A tankerületi igazgatók listája (teljes névsor)

2012.11.21. 10:36

Már több mint egy hete munkába álltak a tankerületi igazgatók, de a nevek eddig kevés figyelmet kaptak.



Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár egy november 9-i sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a tankerületi igazgatók a következő két hónapban a frissen megalkotott jogszabályok és egy jelenleg is az Országgyűlés által tárgyalt törvényjavaslat mentén átalakítják a köznevelési rendszert a január 1-jétől bekövetkező állami feladatellátásra, utána pedig ezt irányítják majd.

Ami Vas megyét illeti,  Szombathelyen Fodor István, Kőszegen Bánó Zoltán, Szentgotthárdon Császár Tamás, Vasváron Dobolán Gábor, Körmenden Farkas Tiborné, Celldömölkön Rozmán László le látja el ezt a feladatot.

A tankerületek és a tankerületi igazgatók teljes listája:

Megye Tankerület Név
Bács-Kiskun Kecskemét Palotás József
Bács-Kiskun Jánoshalma Édes Anna
Bács-Kiskun Baja Fekete József Péter
Bács-Kiskun Kalocsa Korsós Lajosné
Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza Mayer Tamásné
Bács-Kiskun Kiskőrös Pálinkó Gyula Józsefné
Bács-Kiskun Tiszakécske Seresné Kozári Nóra
Bács-Kiskun Kiskunmajsa Szabóné Csábrády Anikó
Bács-Kiskun Kunszentmiklós Törökné Novadovszki Nelli
Bács-Kiskun Kiskunhalas Vágó Ferencné
Baranya Pécs Páva Péter
Baranya Szentlő'rinc Heller Alajosné
Baranya Szigetvár Kalapáti Attila Ádám
Baranya Komló Király Istvánné
Baranya Sásd Kocsisné Walter Ilona
Baranya Pécsvárad Kófiás Endre Zsolt
Baranya Sellye Matovics Mihályné
Baranya Mohács Ormándlaky Dalma
Baranya Siklós Petkó Mária
Baranya Bóly Schefferné Gárdai Györgyi
Békés Békéscsaba Czégény Gyula
Békés Gyomaendrő'd Fekécs László
Békés Szarvas Kepenyes András
Békés Békés Kiss Eszter
Békés Gyula Petróczky Zoltán Gábor
Békés Orosháza Szűts Gézáné
Békés Sarkad Tóth Edit
Békés Mező'kovácsháza Varga Gusztáv
Békés Szeghalom Vetési Istvánné
Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolc Mariscsák István
Borsod-Abaúj-Zemplén Gönc Antal Jánosné
Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújváros Bozsikné Vig Marianna
Borsod-Abaúj-Zemplén Cigánd Buda József
Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospatak Donkó József
Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaj Dr. Dankóné Patkó Kornélia
Borsod-Abaúj-Zemplén Putnok Dr. Váradyné Nagy Andrea
Borsod-Abaúj-Zemplén Edelény Hernádi Attiláné
Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesd Kiss László
Borsod-Abaúj-Zemplén Ózd Kovács Ottó
Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencs Nyiri Tibor
Borsod-Abaúj-Zemplén Encs Pocsai Enikő
Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhely Rózsás Andrea
Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsát Szaniszló László
Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcika Székelyné Varga Mária Ágnes
Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszó Vadasné Joó Katalin
Budapest Budapest 07 Bauer Lilla
Budapest Budapest 05 Csőváriné Gurubi Judit
Budapest Budapest 20 Dr. Nagyné Koczog Tünde
 
 
Megye Tankerület Név
Budapest Budapest 09 Dr. Tolnai Marianna
Budapest Budapest 17 Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó
Budapest Budapest 22 Fáykissné Marillai Zsuzsa
Budapest Budapest 12 Fodor Gábor
Budapest Budapest 23 Heider László
Budapest Budapest 18 Hományi Tamás Márton
Budapest Budapest 16 Kovács Katalin
Budapest Budapest 19 Kudett Gyuláné
Budapest Budapest 11 Laucsek István
Budapest Budapest 04 Mátésné Pataki Ágnes
Budapest Budapest 10 Németh László
Budapest Budapest 08 Szabóné Fónagy Erzsébet
Budapest Budapest 06 Száraz Dénes
Budapest Budapest 14 Szatmári Edit
Budapest Budapest 03 Tamás Ilona
Budapest Budapest 01 Tiszavölgyi Kinga
Budapest Budapest 21 Tóth János
Budapest Budapest 15 Tyukász Tamás
Csongrád Szeged Plesovszkiné Ujfaluczki Judit
Csongrád Csongrád Cseri Gábor
Csongrád Kistelek Faragó Klára
Csongrád Szentes Molnárné Tóth Györgyi
Csongrád Mórahalom Ördögné Gárgyán Mária
Csongrád Hódmezővásárhely Tóthné Kecskeméti Katalin
Fejér Székesfehérvár Sipos Imre
Fejér Enying Bedi Andea
Fejér Gárdony Galambos Zsuzsanna
Fejér Martonvásár Gózonyné Szekeres Ildikó
Fejér Dunaújváros Gulyás Erzsébet
Fejér Bicske Illés Szabolcs
Fejér Polgárdi Péterfalvi Lajos
Fejér Mór Pojányi Balázs
Fejér Sárbogárd Szilágyiné Németh Sarolta
Győr-Moson-Sopron Győr Blazovicsné Varga Marianna
Győr-Moson-Sopron Kapuvár Biczó Kálmán
Győ'r-Moson-Sopron Pannonhalma Hajdú Ákos
Győr-Moson-Sopron Tét Horváth Lajos
Győr-Moson-Sopron Csorna Nagy Adél
Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvár Resch Erzsébet
Győr-Moson-Sopron Sopron Szentgáliné Erőss Márta
Hajdú-Bihar Debrecen Pappné Gyulai Katalin
Hajdú-Bihar Püspökladány Bartháné Balogh Anna
Hajdú-Bihar Balmazújváros Bényei Sándor
Hajdú-Bihar Hajdúnánás Éles Béláné
Hajdú-Bihar Berettyóújfalu Kapornai Judit
Hajdú-Bihar Derecske Köles Krisztina
Hajdú-Bihar Hajdúhadház Nagy Csaba
Hajdú-Bihar Hajdúböszörmény Riczu Juliann
 
Megye Tankerület Név
Hajdú-Bihar Hajdúszoboszló Szandai Kázmér
Hajdú-Bihar Nyíradony Tóth Lajos Árpád
Heves Eger Ballagó Zoltán
Heves Pétervására Barcziné Horváth Márta
Heves Gyöngyös Dr. Tóth Zoltánné Hajnal Ilona
Heves Bélapátfalva Iványi Bálint
Heves Füzesabony Kozmáné Bata Zsuzsanna
Heves Hatvan Nagy Lászlóné
Heves Heves Szűcsi Katalin
Jász-Nagykun-Szolnok Szolnok Szutorisz-Szügyi Csongor
Jász-Nagykun-Szolnok Jászberény Birinyi János
Jász-Nagykun-Szolnok Mezőtúr dr. Sebestyén katalin
Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklós Kazinczi Istvánné
Jász-Nagykun-Szolnok Karcag Kissné Soós Ágnes
Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti Orosz István
Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüred Rajna Jánosné
Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmárton Vass Zoltán
Komárom-Esztergom Tatabánya Berczellyné Nagy Marianna
Komárom-Esztergom Oroszlány Farkasné Biró Mónika
Komárom-Esztergom Kisbér Kolonics Éva
Komárom-Esztergom Esztergom Nagy Gabriella
Nógrád Salgótarján Simon Tibor
Nógrád Bátonyterenye Csank István Csaba
Nógrád Szécsény Mohácsi László
Nógrád Pásztó Nagy Kálmán
Nógrád Rétság Nagyné Barna Orsolya
Nógrád Balassagyarmat Selmeczi Zoltán
Pest Cegléd Csajka Józsefné Rebek Éva
Pest Dabas Baranyi Béla
Pest Gödöllő Bohus Mihály
Pest Szentendre Dala Nagy Katalin
Pest Dunakeszi Eich László
Pest Monor Farkas Zoltán
Pest Gyál Feltizi-Veress Imre
Pest Pilisvörösvár Fogarasy Attiláné
Pest Vác Günther Miklósné
Pest Aszód Horváth Krisztina
Pest Budakeszi Hoyos Sándorné
Pest Vecsés Hrutkáné Molnár Monika dr.
Pest Nagykáta Katonáné Barna Zsuzsanna
Pest Nagykőrös Lebanov József
Pest Ráckeve Nagy Zsuzsanna Judit
Pest Érd Sárközi Márta
Pest Szob Verebélyi Ákos
Somogy Kaposvár Stickel Péter
Somogy Siófok Cser Lajosné
Somogy Barcs Cservölgyiné Rácz Ildikó
Somogy Tab dr. Gruberné Kis-Pál Andrea
 
Megye Tankerület Név
Somogy Fonyód Farkasné Szabó Ildikó
Somogy Csurgó Fazekas Ede Máté
Somogy Nagyatád Huszár Hajnalka
Somogy Marcali Tóth László Norbert
Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyháza Kőhegyi Edit
Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárda Béres Jánosné
Szabolcs-Szatmár-Bereg Nagykálló Birta Ferencné Madar Anna
Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántháza Botos Attiláné
Szabolcs-Szatmár-Bereg Ibrány Dr. Elek Tamás
Szabolcs-Szatmár-Bereg Csenger Farkasné Kiss Krisztina
Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyirbátor Gergely Zsolt
Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmat Kálnoki Attila
Szabolcs-Szatmár-Bereg Tiszavasvári Kocsis Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhony Markovics Attila
Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalka Pesti Béla László
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnamény Szegediné Tisza Judit
Tolna Szekszárd Gerzsei Péter
Tolna Tolna Brunn Györgyné
Tolna Tamási Csike Tamás
Tolna Paks Péterné Iker Ivett Katalin
Tolna Bonyhád Steiner Krisztián
Vas Szombathely Fodor István
Vas Kőszeg Bánó Zoltán
Vas Szentgotthárd Császár Tamás
Vas Vasvár Dobolán Gábor
Vas Körmend Farkas Tiborné
Vas Celldömölk Rozmán László
Veszprém Veszprém Szauer István
Veszprém Sümeg dr. Takács Nóra
Veszprém Ajka Fülöp-Bornemisza Szilvia
Veszprém Balatonalmádi Hontai-Cziráki Marianna
Veszprém Zirc Hüllné Maill Olga
Veszprém Várpalota Koncz Annamária
Veszprém Devecser Némethné Takács Cecília
Veszprém Balatonfüred Szabó Lajos
Veszprém Tapolca Tóth Mária
Zala Zalaegerszeg Szeli Gábor
Zala Letenye Balassa Istvánné
Zala Zalaszentgrót Németh Béla
Zala Nagykanizsa Tomity Mária
Zala Lenti Vajdáné Farkas Katalin
Zala Keszthely Varga Anikó
 
.