A Vas megyei Jobbik az „elmúlt hetek termésé”-ről

2011.09.08. 16:09

Szerintük hiba szőnyeg alá söpörni a problémát.

Vas megyei Jobbi sajtótájékoztató

„Ki lesz a cigányterror első áldozata?” címmel tartott sajtótájékoztatót Szombathelyen a Jobbik. Felelevenítették azokat az utóbbi időben történt erőszakos cselekményeket, amelyeket feltehetően roma származásúak követtek el.

Az elmúlt hónapok során a Vas megyei Jobbik többször felhívta a figyelmet, hogy a közbiztonság fokozatoson romlik szűkebb hazánkban is – mondta a sajtótájékoztató bevezetőjében Bana Tibor országgyűlési képviselő, a párt megyei elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy augusztus folyamán a párt két helyszínen - Jánosházán és Celldömölkön - is tüntetést szervezett a „cigánybűnözés” ellen, a megye közbiztonsága mellett.
 
„Sajnos az utóbbi hetekben újabb olyan események történtek, melyek mellett semmiképp nem mehetünk el” – mondta a politikus, aki szerint sem a kormányzati, Szombathely esetében sem városvezetési szinten nem történnek meg a szükséges lépések a közbiztonság helyreállítása érdekében.
 
Vas megyei Jobbi sajtótájékoztató
 
Bana példának elmondta, furcsának találta, hogy Puskás Tivadar polgármester a parlamentben tőle értesült a premontreis diákok – néhány nappal korábbi – megveréséről.
 
A magyarországi cigányság legfőbb ellensége saját maga, illetve az a „bűnözői vezetői réteg”, amely a cigányság élén áll – mondta a képviselő, aki beszámolt arról, hogy az utóbbi időben többször leültek egymással tárgyalni a Jobbik és a cigányok képviselői. Ez utóbbiak közül is többen hasonlóan látják a helyzetet, mint a párt – hangzott el.
 
A Jobbik szerint a rendőrségen belül önálló szakcsoportot kellene felállítani, amely a külön foglalkozna a „familiáris szinten szerveződő” bűnözői csoportokkal. Nem az ellentéteket akarják szítani, hanem megoldani a helyzetet – közölte Bana, aki szerint nagy hiba a jelenség szőnyeg alá söprése.
 
Rába Kálmán, a Jobbik megyei képviselője az utóbbi időben történt – roma elkövetőkhöz köthető - esetekről számolt be a sajtónak.
 
Elsőnek felelevenített az egy hónappal ezelőtt történt kőszegi rablótámadást, amely során egy idős nénit ért bántalmazással kísért rablótámadás pár ezer forintos zsákmányért. Az elkövetőt elfogták, ugyanakkor nemsokára a néni később meghalt, igaz, nem bizonyítható, hogy a halálnak köze lenne a bűncselekményhez.
 
A múlt hónap végén egy csoport támadta meg egy, a sitkei fesztiválról hazafelé tartó, 3-4 fiatalból álló társaságot, majd egy fegyverrel látszó tárggyal kényszerítették őket vagyontárgyaik átadására. A fiatalok egy rendőrhöz fordultak, de intézkedés nem történt. Ezután megkeresték a Celldömölki Jobbik-elnököt, ki feljelentést javasolt, de a megfélemlített fiatalok ezt nem merték megtenni.
 
Hosszúperesztegen – minden előzmény nélkül - a közösségi házból kiráncigáltak egy fiatalembert majd golfütőkkel megverték, utána pedig a kocsma vezetőjét bántalmazták.
 
Rumban a két ember rontott be a vendéglátó egységbe, majd súlyosan megverték az egyik vendéget.
 
Az Alon azt kérdezte a Jobbik jelenlevő politikusaitól, nem érzik-e úgy, hogy amikor a „cigánybűnözés” és „cigányterror” szavakat használják, akkor olyan embereket is megbélyegeznek, akiknek az egészhez semmi közük.
 
„Nem gondoljuk ezt” – mondta válaszában Bana Tibor, hozzátéve, hogy a cigánybűnözés alatt nem azt értik, hogy minden cigány bűnöző lenne, hanem, hogy vannak olyan bűnelkövetési formák, amelyek cigány elkövetőkhöz kötődnek. „Elegünk van abból, hogy az elmúlt 20-21 évben ezeket a problémákat szőnyeg alá söpörték … nyíltan, őszintén kell beszélni. Az a célunk, hogy megoldást találjunk ezekre a problémákra, hogy a megyében békében, nyugodtan élhessünk” – fűzte hozzá a képviselő.
Balassa Péter, a Jobbik szombathelyi önkormányzati képviselője főként a tegnapelőtti szombathelyi eseményről és az azzal kapcsolatos kérdésekről beszélt. Elmondta, reméli, hogy a baltás támadó – E. L., közismert néven Villám – ámokfutása ezzel az esettel egyszer és mindenkorra véget ért. A képviselő szerint E. L. személye rettegésben tartotta az embereket, Fő téri megjelenésétől féltek az emberek, ráadásul – furcsa módon - gyakori vendég volt a városházán.
 
 „Fájó, hogy minderről a városvezetés mélyen hallgat” – mondta Balassa, aki bejelentette, kezdeményezi az országos visszhangot kiváltó ügy kivizsgálását. (Az előzmények közé tartozik, hogy E. L. egy nyári közgyűlésen nyilvánosan megfenyegette a Jobbikot és azon belül Balassát - a szerk.)
 
A sajtótájékoztatón rész vett a Jobbik csepregi vezetője, Takács Adrián, aki a város határába állítani szándékozott rovásírásos táblák történetét elevenítette fel.
.