Herczeg pincészet – ahol a tradíció és az ifjúság lendülete találkozik

2014.04.29. 19:33

A hangulatos hegyi borozó a Bortavasz alkalmával is várja a vendégeket.

“Fantasztikus kezdeményezés a Bortavasz, hiszen nemcsak azoknak kínál kiváló lehetőséget a dél-burgenlandi borokkal való ismerkedésre, akik ennek a nemes italnak már régen elkötelezett hívei. Fő előnyét éppen abban látom, hogy a borral még csak most ismerkedőket, vagy akár csak most ismerkedni készülőket is meg tudjuk így nyerni mind a minőségi bornak, mind pedig ennek a nagyszerű borvidéknek. Külön öröm, hogy egyre több magyar vendéget köszönthetünk itt – hagyományosan ugyanis az itt termett borok állandó szereplők voltak a Vas megyeiek asztalán – legyen szó akár családi összejövetelekről, akár a vendéglők kínálatáról” – foglalja össze véleményét a Bortavaszról Ronald Herczeg, a Herczeg családi pincészet vezetője és tulajdonosa.

A család generációk óta borászkodik a Gaas (Pinkakertes) melletti szőlőhegyen, ahol a borászatról szóló első írásos emlékek a 15. századból származnak. A minőségi borászati munkát a jelenlegi borosgazda, Ronald Herczeg édesapja alapozta meg.

Herczeg pincészet

Ronald egészen fiatalon szeretett bele a szőlőbe, kiskamaszként készítette első borát. Keze alatt kezdettől fogva minőségi borok születnek az öt hektárra növelt birtokon, és a hagyományok ápolása mellett nem idegen tőle a modern borászat, az izgalmas útkeresés sem.

Herczeg pincészet

Feleségével, Melanieval pár éve határozták el, hogy intézményesítik a vendéglátás iránti szenvedélyüket. Ekkor alapították a kis hegyi borozót, vagy ahogy a határ túlsó oldalán mondják, buschenschankot – amelybe izgalmas ötleteik mellé bizony szívüket-lelküket is belecsempészték, hogy a vendég a lehető legjobban érezze magát. 

Herczeg pincészet

Örömmel és szeretettel várnak minden kedves vendéget – akár egy kiadós házi finomságokból álló kóstolóra, akár egy (két, három...) pohár kiváló minőségű borra. Bíznak benne, hogy leendő vendégeikből is törzsvendégek lesznek, akik nemcsak szeretik a bort, de értenek is ehhez a nemes italhoz. A buschenschankban természetesen lehetőség van termelői áron megvásárolni a hegy levét.

Herczeg pincészet

A Bortavaszra szóló jeggyel érkezők öt különféle bort kóstolhatnak ingyenesen.

Herczeg pincészet

A buschenschankok jellemzően időszakosan, Dél-Burgenlandban általában évente 3-5 alkalommal vannak nyitva. Herczegék idén a Bortavasz mellett a következő időszakokban várják vendégeiket:

  • 2014. május 1-4.
  • május 29. – június 1.
  • június 27. – július 6.
  • augusztus 15-24.
  • október 10-12. és
  • november 7-16.

Herczeg pincészet

további információ:

+36 20 456 6978

http://www.weinherczeg.com

Keresse Herczegéket a facebookon is:

https://www.facebook.com/pages/Wein-Herczeg

.