Vas a megyék összesített eredményei alapján a tizenharmadik pozíciót foglalja el.
A HáziPatika.com idén hetedszerre osztotta ki már hagyományosnak mondható, „Az év kórháza” elnevezésű díját, amelyet az interneten voksoló betegek szavazatai alapján kaphatott meg a legjobbnak bizonyult intézmény. Tavalyhoz hasonlóan idén is taroltak a vidéki kórházak, a legjobb budapesti csupán az ötödik helyen végzett. Vas a megyék összesített eredményei alapján a tizenharmadik pozíciót foglalja el: két intézmény is bejutott a legjobb ötvenbe. A 21. sárvári kórház mellett a celldömölki klinika a 45. helyen végzett.
Az interneten keresztül zajló, így bárki számára elérhető „Az év kórháza” voksolás lényege, hogy a betegek esélyt kapnak az őket ellátó intézmények értékelésére, jutalmazva azokat, amelyekkel a leginkább elégedettek voltak. A díjakat 2012. január 17-én ünnepélyes keretek között adták át a legjobbaknak. Az MTA dísztermében rendezett ünnepségen a HáziPatika.com képviselő mellett az orvosszakma több jeles alakja is képviseltette magát.
Pilling Róbert, a HáziPatika.com főszerkesztője két érdekességre is rámutatott az eredmények kapcsán. Az egyik legfeltűnőbb, hogy az élmezőnyből ezúttal is hiányoznak a fővárosi intézmények, viszont a négy dobogós (a második helyen ugyanis holtverseny alakult ki) közé bekerült két kisvárosi – a gyulai és az ózdi – kórház is. Egy pillantást vetve a kategóriánkénti rangsorra látható az is, hogy ezek élmezőnyében a budapesti, debreceni és szegedi egyetemi klinikák mellett szintén számos kisvárosi intézmény kapott helyet. A betegek tehát minden bizonnyal lojálisak szűkebb környezetük kórházához és ezt voksokban is kifejezésre juttatták. Különös továbbá, hogy a debreceni ortopédiai klinika, amely két kategóriában is az élen végzett, az összesített eredmények tekintetében mégsem fért fel a dobogóra.
Az ortopédiai klinikák összesen három alkategóriát nyertek meg. Ez annak tudható be, hogy az utóbbi években olyan eszközöket szereztek be és olyan eljárásokat vezettek be, amelyek a betegek gyorsabb és kényelmesebb gyógyulását szolgálják. Emellett kezeléseik gyakran járnak látványos eredményekkel, amelyek vissza is köszönnek a betegek értékelésében.
Pilling szerint a kecskeméti vagy éppen a debreceni és úgy általában a kelet-magyarországi intézmények sikerében közrejátszhatott, hogy a térségbe az elmúlt évtizedben jelentős fejlesztési pénzek áramlottak. Hazai és európai uniós pályázatok segítségével felújítottak számos rossz állapotban levő kórházépületet, fejlesztették és korszerűsítették a műszerparkot, így a szakszemélyzet számára is vonzóbbá tették az ezekben való munkát. A régió mára rendelkezik olyan megtartó erővel, ami érezhetően meglátszik a szakmai munka színvonalán is.
Az Év kórháza szavazáson, a tavalyival ellentétben, ezúttal minden intézmény a korábbinál magasabb pontszámokat kapott, az élmezőny közel 10 százalékkal szerepelt jobban, mint a 2010-es nyertesek. Feltűnő, hogy rendkívül szoros verseny alakult ki. Jellemző, hogy a legjobb 20 kórház között összetettben csak ezredekben mérhető differencia volt.
- A tavalyi győztes pontszám idén még a legjobb 150-be kerüléshez sem lett volna elegendő - tette hozzá a szervező HáziPatika.com főszerkesztője. Bár a szavazás nem volt reprezentatív, az értékelés minden bizonnyal arra utal, hogy a betegek némiképp elégedettebbek az őket ellátó intézményekkel. Különösen igaz lehet ez az immár másodszor diadalmaskodó kecskeméti kórház esetében, ahol a tartósan magas színvonalú szakmai munka lehet a kulcs a sikerhez. Ők egyszerre voltak könnyű és nehéz helyzetben. Egy év alatt ugyanis az egészségügyben kevés radikális változás történik, így látszólag csak azt kell folytatniuk, amit korábban csináltak. A szavazás azonban a gyorsan változó tényezőkről is szól: a munka minőségéről és a szakmai színvonalról. Ez pedig csak folyamatos odafigyeléssel és lelkesedéssel tartható állandóan magas nívón.
Megyei szintre bontva a vasi kórházakra érkezett pontok 4,3914-es összesített átlaga alapján a megyék rangsorában a tizenharmadik helyezést érte el.
A megyében az összesített lista alapján legjobb helyezést elért kórházak a következők:
Az Év Kórháza versenyben „orvos-szakmai ellátás”, „ápolás- és szakszemélyzet”, „infrastruktúra”, „ellátás”, valamint „környezet és tisztaság” kategóriákban lehetett pontozni a kórházakat.
Az abszolút győztesek a kategóriánként elért pontszámok átlagolásával legjobb eredményt elért intézmények lettek.
Az összesített verseny nyertesei:
·
Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét (1. helyezés): AZ ÉV KÓRHÁZA 2011.
·
DEOEC Idegsebészeti Klinika, Debrecen (megosztott 2. helyezés)
·
Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula (megosztott 2. helyezés)
·
Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft, Ózd (3. helyezés)
A kategóriánkénti verseny győztes kórházai:
Orvos-szakmai ellátás kategória:
·
SE ÁOK Ortopédiai Klinika, Budapest
Ápolás- és szakszemélyzet kategória:
·
SE ÁOK Érsebészeti Klinika, Budapest
Infrastruktúra kategória:
·
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Mezőkövesd Telephely
Ellátás kategória:
·
DEOEC Ortopédiai Klinika, Debrecen
Környezet és tisztaság:
DEOEC Ortopédiai Klinika, Debrecen