Trafikügy: Ipkovich és Nemény a Vas megyei ügyészséghez fordul

2013.05.08. 11:35

A szocialista politikusok szerdán újabb sajtótájékoztatót tartottak.


 
A trafik-koncessziók ügyében az ellenzék láthatóan hálás témát talált a kormányzati kritikához, és kormány láthatóan nem töri magát túlságosan, hogy tisztázza a kérdést.
 
Mindenesetre a két szombathelyi szocialista országgyűlési képviselő, Ipkovich György és Nemény András szerdán újabb sajtótájékoztatót tartott az ügyben.
 
A kép politikus elmondta: a sorozatos sajtótájékoztatók oka, hogy hiába próbáltak nyilvánosságot kérni helyben és az Országgyűlésben, eddig ez sikertelen volt. Ugyanakkor szerintük csak a nyilvánossággal lehetne tisztázni, hogy minden rendben volt.
 
A Fidesz a koncessziós törvényre hivatkozik, amikor elzárkózik a pályázatokba való betekintésről, a szocialisták szerint meg azért, mert akkor kiderülne a mutyi – hangzott el.

Ipkovich György és Nemény András

 
Ipkovich György és Nemény András most egy új megoldással próbálkozik: egy közérdekű bejelentéssel fordultak a Vas megyei főügyészhez, aki betekinthet a pályázatokba, és szerintük ezt köteles is megtenni, mivel Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő a sajtónak arról számolt be, hogy kormánypárti képviselők véleményezték a pályázati listákat, és az ő elmondása szerint ez más helyeken is így volt.
 
A szocialista politikusok szerint a mindez a közérdeklődésre számára kiemelt jelentőségűvé teszi az ügyet, és felveti az állam szervei részéről a kirívóan jogellenes működés gyanúját.
 
Az ügyészi vizsgálatnak annak is részének kell lenni, hogy az Országgyűlés a pályázati határidő lejárta után változtatta meg a majdani dohányboltok működési feltételeit - mondta Nemény András, aki szerint ha igazat állít Hadházy Ákos, akkor Vas megyében is hasonló módon zajlottak a dogok. A politikus emlékeztetett a témában írt nyílt levelére, egyben „mohó”-nak jellemezte az országos és helyi „fideszes érdekeltségi körök” tevékenységét. (A teljes képhez tartozik, hogy korábban ez ügyben Hende Csaba helyreigazítást kért tőlünk, aminek mi helyt adtunk.) 
 
Ipkovich György szerint a dohánypiac téren történt fejlemény nem egyedi, hiszen hasonlóan ellentmondásos a szerencsejátékok szabályozása és a földbérlet, és más most lehet tartani, hogy milyen eredményt hoz majd az alkohol elleni küzdelem.
 
Főleg ez az oka a képviselő által jegyzett jogszabály-módosításnak, melyet május 6-án terjesztettek a parlament elé. Ez beépíteni a polgári törvénykönyvbe a „jogszabályalkotással okozott kár” fogalmát.
 
A dohánnyal kapcsolatos törvényi változtatások miatt például emberek mentek tönkre, évtizedek óta üzleteket működtetők kerültek nehéz helyzetbe, kapcsolt vállalkozások lehetetlenedtek el, hitelek törlesztése vált kétségessé. Ezért a felelősséget valakinek viselnie kell, aki kárt okozott, fizesse meg – mondta Ipkovich György.
 
Az Alon.hu tudósítója erre azt vetette fel, hogy gyakorlatilag nincs olyan törvény, amely ne okozna valakinek kárt. Ha épül egy elkerülő út, tönkremennek a régi főút melletti vállalkozások, vagy ha indul egy nemzeti légitársaság, a magántársaságok kerülnek nehéz helyzetbe.
 
Ipkovich György erre úgy reagált, hogy ilyen 60-70 éve nem volt az országban, hogy valakitől elvesznek valamit, és másnak odaadják. Nemény András szerint míg a nemzeti légitársaság vagy az elkerülő út építése nyilvánvaló közérdek, míg a mostani trafikügyben másról van szó.
 
Erről még egy darabig elvitatkoztunk, de ennek részleteivel most nem terhelnénk az olvasóinkat.
 

.