Szombathely titkai (1) – Rendhagyó városkalauz

2010.08.10. 15:34

Ha az olvasó úgy érzi, hogy az ismerős témák némileg szokatlan stílussal szemszöggel és hangvétellel társulnak, akkor teljes mértékben igaza van.

Nagy Lajos

Kétrészes sorozatunk ugyanis egyszerre szól az itt élőkhöz és az ide látogató vendégekhez. Azt is eláruljuk, mindez nemsokára nyomtatásban is az utcákra kerül.

Minden város egy élő szervezet. Emlékekkel, az emlékekben kavargó arcokkal, nevekkel, vidám és szomorú történetekkel, ahol az utcák, házak és parkok annyi apró titkot rejtegetnek, hogy egy emberöltő is kevés lenne a felfejtésükhöz. Nem is akarjuk megfejteni mind. De egy picit azért felemeljük a fedőt, hátha tudunk mutatni olyan apróságokat, melyek hozzásegítenek ahhoz, hogy Önök még közelebb kerüljenek Szombathelyhez, ehhez a sima arcúnak tűnő, de a valóságban borzongatóan összetett teremtményhez.

Egy szent halála

A legenda szerint Szombathelyen született Szent Márton, akinek emléke megannyi helyen felbukkan a városban. Jóval kevesebb fény vetül egy másik szentre. Kvirin (latinul Quirinus) Eszék püspöke volt, a Diocletianus-féle üldözés alatt elfogták, és arra akarták kényszeríteni, hogy áldozzon a római birodalom isteneinek. Ezt Kvirin megtagadta, ezért megverték és bebörtönözték, ahol viszont megtérítette az őrt. Ezután Pannónia kormányzója elé vitték Savariában, de csak nem tudták rávenni a hittagadásra. Ekkor követ kötöttek a nyakába és a Perintbe vetették. Ma emléktábla jelzi a helyet, ahol a holtestet kivették a folyóból (Óperint utca 1.), a Perint partján pedig sétány őrzi a nevét.

Szent Kvirin

Szent Kvirin



A Rómával egyenrangú kereskedőváros

Arról még folyik a vita, hogy Szombathely-e a legrégebbi, folyamatosan lakott város Magyarországon. Az viszont biztos, hogy amikor Claudius császár megalapítja 43-ban és letelepíti itt a 15. „apollói” légiót veteránjait, azonnal a birodalom legmagasabb jogú városai közé sorolják: ugyanabba a kategóriába esik, mint Róma. Hiába a katonai múlt, Savaria kezdettől fogva kereskedőváros. Főként az észak-itáliai nagy kereskedőházak nyitnak itt képviseletet a Borostyánkő út miatt. A kereskedelmi jelleg gyakorlatilag azóta is megmaradt, elég csak számba venni a városszéli bevásárlóközpontokat.

Borostyánkő út


 

A gyógyvizet adó kecskegida

2008 őszén egy szobrot avattak a szombathelyi uszoda előtt. Veres Gábor alkotásának szimbolikáján is el lehet tűnődni – egy kecskegida vizet sprickál egy sárkány szájába -, de praktikus indokunk is lehet az idezarándokláshoz: a gida szájából gyógyvíz folyik, mely a szakemberek szerint kiváló emésztőrendszeri megbetegedésekre. Bárki ihat és vihet belőle ingyen (Bartók Béla körút 41.).

Uszoda


 

Az első olimpia bajnok hagyatéka

Hajós Alfréd 1896-ban Athénban – a tizenegy fokos tengervízben - megnyerte Magyarországnak az első olimpiai arany dicsőségét. A legendás sportember Szombathelyre azonban a konkrétabb dolgokat is hagyott. A civilben építészmérnök Hajós ugyanis két épületet is tervezett Szombathelyen: egyikük falai között ma az országos hírű Nagy Lajos Gimnázium működik (Dózsa György út 4.), míg a másik a belváros egy jellegzetes épülettömbje (Mártírok tere – Király utca sarok). A gimnázium falán a Hajós Alfréd-emléktáblát 2010 februárjában avatták fel.

Nagy Lajos

Sarok

 


Kövek emlékeztetnek

1944-ben több mint négyezer zsidó származású polgárt deportáltak Szombathelyről, akkori lakosságának több mint tíz százalékát. A veszteséget máig nem heverte ki a város, amely minden júliusban megemlékezik a történelemnek erről az éjsötét bugyráról. Az egykori zsinagóga – ma Bartók Terem – falán egy emléktábla jelzi az elhurcoltak emlékét. Alatta kavicsok. Másféle kövek is kapcsolódnak ehhez az eseményhez. 2007-ben - egy nemzetközi művészeti projekt részeként - Gunter Demnig német művész négy botlókövet helyezett el a város négy háza elé, a házból elhurcoltak neveivel. Mindannyian Auschwitzban haltak meg. (Fő tér 4-6., Bejczy utca 1-3, a Király utca 9., valamint Thököly utca 46.)

Taposókő

Taposókő


Folytatás: Szombathely titkai 2

Felhasznált irodalom

  • Joseph Weisbender: A szentek élete
  • C. Harrach Erzsébet – Kiss Gyula: Vasi műemlékek
  • Németh Adél: Szombathely
  • Szombathelyi Séták kiadvány
  • Alon.hu korábbi írásai
.