Az egyik zalai polgármesterjelölt akkora pofont kapott az utcán, hogy lerepült a szemüvege
MTI, 2011. március 02. - 22:54Megpofozták a nyílt utcán a Zala megyei Miháld település egyik polgármesterjelöltjét - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.
Herman Sándor (független polgármesterjelölt) a lapnak elmondta, hogy kedden a község egyik lakója az utcán vonta kérdőre, hogy milyen alapon jelölteti magát polgármesternek. Rövid szóváltás után akkora pofont kapott, hogy a szemüvege lerepült a fejéről.
A polgármesterjelöltet inzultáló férfi azzal indokolta a tettét, hogy kijött a béketűrésből. A napilapnak azt mondta, hogy nem büszke arra, hogy pofon ütött egy 60 éves embert, de a tettéért vállalja a felelősséget.
Herman Sándor feljelentést tett a rendőrségen, az ügyben könnyű testi sértés vétségének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A március 27-re kitűzött időközi választáson két független jelölt indul a polgármesteri posztért. Mándó Tibor, a 960 lakosú település (független) polgármestere tavaly decemberben azért mondott le posztjáról, mert állítása szerint elege lett a veszekedésekkel, viszályokkal terhelt helyi közéletből - olvasható a napilapban.
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!
Témák
Aktuális
Hozzászólások
-
Kedves ex gyülekezetesA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
-
A cikkhez tartozó tények.AjkaA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
-
Mit kellett volnaA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
-
Szerintem Te nemA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
-
"... riporter: - Mi vanA Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka
Kapcsolódó anyagok
- A szavazatok újraszámolását kéri az egyik képviselőjelölt Répceszentgyörgyön
- Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap Répceszentgyörgyön
- Elfogadta a parlament: Új választási rendszere van Magyarországnak (részletes)
- Független jelöltet választottak meg polgármesternek Tanakajdon
- Vasárnap polgármestert választ Tanakajd
Aktuális
Kimozduló - Programok
Interaktív
REGON hírek
- Lejárt az órásmesterek ideje
- BOR-line: élő interjú Szabó Gábor rektorral 18 órától
- Különdíjas a szentesi Koszta-múzeum
- Asztalitenisz: ezüstérmes a Floratom az Extraligában
- Női futball: újabb kiütéses SZAK-győzelem + FOTÓK
- Hétfői programajánló: kezdődik a gyermekszínházi fesztivál
- Idén az oroszok a hoki urai
- Oktatott az Újváros. A kis Lokitól ikszre futotta
- Labdarúgás: a hétvége összes Csongrád megyei eredménye + TABELLÁK (FRISSÜL)
- Kosárlabda: győzelemmel búcsúzott, de 14. lett a Kosársuli







