Szombathely: Isis-papok, antik játékok, Ocho Macho-koncert

2015.04.12. 17:59

Nyílt napot tartottak az Iseumban.

Az időjárás is kedvezett a vasárnapi kiemelt nyílt napnak, amelyet a szombathelyi Iseumban tartottak.

A programok délelőtt kezdődtek templomnyitó szertartással, majd a Mesebolt Bábszínház gyermekműsorát tekinthették meg a látogatók. Kisebbek és nagyobbak egyaránt megismerkedhettek a kőfaragás és fazekasság mesterségével, de készíthettek egyiptomi amuletteket, kipróbáltatták az antik kor játékait, valamint kincskeresésen vehettek részt az Iseum udvarának homokozójában.

Délután tartották a tavaszkezdő szertartást, más néven a Navigium Isidis ünnepét, amely során a templom papjai a szentély udvarán jelképesen vízre bocsájtották Isis istennő hajóját.

Napközben történelmi témájú előadásokon, hagyományőrző bemutatókon vehettek részt az érdeklődők, de volt szerencsekerék játék is a népszerű műsorvezetővel, Rákóczi Ferivel. Akik pedig a nap folyamán egy kicsit megéheztek, azoknak sem kellett messzire menniük, hiszen az Iseum udvarán kialakított büfében római jellegű ételeket kóstolhattak meg.

A délutáni Ocho Macho-koncertre még népesebb lett az Iseum udvara és – mint azt már az itt tartott szabadtéri rendezvények esetében megszoktuk – a képtár karzata is. A nyílt nap templomzáró szertartással ért véget.

 

Galéria

.