Vasvár, a nagyon Vas megyei város (képgalériával)

 

„Vazs megye, Vazsvár, ott terem a legvár” – így szól az a kedves kis rigmus, amivel illusztrálni szokták a Vas megyeiek nyelvjárását, leginkább azok, akik nem nagyon ismerik azt, mint ahogy jó eséllyel Vasvárt sem tudnák megmutatni a vaktérképen.

 

A kisváros kétségkívül élt meg történelmileg fényesebb periódusokat is. A 13. században jelentős kereskedelem, szellemi és vallási élet pezsgett itt, városi kiváltságokat kapott a királytól, itt jött össze a megyegyűlés, itt működött a nagy forgalmat lebonyolító káptalan is.

 

 

A törökök megjelenésével egyidejűleg kitalálták az akkori illetékesek, hogy Vasvár nem túl biztonságos, így 1578-ban egy országgyűlési határozattal a megyeszékhelyet Szombathelyre telepítették át. Ideiglenes intézkedésnek szánták, de a visszaköltözés azóta is várat magára. A megye neve mindenesetre őrzi a régi szép időket.

 

Vasvárnak azóta voltak jobb és rosszabb korszakai, de mivel számos más térségbeli település dinamikus növekedésnek indult, összességében egyre hátrébb szorult a versenyben, mára egy ritkán emlegetett kisvárossá zsugorodott.

 

 Ugyanakkor a város utcácskáin sétálva azt érezzük, hogy Vasvár megtartott valamit a történelme fényesebb szakaszaiból, ami miatt hangulatban, épített emlékekben és megbúvó részletekben magasan veri a hasonló lélekszámú településeket.

 

Ha az ember egy szép napsütéses délelőtt sétálgat a városban, az motoszkál a fejében, hogy nem lehet véletlen, hogy Vasvár a névadója Vas megyének, ugyanis a településen tapinthatóan összesűrűsödnek a megye jellegzetességei: kicsi, de takaros házak, gondozott környezet, kissé zárkázott, de barátságos emberek, zöldellő domboldal, vallási háttér és a vállalható infrastruktúra.

 

 

Hiába laknak mindössze négy és fél ezren itt, irigylésre méltóan kerek a település, középiskolával, stranddal, tóval, multinacionális céggel is hasonlókkal.

 

 

Nagy illúzióink nincsenek, kevés olyan ember van, aki Vasvár miatt utazna ide az ország másik tájáról. Érthető.

 

Ugyanakkor ha valaki errefelé jár, a városka egy megállót mindenképpen megér, időjárástól, érdeklődési körtől és a rendelkezésre álló időtől függetlenül Vasváron ugyanis az egy órától egy hétig bármennyi időt el lehet tölteni.

 

A teljesség igénye nélkül három helyszínt ajánlunk az érdeklődők figyelmébe.

 

 

A Vasvári sáncot a város előtt néhány kilométerrel találjuk, ha Zalaegerszeg felől érkezünk a 74-es úton. Bejáratát tábla jelzi, de nem árt, ha lassan haladunk, egyrészt hogy ne tévesszük el az utat, másrészt pedig ez a rész valószínűleg Magyarország egyik legszebb útszakasza, amely nyáron így néz ki.

 

 

A Vasvári sáncot egy erdei, de betonos úton tudjuk megközelíteni. Mind az út mellett, mind a sáncnál információs táblákat, mellettük pihenő- és tűzrakó helyeket találunk, melyek kiválóak egy hosszabb letelepedésre is.

 

Mikor ott jártunk, néhány őzet egészen közelről is megfigyelhettünk az erdőben.

 

Maga a sánc egy ezeréves építmény rekonstrukciója. Hajdanában erre vezetett a Katonák útja, egy Dunántúlról Itáliába vezető ősi kereskedelmi és hadiösvény. Ennek volt egyik ellenőrző, átengedő pontja a sánc.

 

 

Kétségkívül érdekes, kissé szokatlan látnivaló.

 

 

Vasvár belvárosa gyakorlatilag néhány utcából áll, így aki nem akar elmélyedni a részletekben, egy óra alatt vígan bejárhatja.

 

A legfontosabb és egyben a város legnevezetesebb épülete a hangulatos és szépen rendbetett Fő tér mellett álló domonkos templom és kolostor épületegyüttes, amely leginkább megidézi Vasvár fénykorát. A 13. századi épületet az idők folyamán többször is átépítették, de mindmáig őrzi az eredeti alakját és kisugárzását. Egy körüljárást és néhány közelebbi, elmélyült pillantást mindenképpen megér.

 

 

Az épületben egy múzeum is található, hogy pontosan milyen, azt nem tudjuk, ott jártunkkor történetesen zárva volt, és egyéb információt sem találtunk róla sem a könyvekben, sem az interneten. (A város honlapja mellesleg más szempontból is használhatatlan.)

 

A belvárosi séta másik, félkötelező állomása lehet az úgynevezett békeház. A helyiek valószínűleg más néven tartják számon az épületet, ugyanis négy megszólítottból háromnak fogalma sem volt arról, hogy mit is keresünk.

 

 

A békeház (a fotón) a belvárostól 2-3 perc sétára található, a rendház melletti Kossuth utcában induljunk el lefelé, a nem túl jó karban levő, kívülről meglehetősen jelentéktelennek tűnő épület az utca végén, baloldalt lesz. Tábla jelzi a tudnivalókat: a hagyomány szerint ebben az épületben kötötte meg a császári követ és a török nagyvezír a 1664-ben az ellentmondásokkal terhes, úgynevezett vasvári békét.

 

Ha még egy kis időt hajlandók vagyunk rászánni a benyomások gyűjtésére, akkor javasolunk egy könnyű kis sétát a szintén a fő térről nyíló Alkotmány utcában, vagy egy fokkal hosszabb gyaloglást a szomszédos domb oldalán álló kilátóba, amely a nagytemplom mellől jól látható, nem lehet eltéveszteni.

 

 

Vasvár nem a Dolomitokban van, így nagy, drámai látványra nem számítsunk, de egy sétát megér, a dombmászás meg jót tesz az egészségnek.

 

 

A harmadik szóba jöhető megálló a városka melletti zöldövezeti rész, melyet a városból kifelé, a 8-as főút felé tartva találunk balra. Táblák és parkoló segít megtalálni.

 

Itt van egy strand, melyről nem sokkal ezelőtt írtunk részletesen, szembe vele egy barátságos kemping, ahol akár hosszabb időre is letáborozhatunk, ha éppen szerelembe estünk volna a helyszínnel. A sátrak, lakókocsik tanulsága szerint nem is teljesen lehetetlen forgatókönyv.

 

 

Még néhány száz métert sétálva egy kellemes, körbejárható kis horgásztóhoz érünk, partján a kígyókirály szobrát találjuk. A legenda szerint minden szilveszterkor feljön a Feneketlen tóból, ahol egy elsüllyedt vasvárat őriz a víz. Aki elveszi tőle a kulcsot, megmenti a két szerelmest, akik a tóban élnek, és várják, hogy visszatérhessenek közénk. Ilyeneket álmodik Vasvár.