Nemcsak imádja a nyarat, hanem személyiségével „nyarat” varázsol mások életébe.
Angelika két évig volt a Vas megye szépe cím tulajdonosa, jelenleg tanító szakos egyetemista.
18 éves voltál, amikor megnyerted életed első szépségversenyét, a Vas megye szépét. Most 21 éves vagy…
Ne is mondd, éppen elég 21 évesnek lenni.
Miért?
Képzeld el, hogy a Bolyaiban, ahol a tanítási gyakorlatomat töltöm, Angi néninek hívnak a harmadikosok-negyedikesek. Most úgy érzem, ha a tanító szakról van szó, ezt viselem a legnehezebben. Persze volt már ilyen élményem: tavaly nyáron két óvónővel egy hétig gyerekeket táboroztattam Sárváron. Ez volt az első alkalom, amikor „élesben” foglalkozhattam a kicsikkel, ráadásul egyszerre több mint harminccal. Eleinte ők is néniztek, de a második nap megbeszéltük, hogy akkor is meg tudják adni a tiszteletet, ha Anginak hívnak. Szeretem a közvetlenséget.
Mindig nehéz ügy, még a rutinosabb pedagógusoknak is, hogy megtalálják az egyensúlyt, amikor közvetlenek ugyan, de nem nőnek a fejükre a gyerekek.
Alapvetően kedvességgel közelítek mindenkihez, a kicsikhez is. Sárváron például a legtöbb gyerek velem szeretett volna játszani, mert én aztán bementem velük a medencébe, labdáztunk, de ha arra volt szükség - például ebéd közben -, akkor megköveteltem a rendet. De az biztos, hogy nagy hasznát vettem annak, hogy nyugodt, türelmes típus vagyok.
A középiskola neked az Orlayt jelentette, idegenforgalmat és vendéglátást tanultál. Ez akkor kitérő volt?
Mindig az volt az álmom, hogy tanító néni legyek. Az egyik nagymamámnak is ez a hivatása, és emiatt is nagyon tetszett. Viszont az idegenforgalom szintén érdekelt, ezért jelentkeztem az Orlayba. Elvégezhettem volna a „sima” gimnáziumot is, de azt hiszem, vonzott, hogy idegenforgalmat tanulni olyan menő. Végül mégsem fogott meg annyira, hogy úgy érezzem, egész életemben ezt szeretném csinálni.
Elég nehezen tudom összekapcsolni veled a trendiséget. Itt ül velem szemben egy lány, aki nem tűnik menő, tizenkettő egy tucat embernek, hanem valamilyen.
Örülök, ha ezt gondolod, mert nem szeretnék beállni semmilyen sorba, hanem – ha fogalmazhatok így – egyéniség szeretnék lenni, aki a saját útját járja.
Könnyű ez?
Egyáltalán nem.
Mondj egy példát.
Itt van például a tanító szak. Sokan lenézik, azt mondják, azok lesznek tanítók, akiket máshova nem vettek fel. Pedig egyáltalán nem könnyű elvégezni, és nem csak azért, mert sokszor reggeltől estig az egyetemen vagyok. Nagyon sokrétű. Ezért eleinte, amikor valaki megkérdezte, hol tanulok, nem árultam el, hogy tanító szakos vagyok, csak azt, hogy a Savaria Egyetemi Központ hallgatója. De felbátorodtam, hiszen miért ne vállalhatnám magam? Nagyon jó, hogy a korábbi félelmeim ellenére senki nem mondta azt, hogy rosszul választottam, hanem bátorítanak, és úgy gondolják, ezen a szakon tudok önmagam lenni.
Viszont a szépségversenyek világa egészen más. Két évig voltál Vas megye szépe, részt vettél a Miss Alpok-Adria Szépségverseny döntőjében, és tavalyelőtt megnyerted az Alibi Szépe versenyt is.
Igazából sodródtam az árral, mert a Vas megye szépe versenyre édesanyám nevezett be, és azért lehetett két évig enyém a korona, mert 2012 után csak 2014-ben választottak újra királynőt. A Miss Alpok-Adria a megyei verseny eredménye volt. Az Alibi Szépére pedig a barátnőm küldte el a jelentkezésemet. Természetesen élveztem a felkészülés és a versenyek minden percét, rengeteg pozitív élményben volt részem. Fotózásokra kértek fel, számos feladattal járt Vas megye szépének lenni, például a megyebálokon kellett segédkeznem.
Milyen volt „a” királynő Angi?
Remélem, nem voltam ilyen, hanem akkor is a „kis” Angi voltam, amikor szépségkirálynőként kellett megnyilvánulnom. A természetesség híve vagyok, látod, nincs műkörmöm, nem járok szoláriumba, alig sminkelek, egyszerű a frizurám, igaz, az öltözködésben jobban követem a divatot. Nem mondom, hogy nem szeretem, ha fodrász, sminkes szebbé varázsol, de mindig a legegyszerűbb frizurát és ruhát választottam, a legszolidabb sminkkel. Sőt, fotózáskor mondtam a fotósnak, hogy a lehető legkevésbé retusálják a képeimet – az anyajegyeimhez is ragaszkodom.
A szépségversenyeken beláttál a kulisszák mögé, sőt, tavaly zsűritag voltál a Vas megye szépe versenyen. Nem tört össze egy illúzió?
Senkinek sem kívánom, hogy pontoznia kelljen más embereket. Fontos az első benyomás, de nem biztos, hogy ez alapján jó döntést lehet hozni. Akkor, amikor én indultam a szépségversenyen, a felkészülési idő alatt ott voltak velünk a zsűritagok is, bár nem tudtuk, hogy később ők lesznek azok, akik majd királynőt választanak közülünk. Így lehetőségük volt jobban megismerni minket. Én nem ismerkedhettem meg a lányokkal, ennek ellenére szívem szerint mindenkinek maximális pontszámot adtam volna. Mindössze ennyi negatívumról számolhatok be. De úgy gondolom, méltó lány vette át tőlem a koronát.
Tudod már, mihez kezdesz, miután diplomát kapsz?
Gondolkodom azon, hogy jelentkezem mesterszakra, ez két éves. De érdekel a logopédia, szeretnék logopédus végzettséget is szerezni. Persze bármikor jöhet olyan lehetőség, hogy mondjuk ne Szombathelyen, hanem valahol máshol, akár bel-, akár külföldön folytassam az életemet. Álmodni szabad, azután meg kell valósítani az álmainkat. Az biztos, hogy nagy családot szeretnék, mert családcentrikus vagyok. Sokat köszönhetek a szeretteimnek, ők azok, akik motiválnak, segítenek. Igazi példaképek számomra.
Fontos mindig tartozni valahova?
Számomra nagyon fontos. De nem csak családhoz. Tizenkét évig versenytáncoltam a Savaria TSE-ben, számos jelentős eredményt értünk el, voltunk magyar bajnoki második helyezettek, két éve pedig Brémában, a világbajnokságon a Zalaegerszeggel együtt mi képviseltük Magyarországot, és a nyolcadik helyen végeztünk. Amikor a középiskola végén kiderült, hogy nem csak Szombathelyre mehetnék továbbtanulni, nem volt kérdés – ahogy több csapattársam esetében sem –, hogy itt maradok, nem hagyom cserben őket.
Most boldog vagy? Mert az látszik, hogy ragyogsz.
A ragyogást inkább kisugárzásnak mondanám. Szeretek mosolyogni, ez annyira hozzám tartozik, mint a nyárhoz a napfény. És igen, boldog vagyok, de nem azért, mert csak hatalmas örömök érnek, hanem mert képes vagyok pozitívan szemlélni a világot, örülni az apró dolgoknak. Kiskoromban ugyan elhittem, hogy létezik a szőke herceg fehér lovon, de már nem vagyok naiv kislány. Nyitott vagyok és segítőkész, de nem hagyom, hogy kihasználjanak. Tisztában vagyok vele, hogy az álmaimat csak én valósíthatom meg; nagy álmom például, hogy eljussak egy BL-meccsre, legyen az foci vagy kosárlabda. Itt a nyár, imádok a természetben lenni, de a vizsgák után nem csak pihenni fogok, hanem dolgozni, táboroztatni is. Úgy gondolom, minden nap ajándék.
Fotók: Lovagi Milán
(Az interjú eredetileg az Alon Café II. évfolyamának 4. számában jelent meg.)