Melyik virsliben nem csalódunk szilveszterkor (sem)?

2013.12.27. 20:23

Az év utolsó napjaiban vásároljuk a legtöbb virslit, ezért hét üzletben próbáltuk megtalálni azt, amit szívesen teszünk majd az asztalunkra december 31. éjjelén.



Ha a városi ember saját készítésű húsáru híján virsli beszerzésére adja a fejét, nincs könnyű dolga. Mert az igaz, hogy a boltokban sokszor a bőség zavarával szembesül a vásárló, de ha jó minőséget akar venni, akkor tudatosnak vagy szerencsésnek kell lennie, hiszen sokszor egy-egy ismert márka sem garancia semmire. (Azt a lehetőséget most nem vesszük számításba, hogy valaki megbízható hentestől vásárol korábban már bevált virslit, mert a vevők többsége kényszerűségből vagy kényelemből az élelmiszerláncok boltjait részesíti előnyben.)

A Magyar Élelmiszerkönyv szerint ahhoz, hogy egy terméket virslinek lehessen nevezni, egyebek mellett legalább 40 százalék húst kell tartalmaznia, de meghatározták a víztartalmát is, legfeljebb 70 százalékban.

virsli tányéron

A jobb virslik hosszúak, vékonyak és 60–65 százalék hústartalomnál kezdődnek (nagyjából ennyi a jó minőségű párizsik hústartalma). És az sem mindegy, hogy ez a hús marha-e, sertés-e – esetleg sertés–marha keverék – vagy csirke, pulyka. Mi a négylábúakra esküszünk, mert sokkal tartalmasabb, ízletesebb a húsuk, így a végeredmény is, bár igaz, legalább kétszer annyiba kerülnek, mint a szárnyasokból készültek; valószínűleg nagyrészt ezért gyártják olyan szívesen a pulykapárizsit vagy éppen a pulykavirslit.

Összehasonlításképpen: fénykorában a virsli pépesített marhahúsból készült, esetleg marha- és disznóhús keverékéből – például a bécsi –, amit fűszereztek, majd természetes juhbélbe töltöttek, végül füstöltek. Na, ilyet nem lehet kapni, de egy-egy kompromisszum bevállalásával azért kerülhet finomság az asztalra.

Tesztünk során szándékosan nem olyan termékeket választottunk, amelyeket kimérve árusítanak, mert így nem ismerhettük volna meg az összetevők listáját. Ezen kívül lényeges megemlíteni, hogy az egyes üzletek kínálatából azt a terméket teszteltük, amelynek legalább 60 százalék a hústartalma. Az ár szempontjából azt tartottuk szem előtt, ami oly sok más esetben is igaz, nevezetesen, hogy a legolcsóbb virsli a legdrágább. Több virsli akciós áron kapható az év utolsó napjaiban, ezeket jelöltük.

Aldi

aldi virsli


Ennek a terméknek koktélvirsli változata is létezik, azonos áron, ami ugyanúgy hámozott, mint a miénk; bár ezek közül egyik sem volt szempont az értékelésnél, mégis pozitívumok. Bíztató, hogy a gyártó mindkét esetben a gönyűi Wiesbauer-Dunahús Kft.; ha egy hentesárut ez a cég készít, akkor jó minőséget kapunk.

A virsli illata éppen olyan, amilyennek lennie kell. Hiába, a 80 százalék sertéshústartalom nem hazudik. Az íze is finom, egyetlen kifogásunk van, hogy csínján bántak a fűszerezéssel. Ez persze ízlés dolga, és lehet, hogy csak azért jegyezzük meg, mert a férfiak általában szeretik a fűszeresebb ízeket.

400 g, 699 Ft

9,5/10

(December 28–31. között 499 Ft)



CBA

cba virsli


A címke füstölt virslit ígér egy szlovák kft.-től. Háromféle hús is van benne: sertés-, csirke- és marha.

Kellemes húsillata van, ám főzés közben szétdurrant. A füstölt ízt nem tudtuk azonosítani. Kissé puha, s összességében nem az a virsli, aminek köszönhetően fanatikus virslihívők leszünk, de az ár–érték arányt látva nincs vele komolyabb probléma.

1000 g, 999 Ft

7/10



Lidl

lidl virsli


Finom illatú, jó ízű virsli Csehországból, 60 százalék sertés- és 5 százalék marhahúsból. Ugyan nem füstölt, csak füst ízű, de egészen olyan, amilyet az ember egy bécsi virslitől vár. És bár nem szerepel a csomagoláson, de még roppanós is.

200 g, 279 Ft

9/10



Metro

metro virsli


Sajátmárkás virsli, de nem az Aro, hanem a Horeca Select, azaz a minőségibb vátozatból. Szintén Wiesbauer-Dunahús Kft.-termék (ezért döntöttünk mellette), ami mindent elmond.

Ugyan nem 80 százalék a hústartalma, hanem csak 62, de ebből 40 százalék sertés-, 22 százalék pedig marhahús, füstölés helyett füstaroma került bele, ám jó illatú, kellemes ízű és éppen megfelelő fűszerezésű. Az ára viszont húzósabb, mint az Aldiban kapható „rokonáé”.

1998,98 Ft/kg

9/10
 



Penny

penny virsli


Olyan az illata, mintha fehérkolbásszal lenne dolgunk – legalábbis egy vakteszten biztosan rávágnánk, hogy ez az. Rögtön hozzá is gondolnánk az édes mustárt, meg a bajor sört. Műbeles, de a 68 százalék sertéshústartalom optimizmusra ad okot.

Az íze is hozza a fehérkolbász-érzést, de a végeredmény nem túl gusztusos, mert egy megdagadt virsli kerül a tányérunkra, ami kiválóan jelzi, hogy a húson kívüli 32 százalékkal sikerült elrontani az egészet.

500 g, 499 Ft

(December 27–31. között 399 Ft)

5/10



Spar / Interspar

spar virsli


Őszinte csirke – hirdeti a címkéje, ami nem tudjuk, mit jelent, de a 65 százalék csirkehústartalom kíváncsivá tett minket.

Szintén műbeles, az illata húsos, de sem az állaga nem tetszik (ruganyos), sem az, hogy főzés után ez is megdagad, össze-vissza deformálódik. Ráadásul az íze is olyan, mintha „műanyagot” ennénk. Nem ízlik.

1000 g, 699 Ft

(December 27–31. között csak az Intersparban 499 Ft)

4/10



Tesco

tesco virsli


Újabb cseh remek, ami főképp baromfihúst (nem derül ki, milyen arányban, ám a legnagyobb mennyiségben), és még 21 százalék sertéshúst tartalmaz. Ebbe is csak füstaroma került, viszont nem ezért nem ízlik igazán, hanem valamiért ettől sem lennénk virslirajongók.

1549 Ft/kg

6/10


Az Ipsos piackutató idén októberben publikált eredményei szerint ha virsliről van szó, akkor „a magyar háziasszony számára a fűszerezettség az elsődleges, amely nem baj, ha füstölt ízzel párosul”. Erről további részleteket itt olvashatnak.

Tanulságos lehet még a Vidékfejlesztési Minisztérium vizsgálata, amelynek keretében 40 féle virslit rangsoroltak.

.