Szír embercsempészt és utasait fogták el Zalában

2011.03.16. 19:03

Egy rendszám nélküli autóban utazó szír embercsempészt, valamint két palesztin és egy algériai utasát fogták el a rendőrök a hétvégén Zalában - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Salamon Róbert elmondta: a rendőrök Lentiben állították meg vasárnap a hatósági jelzés nélküli személyautót, benne a négy férfival.

Az igazoltatáskor a kocsihoz egy már érvénytelenített forgalmi engedélyt és egy ideiglenes forgalmi rendszámhoz tartozó okmányt tudtak átadni a rendőröknek, de kiderült, hogy a jármú szír vezetője, továbbá a két palesztin, illetve az algériai állampolgárságú utasa sem rendelkezik személyazonosító okmányokkal. Az utasok a rendőröknek magyarországi ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást adtak át, amely szerint tartózkodási helyük a debreceni befogadóállomás volt.

Miután felvetődött a gyanú, hogy a szír sofőr a három külföldit egy nyugat-európai országba akarta illegálisan eljuttatni, a lenti rendőrök embercsempészés gyanúja miatt feljelentést tettek ellene - közölte a rendőrségi szóvivő.
 

.