Az eső ellenére sem maradt el a szombathelyi Quadrille

2015.05.22. 15:39

Csaknem 300 diák táncolt az MMIK-ban.

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Szombathelyen Quadrillet, amelyet idén csaknem 300 diák táncolt együtt.  

A pénteki rendezvénynek az eső miatt nem a szombathelyi Fő tér, hanem az MMIK aulája adott otthont, ami azért, valljuk be, nem túl szerencsés helyválasztás egy nagy placcot igénylő eseménynek.  De volt már hasonló helyzet pár éve, amikor Quadrillet a – jelenleg felújítás és átépítés alatt álló – Sportházban tartották meg.

Az esős idő ellenére, idén sem maradt el a Quadrille

A megjelenteket Puskás Tivadar polgármester köszöntötte, majd ezt követően a hagyományokhoz hűen, pontosan 12 órakor felhangzott Johann Strauss Denevér című műve, és ekkor csaknem háromszáz középiskolás diák kezdte el járni a közismert négy tételes francia négyes táncot.

Az Európai Quadrille Táncfesztivál (European Quadrille Dance Festival - EQDF) ötletgazdája és jogtulajdonosa egyébként a Szlovéniai Táncegyesület (Maribor). Kezdeményezésükre indult 2005-ben a fiatalok tánckedvére, lendületére, vállalkozó kedvére építő fesztivál. A Guinness-rekord nyilvántartások alapján ez a rendezvény a legnagyobb az egy időben előadott szinkrontánc. A Quadrille-bemutató kizárólagos magyarországi helyszíne minden évben Szombathely.

Program főszereplői, a rekordkísérlethez csatlakozott szombathelyi középiskolások:

Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium
Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola
Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium
Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium
Nagy Lajos Gimnázium
Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola
Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium
Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája
Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Savaria Szakképző Iskolája

Galéria

.