Lopott és sikkasztott egy 18 éves szombathelyi fiatal

2016.01.18. 15:34

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy 18 éves szombathelyi lakost, M. Dánielt azzal gyanúsít, hogy 2015 augusztusában és szeptemberében három kerékpárt és egy segédmotoros kerékpárt vitt el különböző megyeszékhelyi ingatlanokból. De más is van a rovásán - számol be róla a police.hu.

Előfordult, hogy fiatal a lakat eltávolítását követően jutott csak a biciklihez, de az is megesett, hogy lezáratlan állapotban lévő kétkerekűt vitt el egy társasház lépcsőházából. Ez utóbbi alkalommal egy 17 éves toronyi fiatallal együtt követték el a bűncselekményt.

Egy segédmotoros kerékpár pedig a gyanúsított anyjának a közreműködése nyomán kerülhetett vissza tulajdonosához, mivel az asszony volt az, aki értesítette a rendőrséget, hogy házuk udvarán egy ismeretlen, feltehetően lopásból származó jármű található.

M. Dániel egyébként egy szombathelyi áruházban dolgozott. A nyomozás során kiderült, hogy két alkalommal is kivett a kasszából készpénzt. Előbb a szemetesbe, majd a nadrágjába rejtette az összeget, következő alkalommal pedig egyenesen a ruházatába rakta a pénzt, de ekkor már lefülelték.

A rendőrség a lopás vétség és a sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

.