Tömegsírokat találtak Kőszegen

2004.11.16. 16:56

Feltételezhetően több száz munkaszolgálatos holttestét találták meg Kőszegen a Lovagló-dűlőben.

A Kőszeg.hu-n található rövidhír szerint a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének kőszegi csoportja bejelentésére indult el az a vizsgálat, mely valószínűsíthetően két újabb tömegsír létét igazolja a Lovagló-dűlőben.

Az 1944-45 telén az egykori téglagyár barakkjaiban raboskodó munkaszolgálatosok feltételezhető nyughelye, a korábban már feltárt tömegsíroktól nem messze található.

A tömegsír megtalálását a csapadékos idő miatt felázott föld mozgása tette könnyebbé.

Azt már az Index írja, hogy egyelőre senki nem akarja vállalni a terület feltárását, a kőszegi önkormányzat értesítette a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságát, ám az úgy nyilatkozott, nem az ő feladatuk az exhumálás.

Mint az korábban egy túlélő nemrégiben elmesélte, Kőszegen gázkamrát és haláltábort működtettek a nyilasok. Az 1945-1946. évi exhumációs adatok alapján a táborlakók közül körülbelül 2500 ember vesztette életét. Azóta újabb maradványok, feltehetően kényszermunkások csontjai kerültek elő a térségből.

Ugyanakkor néhány szakember úgy véli, a mostani maradványok az első világháború idejéből származnak.
.