Káel Csaba rendező egy különös világot álmodott meg.

Iseumi Játékok

Rossini: A sevillai borbély

vígopera

2016. augusztus 6., 20.30, Történelmi Témapark

Szereplők:

  • Figaro – Szegedi Csaba
  • Rosina – Megyesi-Schwartz Lúcia
  • Almaviva – Hanczár György
  • Berta – Bazsinka Zsuzsa
  • Bartolo – Szüle Tamás
  • Basilio – Gábor Géza

Savaria Szimfonikus Zenekar, Debreceni Kodály Kórus

Rendező: Káel Csaba

Vezényel: Kovács János

A korábbi évekhez képest ebben az évben a Történelmi Témaparkban rendezzük meg a vígoperát. Káel Csaba egy különös világot álmodott meg az Iseumtól eltérő új környezetben, ahol a jelmezek és díszletek felelevenítik a némafilmes forgatási szituációkat, amiben maga az elkészült mű is látható lesz egy különös vetítéssel (természetesen az opera nem lesz néma).

A sevillai borbély Rossini legismertebb vígoperája. Sikerének titka a sziporkázó jellemek, gazdag jellemábrázolások és a műben zajló konfliktusok. Rossini köztudottan víg kedélyű ember volt. Levelében megírta, hogy életében csak háromszor sírt, köztük egyik alkalommal  A sevillai borbély első előadásán, mely bukásba fulladt.Szerencsére a második előadástól sikeres lett. Amikor a darab öt év múlva visszatért Rómába, már egész Itáliában diadalt aratott. Beethoven állítólag azt mondta Rossininek bécsi találkozásukkor 1822-ben: „Adjon nekünk még sok Borbélyt!” Előre láthatólag mi is könnyes szemekkel távozunk az előadás után, de nem a sírástól, hanem a nevetéstől! 

Első felvonás

Helyszín: Bartolo doktor háza előtti tér

Almaviva Lindoro néven megpróbál szerelme, Rosina közelébe kerülni. Figaro, a borbély segítségét kéri. Bartolo, Rosina gyámja fölöttébb gyanakvó, miután a zenetanár Basilio figyelmeztette, hogy a gróf a városban tartózkodik és háza körül ólálkodik. Figaro tanácsára a gróf katonának öltözik és kvártélyt keresve bekopog Bartolo házába. Eljátssza, hogy részeg, amivel magára vonja az őrök figyelmét. Almaviva azonban az őrtisztnek titokban felfedi grófi rangját, így az őrség rögvest távozik. Bartolo mindezt értetlenül nézi és eltanácsolja az ál-katonát.

Második felvonás

Helyszín: Bartolo doktor háza

Figaro most azt javasolja Almavivának, hogy zenetanárként próbáljon meg bejutni Bartolo házába. Azt hazudja, hogy Basilio beteg és őt küldte maga helyett. Amikor a muzsikától elfáradt Bartolót elnyomja az álom, az énekóra pásztorórává változik. Figaro elcseni Bartolótól az erkély kulcsát. Amikor beállít Basilio, egy zacskó aranyért hagyja magát megvesztegetni és átengedi a terepet az ál-zenetanárnak. Míg Figaro eltereli a doktor figyelmét, Rosina és Almaviva megtervezik a szökést. Bartolo azonban kiszimatolja a cselszövést és az ál-zenetanárt kirúgja a házból. Basiliót elküldi jegyző után, mert azonnal el akarja venni a lányt. Bebeszéli Rosinának, hogy Lindoro (Almaviva) hűtlen volt hozzá, a lány kétségbeesésében kifecsegi a szökési tervet. Amíg Bartolo elmegy riasztani az őrséget, Figaro és a gróf beosonnak a házba. Almaviva felfedi valódi kilétét és meghazudtolja a doktor szavait. Figaro sürgeti, hogy gyorsan távozzanak, de a létra eltűnt az erkélyről. Megérkezik Basilio és a jegyző. Rosina házasságot köt Almavivával, amelyet a jegyző szentesít. A későn érkező Bartolo kénytelen elfogadni a helyzetet.

.