Hirdetés

Hirdetés

bűnügy

Támadás a szombathelyi temetőben (rendőrségi fantomképpel)

2010.04.12

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Felderítő Osztálya eljárás folytat rablás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2010. 03. 22-én 08:30 óra körüli a szombathelyi Jáki úti köztemetőben megállította, majd előzetes szóváltás nélkül karjánál fogva rángatni kezdte a sértettet, utána a nála lévő pénz és arany ékszer átadására szólította fel. A szombathelyi nő a bántalmazás során az ismeretlen elkövetőt védekezésképpen a nála lévő esernyővel fejbe ütötte, melynek következtében támadója elengedte a kezét és a helyszínről elmenekült.

Elfogták a férfit, aki a gyanú szerint a Parlament előtti robbantással fenyegetőzött

2010.04.10

Elfogták azt a 46 éves férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint azzal fenyegetőzött, hogy kézigránát robban az Országház épülete előtt péntek este - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombat délután.

Gyilkosságba torkollott a családi veszekedés Kőszegen - kábítószer a háttérben

2010.04.09

Emberölés történt csütörtökön este Kőszegen, egy apa olyan súlyosan bántalmazta fiát, hogy az belehalt sérüléseibe. A rendőrség közleménye megemlíti: az áldozat drogfüggő volt.

Újabb kenderültetvényt találtak Győr megyében

2010.04.07

Újabb vadkender-ültetvényt találtak a rendőrök Győr megyében; ezúttal Kópházán.

Előzetesben az LCD televíziós lopássorozat gyanúsítottjai Sopronban

2010.04.06

Előzetes letartóztatásba került két soproni férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kirakatokat betörve LCD televíziókat loptak el helyi üzletekből - mondta Völcsey András százados, bűnügyi osztályvezető kedden sajtótájékoztatón.

Öngyilkosság a szombathelyi börtönben

2010.04.12

A fogvatartott egy műanyag borotvával követte el tettét.

Zúzott kővel dobálták a vonatokat Sopronban

2010.04.09

Tetten ért a vasút biztonsági szolgálata pénteken két gyereket, akik vonatszerelvényeket dobáltak zúzott kővel Sopronban. Sérülés nem történt, de a kár akár több millió forint lehet - mondta a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. sajtóreferense.

Megkéseltek és megfojtottak egy fiatal nőt Tatabányán

2010.04.08

Megkéseltek és megfojtottak szerda délután egy fiatal nőt Tatabányán, a gyilkosság feltételezett tettesét a bejelentés után három órával elfogták - mondta a Komárom-Esztergom megyei rendőr-főkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Húsvéti közlekedés Vas megyében: 17 ittas vezető, egy súlyos sérült (rendőrségi közlemény)

2010.04.06

2010. április 3. és 5. között, a húsvéti ünnepek idejére elrendelt fokozott ellenőrzés során Vas megyében 826 járművezetőt ellenőriztek, melyek közül 17 esetben színeződött el az alkoholszonda. Az ittas járművezetők közül 8 esetben gépjárművezető, 9 esetben pedig kerékpáros személy közlekedett alkohol hatása alatt.

Ismét szögeket szórtak a rendőrök elé

2010.04.03

Ismét szöget szórva próbálta lerázni egy banda az őket üldöző rendőröket Győr-Moson-Sopron megyében; a társaság szombat hajnalban tépte ki a bankautomatát Halászin a takarékszövetkezet előterének oldalából.

.