A Jobbik szerint erkölcsi és gazdasági károkat okozhat a szombathelyi drogügy

2014.05.13. 14:37

Tarthatatlan, hogy a városvezetés és a nyomozó hatóságok is hallgatnak a nyolc hónapja húzódó ügyben, amit a „bukott szocialista párt bukott politikusa” politikai haszonszerzés érdekében használ fel – véli a párt városi és megyei képviselője.

Czeglédy Csaba szocialista frakcióvezető múlt heti újabb sajtótájékoztatója után kedd délelőttre a ugyancsak a szombathelyi városháza elé „kiemelt fontosságú” sajtótájékoztatót hirdetett Felelősségre vonást igénylő drogos elöljáró Szombathelyen? – Nyilatkozzanak a kormánypártok a Lazáry-ügyben! címmel Rába Kálmán megyei közgyűlési és Balassa Péter városi közgyűlési képviselő.

Elsőként Rába Kálmán mondta el gondolatait, hangsúlyozva, hogy a drogügy nem egyszerű politikai vita, hanem komoly erkölcsi és gazdasági károkat okozó folyamatok elindítója is lehet.

Hozzátette: mivel eddig nem bizonyosodtak be a vádak, nem tudni, hogy „a Czeglédy Csaba által többször felmelegített ügyben” mi a valóság, ezért a sajtótájékoztatón megfogalmazott aggodalmak csupán lehetséges negatív következmények.

Balassa Péter, Rába Kálmán

Kifejtette, hogy a 2014–2020-as európai uniós költségvetési ciklusban jelentős összegek állnak majd hazánk rendelkezésére. A fejlesztési pénzek 60 százaléka a gazdaság fejlesztését szolgálja. Csak Szombathely e célra mintegy 30 milliárd forintot költhet el, s az egész megye vonatkozásában ez az összeg további tízmilliárdokat jelent.

Rába szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a nyilvánosságra került videón a szombathelyi alpolgármester látható, az azt jelenti, hogy a vasi megyeszékhelyen olyan ember ül döntéshozó pozícióban, aki a különféle gazdasági körök által zsarolhatóvá válik. Ebben az esetben akár az is megeshet, hogy egy-egy közbeszerzési eljárásban előnyt élvezhetnek bizonyos gazdasági társaságok.

A politikus úgy fogalmazott, hogy bár a Fidesz sokszor eljátssza az erkölcsi norma megtestesítőjét, ebben az ügyben egyik Vas megyei országgyűlési képviselő, sem Ágh Péter, sem Hende Csaba, sem V. Németh Zsolt nem szólalt meg. Rába Kálmán őket határozottan felszólította, hogy még e héten álljanak a nyilvánosság elé és adjanak választ arra a kérdésre, hogy ha Lazáry Viktor látható a felvételen, akkor összeegyeztethetőnek tartják-e a keresztény értékrenddel azt, ha politikusok prostituáltakkal és drogozással töltik a szabadidejüket, valamint meglátásuk szerint a vádak esetleges bizonyítottsága következtében az érintettek zsarolhatók-e a gazdasági körök részéről.

Balassa Péter emlékeztetett, az egész ügy nem létezne, ha ő a Jobbik nevében 2012-ben, a drogellenes stratégia közgyűlési vitájakor fel nem veti, hogy a képviselők mutassanak jó példát azzal, hogy drogtesztnek vetik alá magukat. Hiszen „csak tiszta fejjel lehet tiszta döntéseket hozni”.

A képviselő Czeglédy Csabának azt üzente, „fejezze be az ámokfutást” és hagyjon fel azzal, hogy 1 millió forint „vérdíjat tűz ki emberek fejére”. Balassa hiányolta a nyomozó hatóságok megszólalását, különös tekintettel arra, hogy a szocialista politikus szerint létezik egy másik, hosszabb videófelvétel is, amely a birtokukban van.

Balassa felháborítónak nevezte Puskás Tivadar hallgatását. Felszólította a szombathelyi fideszes városvezetést, különös tekintettel a polgármesterre, hogy kezdeményezzen vizsgálatot az ügyben, a következő városi közgyűlések egyikén pedig a képviselők vitassák meg a fejleményeket. De a városvezetés legalább határolódjon el az érintettektől, hasonlóan ahhoz, ahogy a Jobbikkal kapcsolatban felmerült vitás ügyekben határolódnak el a párttól.    

.