Alterába Fesztivál 2010: ügyesen összerakták ott a folyóparton (fesztiválkritika)

2010.07.23. 13:06

Azt mondják, az az igazán jó csatár, aki zsebkendőnyi területen is képes megcsinálni a cseleket.

Alterába Fesztivál Körmend

Többek között ez is eszünkbe jutott, amikor csütörtökön, a fesztivál első napján közelről szemügyre vettük, hogy mit is hoztak össze a fiúk és lányok ott a körmendi Rába-parton. Képek.

Erősít a vidék

Még két nap van vissza a fesztivál kezdetéig, amikor a helyszínt és a fellépők névsorát tanulmányozva az jut eszembe, hogy a megyeszékhely összekaphatná magát kulturális rendezvények ügyében, annál is inkább, mert miközben Szombathely mintha kifulladt volna az ötletekből és erős fáradtságszagot áraszt, addig a környező kisebb városok alaposan felgyűrték az ingüket. Sárvár mindig is lendületben volt, de idén Kőszeg is olyan programsorozattal rukkolt elő a nyáron, amit csak irigyelni lehet.

Ebbe a sorba illik a körmendi Alterába Fesztivál is, melyet most idén rendeztek először Körmenden, egy olyan műfajban, amely eddig csak szőrmentén volt jelen Vas megyében.

Ráadásul az első nekifutáson egyáltalán nem érezhető, hogy első nekifutás. A legelső és legfontosabb benyomás ugyanis az, hogy nagyon sok munka fekszik benne, simára van csiszolva, és akik csinálták, nemcsak értenek hozzá, de benne van a lelkük is.

Alterába Fesztivál Körmend

Minifesztivál

Persze voltak már a környéken fesztiválok, Szombathelyen a SoundClash, az Agora, és vannak fesztiválok Sitkén, Sárváron, Kőszegen is, de a körmendi annyiban más, hogy gyakorlatilag mindenben megfelel a műfaj „klasszikus” követelményeinek. Három nap, több színpad, kiegészítő rendezvények, sátrazás és miegymás.

Az Alterába egy olyan kisfesztivál, amely – és ez benne a trükk – pontosan leképezi a nagyobb fesztiválok minőségi elemeit, csak éppen a mennyiséggel bánik másként.

Alterába Fesztivál Körmend

Így aztán csütörtök délután a fesztivál melletti kempingben a sátraknak pont ugyanaz a látképe fogad, mint a Szigeten, este ugyanúgy lehet botladozni a zsinórokban, a bejáratnál ugyanolyan biztonsági örök vannak, ugyanolyan karszalagot és sajtóbelépőt kapunk, a színpad előtt ugyanolyan biztonsági folyosó van, ugyanolyan ernyők alatt ugyanolyan sört isznak az emberek, a nap végén a műanyagpoharak ugyanúgy elborítják a füvet, éjfél után pedig ugyanúgy egyetlen partizónává változik a helyszín.

Nem mellesleg, nagyjából ugyanazokat a magyar zenekarokat kapjuk, mint a nagy fesztiválokon. Csak mindez kompakt, „minimódon” van tálalva.

Hogyan működik?

A körmendi fesztiválon nincsenek - odakint már jellemzően levitézlett – külföldi sztárok, az egésznek a lényege, és legfőbb előnye, hogy emberléptékű.

Adott a helyszín: a Rába-part. A folyó fürdésre közel sem olyan, mint a Balaton, de a bátrabbak belemerészkednek. A környéken minden zöld, esővel bőségesen öntözött Vas megyei fű, nagy fák, egész jól leirtott szúnyogok, no és Nyugat-Magyarországra jellemző rendezettség és nyugalom, ahol simán megférnek egymás mellett a fesztiválozók és a közeli nyaralók teraszán kártyázó családok.

Hogy konkrétabb képet is adjunk a rendezvény működéséről, gyorsan összefoglaljuk a működés lényegét.

A fesztivál gyakorlatilag két – egymástól néhány száz méterre levő – helyszínt foglal magába. A kempinget, melynek papíron ugyan nincs köze a rendezvényhez, de a fesztiválozók jelentős része az itt felállított sátrakban lakik. Ez egy kis kemping, amely „békeidőben” elsősorban a vízitúrázók igényeit szolgálja ki, fesztivál alatt viszont importálja annak hangulatát. Szemben vele a Rába szabadstrandja van, elsősorban a vállalkozó szelleműeknek.

A fesztivál területének egyik részét a kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységek, illetve az ezekhez csatlakozó padok, ernyők stb. foglalják el, míg a másik rész a két, vagy inkább másfél színpadé.

A „nagyszínpad” egy sztenderd aszfaltos sportpálya fölé emelt – fesztiválméretben számolva közepes nagyságú - sátorban kapott helyet. Itt váltják egymást a főszereplők, nagyjából kétóránként.

Az átszerelések idejére beüzemelik a sátor melletti, szabadtéren levő kisszínpadot, karaoke-partikkal, Elvis-imitátorral és hasonló, inkább a könnyed szórakoztatást biztosító programokkal.

Alterába Fesztivál

Fellépők, koncertek

A karaoke-dalok választásából azért kiderült, hogy egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben a szervezők. A közönség ugyanis lazán bevállal olyan dalokat, melyeknek meglehetősen távoli köze van az alternatív zenéhez. Aki Varga Miklós Európájára vagy Michael Jackson Earth Songjára gerjed, azt valószínűleg nehéz lenne megfogni mondjuk egy Flaming Lips-szel.

Mindezt sejtve a rendezők érezhetően úgy próbáltak közönséget szerezni, hogy ötvözik a közönségvonzást és a szórakoztatáson túlmutató produkciókat. Így kap helyet egymás után például az Ocho Macho és Frenk. Ez utóbbira voltak egyébként legkevésbé kíváncsiak az emberek, ami annyiban érthető, hogy Frenk nagyvárosi érzésekre, élményekre, történésekre érzékenyen reagáló dalai meglehetősen közegidegenek délután hatkor, hőségben, egy kisváros szabadstrandjához közeli helyszínen, egy Hotel Menthol karaoke előtt vagy után.

Alterába Fesztivál

Amúgy csütörtökön az összes fellépő teljes értékűt produkciót hoz Körmendre. Ami a főszereplőket illeti: a Quimby egy átlagos, közel két órás fellépést tesz le az asztalra, utánuk viszont nagyon feszes, összeszedett koncertet ad a meredeken emelkedő pályára állt Anima Soud System.

Fesztivál kezdőknek és haladóknak

Nem ajánljuk az Alterábát azoknak, akik számára a fesztivál több tízezres hömpölygő tömeget, arcok, helyszínek, színpadok, zenekarok állandóan változó mozaikja jelenti. Az Alterába egy kis fesztivál.

Nem ajánljuk azoknak, akik a külföldi nevekre buknak, és azoknak sem, akik a multikultit keresik egy fesztiválban. A nyitónapon egyetlen idegen szót sem hallottunk.

Ajánljuk azoknak, akik – például életkoruknál fogva – most kezdik a fesztiválozást, és szeretnék belekóstolni a hangulatba.

Ajánljuk azoknak, akik szeretik ugyan a fesztiválhangulatot, de nem szeretnék feladni az együttlét, a baráti összetartozás örömét.

Alterába Fesztivál

Ajánljuk azoknak, akik 100 ezer forint helyett 10-15 ezerből akarnak kihozni egy fesztivált. (A tudósító egy korsó sörért és egy tejszínes kávéért 560 forintot fizetett.)

Ajánljuk azoknak is, akik már belefáradtak a nagy fesztiválok gigantikus gépezetébe és gigantikus pénzgyárába, a napi 20-30 kilométeres gyaloglásokba, a sztárok lélektelen haknijaiba, a zavaró kísérőrendezvény-dzsungelbe, a megszámlálhatatlan színpad frusztráló mennyiségű programjába, amelynek az a vége, hogy az ember ugyanazt a kedvenc zenekarát nézi meg a végén, melyet itthon is meg tud nézni évente kétszer. (Ez a bekezdés – nem titok – személyes élményen alapul.)

Összerakták

Hegedüs László, a rendezvény megnyitóján emlékeztet arra, hogy annak idején a Volt Fesztivál egy tornateremből indult, majd gyorsan hozzáteszi, hogy ők nem kívánják ezt az utat járni. Szeretnék megtartani az emberléptékű, családias jelleget, a vendégbarát árkat.

A fesztiválhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón kiderült, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy nyereséggel vagy veszteséggel jár-e az első körmendi Alterába Fesztivál, de a rendezők szavaiból az derült ki, hogy mindenképpen a folytatásban gondolkodnak, valószínűleg nagyon sokak örömére.

Mindenesetre a fiúk és lányok kétségkívül nagyon ügyesen összerakták ezt az egészet ott a Rába-parton, maguknak, a körmendieknek és mindannyiunknak.

Ugrás a képgalériára!

A fesztivál honlapja

.