Biztosan nyerte a Fidesz a bajai időközi választást

2013.09.22. 22:09

 A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba 46,9 százalékos eredménnyel nyerte Baján a 3-as számú önkormányzati választókerületben vasárnap tartott időközi választást - közölte Papp Zoltán, a helyi választási iroda vasárnap az MTI-vel.

    Második helyen Teket Melinda, baloldali pártok, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje végzett, a jobbikos Markó György lett a harmadik, az LMP-s Ikotity István a negyedik.
    A Fidesz jelöltjére 467-en voksoltak, míg a három baloldali párt közös jelöltje 406 szavazatot kapott.

    A Jobbik jelöltje Markó György, a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje Ikotity István 4 százalékot ért el.

    A választókörzet szavazásra jogosult polgárainak 34 százaléka, 996 ember élt szavazati jogával, illetve adott le érvényes szavazatot.

    A szavazatok összeszámolása azért húzódott el, mert az egyik szavazókörben többször újraszámolták a voksokat.

    A vasárnapi választást elemzők és a pártok is fontos erőpróbának tekintették a 2014-es kampány indulása előtt. Az elmúlt napokban Mesterházy Attila MSZP-elnök, Bajnai Gordon, az Együtt - A Korszakváltók Pártja vezetője és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is személyesen kampányolt Baján közös jelöltjük mellett.

    A Fidesz vasárnap esti közleménye szerint a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy közös jelölt elbukott. Ez egyértelmű üzenet a baloldalnak, az emberek nem kérnek azokból, akik egyszer már tönkretették Magyarországot.

    Az időközi választást azért kellett tartani, mert az egyéni választókerületben megválasztott Bálint Tünde, a Fidesz-frakció vezetője 2013 májusában meghalt.
.