékeltethetik igazándiból azt az energiadózist, amit a Vörös és feketébe belepumpáltak. S mindez perzsel rendezőből, színre álmodó(k)ból, zeneszerzőből, valamennyi kooperálóból.
Ez a világrekord-kísérlet belénk épül, így ahogyan van. Próbatételként. Miért is mondanának/mondanánk le a következő csúcsbeállításról?! Naná!