A zalaegerszegi Béke-Shalom társaság nem veszi igénybe a kormány támogatását

2014.02.08. 14:39

A 34 tagú szervezet a csütörtöki közgyűlésen egy ellenszavazat mellett döntött arról, hogy visszautasítja a kormány civil alap pályázatán elnyert támogatást.

A zalaegerszegi Béke-Shalom Baráti Társaság nem kívánja igénybe venni a Magyar Holokauszt Emlékév - 2014 pályázaton elnyert egymillió forintot - közölte a társaság elnöke szombaton az MTI-vel.

    Siklósi Vilmos elmondta: a 34 tagú szervezet a csütörtöki közgyűlésen egy ellenszavazat mellett döntött arról, hogy visszautasítja a kormány civil alap pályázatán elnyert támogatást.

    Indoklásaként az elnök azt mondta, a támogatást a megemlékezések körül kialakult politikai helyzet miatt nem fogadják el. A kormány kettős beszédet alkalmaz, mást mond Brüsszelben és Magyarországon, és másként is cselekszik - fogalmazott Siklósi Vilmos.

    Hozzátette: az 1990-ben megalakult zalaegerszegi Béke-Shalom Baráti Társaság soha nem politizált. A pályázaton elnyert egymillió forintot holokauszt emlékhangverseny megrendezésére kívánták fordítani, a megemlékezést más forrásból finanszírozzák majd.
.