2013.11.25
A férfinek még volt annyi ereje, hogy munkahelyére bemenjen és ott segítséget kérjen. Ezt követően eszméletét veszítette és elhunyt.
2013.11.18
A helyszíni szemle adatai szerint az abdai útról lefutó autó zúzta szét Melocco Miklós alkotását.
2013.11.13
Felülteljesítette idei időarányos céljait a Rába Holding Nyrt.; a társaság árbevétele az első háromnegyed évben 11,6 százalékos növekedéssel 34,7 milliárd forint volt, üzemi eredménye pedig az iparági átlagot jóval meghaladó mértékben, négyszeresére nőtt - áll a társaság szerdai gyorsjelentésében.
2013.11.08
A fideszes Borkai Zsolt pénteken újságíróknak úgy nyilatkozott, egészen előrehaladottak a tárgyalások az autógyártóval, "nagyon nagy esély" van arra, hogy Audi Arénaként működjön a következő időszakban a csarnok.
2013.11.06
2013.11.20
Győr mindent megtesz azért, hogy 2014. november 9-én, Radnóti Miklós halálának napján ismét álljon a költő szobra - jelentette be Borkai Zsolt, a város polgármestere szerdai győri sajtótájékoztatóján.
2013.11.17
Az apa huzamosabb időn át fiát tettleg bántalmazta, nevelt lányát és gyermekkorú kislányát molesztálta. Az ügyben kirendelt pszichológus szakértő a gyermekek vizsgálata során megerősítette az évek óta tartó fenyegetettségüket, bántalmazásukat.
2013.11.08
"Egy olyan álom kezd megvalósulni, amely régóta megfogalmazódott a győriekben. Igényként jelentkezett, hogy Győr városában épüljön fel egy ötven méteres uszoda" - emelte ki az eseményen Borkai Zsolt polgármester.
2013.11.07
A győri gyárban jelenleg 235 motorvariáns készül.
2013.10.25
A huszonéves fiatalok hazafelé tartottak, miközben gépkocsikat törtek fel és kíséreltek meg eltulajdonítani - közölte a Police.hu.