Z-generáció és e-sport: milliókat kereső számítógép-játékosok

2014.07.26. 22:29

A hét elején zajlott az USA-ban a Dota2 játék világbajnoksága. A szurkolók Budapesten is bekapcsolódtak az eseményekbe. De mi ez az egész?

A hét elején zajlott az USA-ban a Dota2 játék világbajnoksága. A szurkolók Budapesten is bekapcsolódtak az eseményekbe. De mi ez az egész?

Ahogy azt a BBC hét eleji hírei között is szerepelt, egy kínai csapat ötmillió dollárral térhetett haza Seattle-ből, mert egy videojáték-verseny első helyezettje lett.

A hírhez hozzászólók között találunk olyanokat, akik gratuláltak az ötfős csapatnak, ahogy érdeklődőket és értetlenkedőket is.

Hogy is lehet az, hogy valaki a húszas évei elejére dollármilliomos lesz, csak azért, mert ügyesen játszik a számítógéppel?

Több mint játék: e-sport

Kezdjük talán azzal, hogy a szóban forgó program, a Dota2 jelenleg a világ egyik legnépszerűbb számítógépes játéka.

A Dota1 folytatása, melyet annak idején lelkes játékosok és programozók készítettek maguknak, hobbiként, hogy aztán főként Kelet-Ázsiában, Kelet-Európában és Észak-Amerikában komoly kultuszra tegyen szert.

A Dota2 már a Valve amerikai cég által készített folytatás, mely már nem annyira saját szórakoztatásra, mint profittermelésre készült.

A játék lényege: két ötfős csapat 110 egyedi hősből választ magának ötöt-ötöt, és minden játékos egyet irányít. A cél a másik csapat "trónjának" megsemmisítése, mely a négyzet alakú pálya két átellenes sarkában található.

dota2

Így néz maga a Dota 2 játék. Bonyolult.

A játék hihetetlenül komplex, képzeljünk el egy 110 bábúból álló, csapat alapú sakkot, ahol mindenki csak egy bábut választhat magának, és minden bábu mást tud. Egy-egy „meccs” - sok mindentől függően - 15 és 90 perces időtartam közt mozog.

A játék roppant bonyolult csapatmunkát és stratégiai tervezést követel meg, így már – több más társával egyetemben – nem is játéknak, hanem elektronikus sportnak, azaz rövidítve e-sportnak nevezik. 

Sportolók

A játék természetéből fakadóan a kétezres évek végére egy meglehetősen aktív versenyzői réteg alakult ki.

A versenyzők, akik legfőképp a 16-25 éves korosztályt képviselik, sokáig mindössze jelképes összegekért mérték össze tudásukat. Az egyre több néző, illetve a csapatok körül kialakuló rajongói réteg azonban elkezdte magához vonzani a szponzorokat és támogatókat.

A tétek növekedtek, majd a Dota2 2011-es debütálásakor a Valve által rendezett első „International” (amolyan világbajnokságféle) első helyének megszerzésért már egymillió dollárt (kb.230 millió forint) adtak.

Newbee

A kínai Newbee csapat. 5 millió dollárt (több mint egymilliárd forint) vittek haza a fiúk, miután megnyerték az idei Internationalt.

Az azóta évente megrendezett eseményen a világ 16 legjobb csapata küzd az egyre növekvő nyereményekért. Idén, az e hét elején zárult versenyen közel 11 millió dollárt osztottak ki, melynek oroszlánrészét a rajongók adták össze, akik ezért cserébe a ilyen-olyan extrákat kaptak a játékaikhoz.

A nézők

Az év közben történő, kisebb, a Valve-tól függetlenül szervezett versenyek többségét a Twitch.tv portálon közvetítik interneten, ami nem meglepő. Az úgynevezett Z-generáció már az internet korában nőtt fel, számukra ez a közeg természetesebb és kényelmesebb, mint a televízió.

Seatle, Aréna. Itt zajlott az idei "világbajnokság".

Seatle, Aréna. Itt zajlott az idei "világbajnokság". Az előtérben a kommentátorok, a háttérben a két, egymással versengő csapat. Láthatóan nézőkben sem volt hiány.

A nagyobb tornákat élőben is lehet nézni. A nézők tornatermeket, sportcsarnokokat töltenek meg a küzdelem helyszínén.

Ázsiában újabban külön e-arénákat is építenek a sportnak.

Magyarország

Az említett International (és természetesen a vele járó, legrangosabb bajnoki cím) minden kontinensről megmozgatja a rajongókat, köztük a magyarokat is.

Magyar Dota-rajongók a Lurdy moziban.

Magyar Dota-rajongók a Lurdy Moziban

Mert jó otthonról, pizsamában nézni a kedvenc csapatunkat, de még jobb  társasággal.

Az Otherworld.hu szervezésében a hétfői döntőt a Budapesten a Lurdy Moziban nézhette végig a közönség, az elődöntőket pedig az ugyancsak fővárosi Füge Kertben.

Az atmoszféra hasonlított egy focimeccs-nézéséhez, mindenkit összeköt a játék szeretete, a kedvencek sikerei vagy éppen drámái.

Izgalmak a döntőn a Lurdy Moziban

Izgalmak a döntőn a Lurdy Moziban

Nem meglepő, hogy idén a hagyományosan erős ázsiai csapatokból kikerülő két kínai csapat vívta a döntőt, de a versenyen szép helyezést értek el amerikai és európai csapatok is. 

Sportolói életpályák

Az e-sportnak nevezett kompetetív játékok tényleg sok mindenben hasonlítanak a hagyományos sportokhoz.

A játékosoknak a klubok biztosítanak hátteret, beleértve a szponzorokat és a fizetést.

Az ázsiai országokban, különösen Kínában és Dél-Koreában ez a karrier elfogadottabb, mint Európában vagy Amerikában.

A havi fizetéséből meg lehet élni, de sok klub a csapatoknak közös házat is ad az "edzéshez", illetve biztosítja a zavartalan körülményeket, hogy csak a "munkájukra" koncentráljanak.

Nem ritka manapság az edzők megjelenése sem: mind virtuálisan, mind fizikailag karban kell tartani a versenyzőket. Ezek az edzők figyelik a jövőbeli tehetségeket, illetve sokszor a szezon végi átigazolásoknál is elmondják a véleményüket a klub tulajdonosainak.

A legtöbb játékos a húszas évei közepén megszakítja a karrierjét, és a legtöbbnek - a közhiedelemmel ellentétben - nincsen problémája a munakerő-piacon. Sokan időközben amúgy is diplomát vagy diplomákat szereznek.

Az se elhanyagolható tény, hogy aki 25 éves korára százezer dollárokat nyer, az az olyan szegényebb országban mint Ukrajna vagy a vidéki Kína leélheti fennmaradó egész életét különösebb anyagi gondok nélkül.

Természetesen nem mindenki ilyen sikeres, hiszen arányaiban nagyon kevés embernek adatik meg ez a megélhetési lehetőség. 

A több millió játékosból mindössze pár ezer tud a legmagasabb szinten versenyezni, és ezek közül mindössze körülbelül 100-200 teheti meg, hogy ezt munkaként kezelve, megéljen belőle.

Ehhez a sportemberekhez hasonlóan nagyon erős elkötelezettség, sok-sok gyakorlás, na meg született tehetség kell.

Az új generációknak ők a legendák, az elérhetetlen sztárok. Akiknek küzdelmeiket és történeteiket lehet követni a kisszobából, akikért lehet rajongani, akikkel együtt lehet örülni vagy bánkódni.

Józing Milán

(A budapesti rendezvényről készült fotókat köszönjük a Neverquit médiának.)

.