Vidéki intézmények lettek a legjobbak az Év kórháza versenyen

2011.01.25. 14:20

Vas megye az intézmények összesített eredményei alapján a kilencedik helyen végzett.

A HáziPatika.com idén is kiosztotta hagyományos, „Az év kórháza” elnevezésű elismeréseit, amelyet a betegek szavazatai alapján ítéltek oda. Újdonság az előző évekhez képest, hogy az összesített versenyben dobogós kórházak idén mind vidékiek.

 

 
A már hagyománynak számító, hatodik éve megrendezett „Az év kórháza” internetes szavazással a szervező HáziPatika.com ismét esélyt adott a betegeknek arra, hogy hangot adjanak véleményüknek, és megmondják, szerintük melyik az ország legjobb kórháza. Az ünnepélyes díjkiosztó keretében 2011. január 25-én, az MTA dísztermében vehették át elismeréseiket a győztes intézmények.
 
– Rendkívül érdekes tanulságai vannak a szavazásnak – mondta el az eseményen Pilling Róbert főszerkesztő. – A legszembetűnőbb például, hogy az összesített versenyben az első háromba eddig minden évben bejutott egy fővárosi intézmény, sőt, tavaly mindhárom első helyezett budapesti volt; idén azonban a vidéki kórházak győzedelmeskedtek. Továbbá a kategória-verseny eredményei alapján szembetűnő az a változás is, hogy a győztesek szinte kivétel nélkül sebészetek és/vagy szülészetek. Ezek az osztályok az elmúlt években valóban az átlagosnál jobban fejlődtek a legtöbb intézményben, ezt pedig már a betegek is értékelik.
 
2010-ben jóval kevesebb pontszámot kapott szinte minden intézmény, így figyelembe kell venni, hogy a győztes vidéki intézmények is alacsonyabb átlagpontszámmal tűntek ki a mezőnyből.
 
– A szavazás azt mutatja, hogy a laikusok szemében az egészségügy presztízse az utóbbi években kicsit csökkent – tette hozzá Pilling Róbert főszerkesztő – ez az eredményeken is meglátszik. Tavaly még az ötödik helyezett is magasabb pontszámot ért el összesítettben, mint idén a legelső intézmény. Az eredmények hátterében több minden állhat, talán kritikusabbá váltak az emberek, vagy összességében elégedetlenebbek.
 
Megyei szintre bontva a vasi kórházakra érkezett 3,975-ös átlag alapján a megye a 9. helyezést érte el a rangsorban*.
 
A megyében legjobb helyezést elért kórházak a következők:
 
Önkormányzati Kórház Sárvár Sárvár
4,045
Kemenesaljai Egyesített Kórház Celldömölk
3,922
Vas Megyei Markusovszky Lajos Általános, Rehabilitációs és Gyógyfürdő Kórház, Egyetemi Oktatókórház, Nonprofit Zrt. Szentgotthárd
3,820
 
*A budapesti kerületeket és a megyéket külön értelmezte a verseny; összesen 31 helyezés volt a listán, mert 11 kerületre egyáltalán nem érkezett szavazat.
 
Az Év Kórháza versenyben „orvos-szakmai ellátás”, „ápolás- és szakszemélyzet”, „infrastruktúra”, „ellátás”, valamint „környezet és tisztaság” kategóriákban lehetett pontozni a kórházakat. Az abszolút győztesek a kategóriánként elért pontszámok átlagolásával legjobb eredményt elért intézmények lettek.
 
Az összesített verseny nyertesei:
·         Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (1. helyezés)
·         SzigetvárMED Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (2. helyezés)
·         Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft (3. helyezés)
A kategóriánkénti verseny győztes kórházai:
Orvos-szakmai ellátás kategória (holtversenyben két győztes intézmény):
·         SE ÁOK I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
·         SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika
 
Ápolás- és szakszemélyzet kategória (holtversenyben két győztes intézmény):
·         Dr. Bugyi István Területi Kórház
·         SE ÁOK Érsebészeti Klinika
 
Infrastruktúra kategória:
·         SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
 
Ellátás kategória:
·         SZTE ÁOK Sebészeti Klinika
 
Környezet és tisztaság:
·         Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft.
 

 

.