Toronyház épülhet a Március 15. téren

2010.04.01. 09:20

Megszületett a döntés a szombathelyi Március 15. tér sorsáról, ahol a tervek szerint a színház épült volna.

Sajnos a magyar kormányzat nem tudott adni kellő mennyiségű pénzt, hogy megépüljön a téren a színház, így a jelenleg már üresen álló SZTK épületet, a tulajdonos újsághirdetés útján akarja eladni.

A hirdetésre felfigyelt egy kínai befektető csoport, aki fantáziát látott az üresen álló épületben, s a magasabb részére egy felhőkarcolót tervez építeni.

Az épületnek az adna nagy jelentőséget, hogy a közelben épülő repülőtér használóinak, akik a világ minden részéről fognak érkezni, megfelelő irodákat biztosítanának. Az épület tetején lévő kilátóból rendkívüli nagy bevételre számítanának, hisz az épület tetejéről látható lenne a Dunántúl a Balatontól egészen a Fertő-tóig.

Az épületben lévő több száz irodahelyiségre már most rendkívül nagy az érdeklődés, annak ellenére, hogy most még csak a látványtervek készültek el. A befektetők nagyvonalúságára jellemző, hogy a Markusovszky kórház számára egy-két rendelőt is biztosítanak.

Az építkezés, különféle engedélyek beszerzése után, várhatóan 2011. áprilisában kezdődik meg.

Szerző és fotó: Czika László

.