Újraszületés - Törőcsik Mari, Varnus Xaver Maár Gyula estje a Zeneakadémián

2014.12.22. 10:01

„…az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett…” (Máté 18,11)

Szenkovits Péter újságíró blogjából: a teremtuccse.blogspot.hu-ról.

„… az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett…”  (Máté 18,11)  

Az egy esztendővel ezelőtt elhunyt Maár Gyula (1934. augusztus 2. – 2013. december 20.) filmrendező emlékét idézte meg életének/művészetének párja, Törőcsik Mari és a hű barát, Varnus Xaver (1964) közös estjükön az újjávarázsolt Zeneakadémia zsúfolásig megtelt nagytermében, bús/borongós téli estén. 

Törőcsik Mari Pilinszkyt olvasott föl - Pilinszky János (1921. november 27. - 1981. május 27.) Baumgartner-díjas, József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő -, Francia fogoly című poémáját: „Csak azt feledném, azt a franciát, kit / hajnalfele a szállásunk előtt / a hátsó udvar sűrűjében láttam… 

„S már ette is, már falta is a répát, / mit úgy lophatott a rongyai alatt.” 

…- Őrök jöttek érte; / a szomszéd fogolytáborból szökött. / S én bolyongok, mint akkor is a kertben / az itthoni kert árnyai között. / A jegyzetembe nézek s idézem: ’Csak azt feledném, azt a franciát…’ / S a fülemből, a szememből, a számból / a heves emlék forrón rámkiált:/ 

’Éhes vagyok!’ – És egyszeriben érzem / a halhatatlan éhséget, amit / a nyomorult már réges-rég nem érez, / se földi táplálék nem csillapít.”  

Digitális Irodalmi Akadémia: „… miért éppen Pilinszky tudta így, ilyen érvényességgel kifejezni a lágerélményt, századunk szélső szörnytapasztalatát, miért ő, aki nem vett részt benne? Pilinszky nem volt haláltáborlakó, nem tartozott sem a faji, sem a világnézeti üldözöttek közé. Antifasiszta volt természetesen, már csak mély katolicizmusánál fogva is, mint akkoriban minden fiatal költő, de kezdetben úgy tetszett: sikerül kimaradnia a háborúból. Gyenge testalkata, meg-megújuló tüdőirritációi, no meg egyetemista mivolta miatt fölmentették a katonai szolgálat alól, fölmentették 1944-ig. Akkor, a háború végső stádiumában mégis behívták, és légoltalmi tüzérnek osztották be. 

…őt is, mint a magyar hadsereg egy jó részét, alakulatával együtt kivitték Németországba. Ott, a német összeomlás lázálom-díszletei közt, ott találkozott a költő a haláltáborokkal, s ez a találkozás fundamentumként épült bele költészetébe.” 

A francia fogoly befejező négy sora: „Belőlem él! És egyre éhesebben! / És egyre kevesebb vagyok neki! / Ki el lett volna bármi eleségen: / most már a szívemet követeli.” 

Sokk, trauma; ezt mindenki (át)érezheti, hiszen Törőcsik Mari – aki annyira a miénk, mint Pilinszky, akárcsak Maár Gyula - interpretálását a lényünk visszhangozza, visszhangozhatja még/már akkor is, ha csak elképzeljük, lejátsszuk belső videonkon, miképpen is mond(hat)ta! S akinek megadatott az ott-lét, bízvást tanúsíthatja: a csend után kirobbanó tapsvihar azt az elismerést/jutalmat/hálát is jelezte, hogy a förgetege(inke)t Törőcsik Mari el is kergette/kergeti – mióta is: úgy 1955 óta? - a fejünk fölül.  

No, így hát korántsem a bánat és a reménytelenség lengte át a termet, hanem hit, remény, szeretet költözött a lelkekbe.  Kibe-kibe belé villanhatott (az is), amiről a páratlan érzékenységű képalkotó művész Maár Gyula ekképpen vélekedett: „Nekem az a kötelességem, hogy minél teljesebben vagy minél jobban tudjam kifejezni azt, amit tulajdonképpen én a saját látásommal el akarok mondani, vagy el akarom képzelni. Ez abból a hitből indult ki, hogy ami engem érdekel, az érdekelhet másokat is”. Velemben, második otthonában – ami idővel az első számúvá lépett elő számára éppúgy, mint Törőcsik Mariévá - fogalmazott így 2010-ben; gondolatait e sorok írója közvetíthette. 

A lánglelkű/-elméjű Varnus Xaver (el nem lehet képzelni, miért is nem „dobta meg” ez vagy az a hatalom egy/két Kossuth-díjjal?) pedig a maga természetességével kézen fogott bennünket és (orgona)kalauzolt a kozmoszban s a belső végtelen (micsoda…) útjainkon/szerpentinjeinken/sztrádáinkon. Bach, Mendelssohn, és más óriások is vigyáztak ránk; szeretteinknek éppenséggel nem kellett aggódniuk értünk odahaza, hogy miféle társaságba is keveredtünk e sötét XXI. századi estenden a Liszt Ferenc tér reinkarnálódott zenepalotájában, hiszen magában a mindenségben - nem éppen alávaló negyedben… - látták vendégül a publikumot.  

Törőcsik Mari Pilinszky Négysorosát úgy véste föl a lelki kivetítőnkre, bár tél és éjszaka van most éppen e vidéken, s fenyegetettség meg teljes kiszolgáltatottság (megint): „Alvó szegek a jéghideg homokban, / Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. /Ma ontják véremet.”-, hogy bármi történt/történik is itt: Krisztus hamarosan, újra megszületik!

.