Válaszolt a szombathelyi uszoda

2013.02.12. 22:13

A múlt év végén teszteltük a szombathelyi uszodát, melyre számos olvasói reakció is érkezett. Most az uszoda vezetése is válaszolt. Még a végén új medence is lesz.



Olvasóink talán emlékeznek arra, hogy tavaly év végén egy sorozat részeként leteszteltük a szombathelyi uszodát.

Szombathelyi uszoda


Első körben igencsak magas pontszámot (8/10) adtunk a létesítménynek, de később részben igazat kellett adnunk azoknak az olvasóknak, akik szóvá tették, hogy az edzések zavarják az úszást.

Többek között ezt írtuk:

Ezeket  [úszójegyket] este 7 után lehet venni 720 forintért, és elvileg 9-ig lehet velük úszni. Elvileg. Gyakorlatilag ugyanis a medence 80 százalékát elfoglalják a vízilabdások. Egy másik 10 százalékon úszásoktatás folyt (egy magáncég, ha minden igaz), így az a komikus helyzet állt elő, hogy a medence egyik végében (de nem a szélén) maradt kb. 5 méterünk, hogy ide-oda ússzunk keresztbe a medencében.

Az úszásoktatás fél óra múlva befejeződött (a vízilabdások maradtak), így kb. 10 métere maradt keresztben annak a kb. egy tucat embernek, aki kijött úszni.

Kifelé rákérdeztünk, hogy melyik napokon nincsenek este vízilabdások, mire azt a választ kaptuk, hogy minden hétköznap este vannak.

A táblázatot tehát azzal kell kiegészíteni, hogy az úszójegy ár/érték hányadosa 2/10.

Valószínűleg nem is szabadna árulni ilyent, egyszerűen ki kellene tenni az „edzés miatt zárva” táblát.


Az ügyben még a múlt hónapban megkerestük a Vasivíz Zrt.-t, ahonnan - meglehetősen hosszú átfutás után - megkaptuk a választ.

Szombathely, uszoda, pályabeosztás


Kántás Zoltán fürdővezető a következőket válaszolta az újságírói és olvasói felvetésekre.

A létesítményben többcélú felhasználási igényen belül elsősorban vendégforgalmi, úszásoktatási, valamint sportcélú hasznosítás jelenik meg. A működés sajátossága, hogy egyszerre kell a fürdőnek a fizetővendégek jogos elvárásainak, az oktatással és a sportigényekkel párhuzamosan megfelelni úgy, hogy a felmerülő igények a különböző napszakokban túlnyomó részben egybeesnek. Ezen kívül az önkormányzat iskolai úszásoktatás részére szintén a fedett uszoda biztosítja a helyszínt. A rendelkezésre álló vízfelületen minden résztvevő számára elfogadható körülményeket próbálunk biztosítani, melyben számítunk kedves vendégeink együttműködésére is. A mindenkori foglalásokról, pályabeosztásról a pénztárban elhelyezett információs táblákról tud tájékozódni a kedves vendég.


A fürdővezetőtől megtudtuk, azt is, hogy a sávfoglalási táblázatban látható titokzatos piros „Önkormányzat”sáv  az önkormányzat és a Vasivíz közötti megállapodás eredményét takarja. Ennek értelmében az uszoda az iskolai úszásoktatás részére hétköznapokon egy-egy sávot biztosít az általános és középiskolai tanulók és oktatóik részére. Az elszámolás utólag történik, az összeg kb. 3 millió forintot jelent évente az önkormányzatnak.

Kántás Zoltántól azt is kérdeztük, hogy terveznek-e változtatást a létesítmény üzemeltetésben.

Ez a válasz érkezett:

Társaságunk a tulajdonos önkormányzat együttműködésével jelenleg is azon dolgozik, hogy a létesítmény elengedhetetlen rekonstrukciós munkálataival párhuzamosan olyan fejlesztéseket és átszervezéseket valósítson meg a közeljövőben, melynek eredményeként a közönségforgalom komfortérzetének növelése mellett a sportcélú használat jól elkülöníthető módon meg tudjon valósulni. Ennek egyik lehetséges megoldásaként egy új úszómedence megépítése is a tervek között szerepel. A kiemelt csapatsportágakat - így a vízilabdát is érintő - TAO pályázatok beadási határideje 2013. április 1-e. A pályázat esetleges kedvező elbírálását, engedélyek beszerzését, valamint közbeszerzési folyamatok lezárását követően várhatóan 2014. évben tudnak megkezdődni a kivitelezési munkálatok, melyek előreláthatóan egy évet vesznek majd igénybe.


Az aktuális sávfoglalást innen lehet letölteni.
.