Így mutatkozik be a Szent Márton-év az Utazás kiállításon

2016.03.03. 17:35

Római légiós köszönti a látogatókat a szombathelyi standnál.

Római légiós köszönti a látogatókat a szombathelyi standnál az Utazás 2016 kiállításon. Fókuszban a Szent Márton-emlékév.

Így mutatkozik be a Szent Márton-év az Utazás kiállításon

Igényes kivitelű brosúrát hozott a város az idei budapesti Utazás kiállításra. A Szent Márton-emlékév programjait egy, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. által megjelentetett 32 oldalas kiadvány sorolja, de mellette számos más információs anyag is elérhető a szombathelyi standon.

A város – épp a Szent Márton-évnek köszönhetően – idén a korábbiaknál látványosabb, direkt 2016-ra tervezett standdal van jelen a vásáron. A 2016 Szent Márton Szombathely feliratot római kapu tartja, mellette délceg légiós áll, és kiállítottak más római öltözékeket is.

A szombathelyi stand meghatározó eleme idén tehát egyértelműen a Szent Márton-emlékév, az ajánlatok, szóróanyagok között megtaláltuk még többek között a Savaria karnevált, a kerékpáros útvonalakat, a Szemtől szemben kiállítást, illetve van angol nyelvű prospektus is a Csónakázótóval, The green heart of Szombathely címmel.

Így mutatkozik be a Szent Márton-év az Utazás kiállításon

Az egyik falon nagyképernyős vetítés fut a városról, a látványos, drónnal készült filmet Sásdi Zsolt készítette még ősszel. Miután felbukkant a közösségi oldalakon, a szervezők megkeresték Sásdit, hogy bemutathassák itt az alkotást, illetve már terveznek vele egy új filmet is.

Csütörtök dél körül Puskás Tivadar polgármester és Tasó László közlekedéspolitikai államtitkár is meglátogatta Savaria prezentációját.

Így mutatkozik be a Szent Márton-év az Utazás kiállításon

A város idei részvétele a legnagyobb fővárosi idegenforgalmi rendezvényen négy millió forintba került, amelyet Szent Márton-év költségvetéséből, külön keretből finanszíroztak. Ugyanez az installáció fog utazni a Szent Márton-év külföldi bemutatkozásaira (Tours, Brüsszel, Párizs).

Az Utazás vásár csütörtök délelőtt nyílt, az első nap a szakmai közönségé, a látogatókat vasárnap estig várja a kiállítás a Hungexpo területén. 

Galéria

.