2013.12.30
A tavalyi 19,4-nél kétmilliárd forinttal kevesebb folyt be adókból a város kasszájába. A legnagyobb tételt jelentő iparűzési adó összege 14,4 milliárd forint, ami közel 12 százalékos csökkenés az előző év végéig beérkezetthez képest.
2013.12.22
A 39 éves gyanúsított önmagából kikelve szidalmazta a mentőápolót, majd egy óvatlan pillanatban megütötte a sértettet.
2013.12.18
Lezárta a vizsgálatot és vádemelést javasol a rendőrség az ellen az autós ellen, akit a Győr női kosárlabdacsapatát szállító busz balesetének okozásával gyanúsítanak. A busz tulajdonosa és sofőrje ellen szabálysértési eljárás indult.
2013.12.13
Győr városától 4,4 milliárd forint adósságot vállal át a kormány. A konszolidáció második üteme Győr-Moson-Sopron megyét 12 milliárd forinttal érinti. A folyamatot március 1-jéig kell lezárni - közölte a nemzeti fejlesztési miniszter győri tájékoztatóján pénteken.
2013.12.08
2013.12.24
A 38 éves férfi félelemben tartott szeretteit bántalmazta, fenyegette, gyakorta bezárta őket.
2013.12.20
Január első napjaiban kezdődhet a Győr Aréna sportkomplexum építése - közölte az MTI-vel pénteken Borkai Zsolt polgármester, miután a város közgyűlése meghozta az ehhez szükséges döntést.
2013.12.15
A romok közül egy sérültet mentettek ki a tűzoltók.
2013.12.12
2013.11.28
A Mezőkövesdtől szombaton elszenvedett 3-0-s vereség miatt le kellett adniuk a győri Audi-gyártól kapott autók kulcsait az ETO futballistáinak - írja csütörtöki számában a Kisalföld megyei napilap.