2011.06.24
A történelmi hagyományokkal rendelkező, s komoly eredményeket felmutató Nyugat-magyarországi Egyetem további működésére tett határozott ígéretet Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.
2011.06.06
2011.05.19
Kötegnyi hamis fesztiváljegyet találtak a rendőrök két fiatalembernél Sopronban; üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult eljárás ellenük.
2011.05.17
Pályázati forrásból épülhet kerékpárút Sopron külterületétől az osztrák határig, az egykori klingenbachi (Kelénpatak) határátkelőig a 84-es út mentén.
2011.05.05
2011.06.15
A Kisalföld Volán valamennyi távolsági, illetve Győr-Moson-Sopron megyét elhagyó buszán ingyen internetezhetnek az utasok.
2011.05.21
Június első hétvégéjén háromnapos fesztiválon vehet búcsút a közönség Sopron legrégebbi mozijától, az Elittől.
2011.05.18
Kisebb, hatékonyabb és olcsóbb önkormányzati rendszer működtetését, ugyanakkor a bevételek "ésszerű növelését” tűzi ki célul Sopron 2014-ig szóló gazdasági programja, amelyet jövő csütörtökön tárgyal a megyei jogú város közgyűlése.
2011.05.10
2011.04.27