Egy hallgató szabad kezet kapott a SEK-en, telerajzolhatta a pingpongterem falait.

Kárpátvölgyi Roxána rajz szakos hallgató munkája díszíti a Savaria Egyetemi Központ alagsorában található pingpongtermet.

Kívés Istvánnak, a sportcsarnok vezetőjének az ötlete volt, hogy valamivel fel kellene dobni a csupasz fehér falakat. Kárpátvölgyi Roxánát a rajz tanszék vezetője, Butak András ajánlotta a testnevelők figyelmébe, mondván, munkái éppen illenek ebbe a környezetbe.

A terem megnyitóján beszédet mondott Bordács Andrea művészettörténész, aki esztétikai szempontból izgalmasnak tartja a falakra került rajzokat. Tipikusan kortárs művészet ez, hiszen nem egyformák a felületek, ráadásul a rajzok azt is kiválóan szemléltetik, hogy a graffiti nem értelmetlen krikszkrakszot jelent - fejtegette Bordács.

A szakember elmondta még, hogy a végeredményt látva az egyetem más tanszékein dolgozó kollégák fantáziája is beindult, többen jelezték, hogy egy-egy teremben szívesen látnának hasonló munkákat. De egyéb megkeresések is érkeztek már a rajz tanszékre, a diákok pedig szívesen tesznek barátságosabbá például óvodákat, gyermek orvosi rendelőket.

Galéria

.