A Fidesz szerint Czeglédy Csaba áll a tapolcai Orbán-ellenes tüntetés mögött

2015.04.10. 16:32

Baloldali provokátorok akarták szétverni a Fidesz tapolcai választási gyűlését - közölte Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A politikus arra reagált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tapolcai fórumán a Malom-tónál néhány tucat ellentüntető is volt, ők nemtetszésüket kifejezve folyamatosan fütyültek, bekiabáltak a miniszterelnök beszéde alatt, egyebek mellett azt skandálták, "hazudik, hazudik".

Tuzson Bence közölte: a provokáció mögött Czeglédy Csaba, "a szocialisták adóbűnözője", Gyurcsány Ferenc volt ügyvédje áll.

Mint mondta, a baloldali provokátorok az elmúlt években sorozatosan erőszakos akciókat hajtottak végre, közintézményekbe törtek be, székházat vertek szét, szobrot döntöttek, hidak lezárásával keserítették meg a budapestiek életét, és több tízezer ember békés ünneplését zavarták meg a nemzeti ünnepen. Most pedig ott folytatják, ahol abbahagyták - fogalmazott.

A baloldal semmit sem változott, ma sem a tapolcaiak és a vidéken élők érdeklik őket valójában, csak kicsinyes politikai játszmáikhoz akarják felhasználni az ott élőket - mondta Tuzson Bence.

"Nem engedhetünk az agressziónak, visszautasítjuk az erőszak minden formáját, és felszólítjuk a baloldalt, hogy hívja vissza provokátoraikat" - hangsúlyozta a szóvivő.

Az emberek nem kérnek a szélsőséges erőszakos akciókból. "Vasárnap meg fogjuk védeni közös értékeinket, ez becsületbeli ügy" - jelentette ki.

Orbán Viktor miniszterelnök a fórumon az ellentüntetőkre is kitért szónoklatában, úgy fogalmazva, hogy "vannak, akik azért jöttek, hogy elrontsák a mi jó napunkat". "Miután Magyarország egy szabad ország és demokrácia, még azt is szabad, hogy megpróbálhassák elrontani a mi jó napunkat" - tette hozzá.

.