Visszafizetik az Azori-szigeteki utazás költségét

2011.12.05. 18:34

Gyermekvédelmi célra ajánlja fel azori-szigeteki utazásának költségét a tizenkét megyei közgyűlési elnök.

Gyermekvédelmi célra ajánlja fel azori-szigeteki utazásának költségét a tizenkét megyei közgyűlési elnök - közölte egyikük, Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés fideszes elnöke.

A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bár szakmailag indokoltnak tartják a november végi utazásokat az Azori-szigetekre, az Európai Régiók Gyűlésére (AER), de érzékelve az úttal kapcsolatban megfogalmazódott ellenérzéseket, a Lázár János Fidesz-frakcióvezetővel folytatott megbeszélés után úgy döntöttek, hogy azt a fejenként hozzávetőleg 200 ezer forintot, amennyibe a megyei önkormányzatok érdekvédelmi szövetségének került az utazás, felajánlják a megyéikben működő gyermekvédelmi intézményeknek.

A ott-tartózkodás költségét az Európai Régiók Gyűlése állta, és a repülőjegyeket kellett a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének fizetnie - részletezte Gelencsér Attila, hozzátéve, hogy az esetlegesen felvett napidíjat több megyei közgyűlési elnök fel sem vette, aki pedig felvette, már visszafizette.
Megjegyezte, a gyűlés helyszínét az európai szervezet vezetése jelölte ki, "a magunk részéről mi is el tudtuk volna képzelni, hogy közelebb legyen", ahogyan tavaly előtt például Strasbourgban volt a tanácskozás.

A sajtótájékoztatón Mengyi Roland, a Borsod megyei közgyűlés elnöke kifejtette: az Európai Régiók Gyűlése 270 európai régiót - köztük a magyar megyéket - tömörítő szervezet. A november végi tanácskozáson egyrészt elfogadták a Borsod-Abaúj-Zemplén megye által előterjesztett összeurópai romastratégiát, másrészt konzultációt szerveztek az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosával a magyar megyék területfejlesztési munkájának hatékonyabbá válása érdekében - mondta.

A közgyűlési elnökök és a frakcióvezető egyeztetéséről Krakkó Ákos, a képviselőcsoport sajtófőnöke azt mondta: Lázár János elismerte a megyei közgyűlési elnökök szakmai útjának fontosságát, azonban tájékoztatta őket arról, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az amúgy szakmailag indokolt út sokakban ellenérzést válthat ki. Ahogyan Lázár János a délutáni egyeztetés előtt tartott sajtótájékoztatóján is elmondta, megismételte: nem jogi, hanem etikai kérdésnek tekinti az ügyet, így annak további kezelését a közgyűlési elnökökre bízta - közölte a sajtófőnök.

A Blikk internetes oldala arról számolt be, hogy a fideszes politikusok annak ellenére utaztak el a Portugália autonóm körzetének számító, ám onnan 1500 kilométerre, az Atlanti-óceán közepén fekvő nyaralóhelyre, hogy "a költségeket (utazás, szállás, ellátás) a meghívottak, vagyis főként a nehéz anyagi helyzetben levő megyei önkormányzatok állták, amelyek súlyos adósságait néhány hete vállalta át az állam".
 

.