Alpokalja-Online
2013. május 22. szerda
Ma: Júlia, Rita névnap
Holnap: Dezső névnap

Az intim szőrtelenítés divatja



Az indítékok különbözőek: Van, aki pajkosságból, van, aki esztétikai vagy higiéniai okokból, és van, aki egyszerűen divatból távolítja el a szőrszálakat az intim testtájakról. A mindenhol-simaság főként a fiatalabb hölgyek körében népszerű, de a trend terjeszkedni látszik a férfiak és az idősebb korosztály között is.

Különböző hangok egy témára

Intim szőrtelenítés

„Sok év óta úszómesterként dolgozom egy nagy egyetem uszodájában – írja egy tengerentúli hölgy a témával foglalkozó Shaving Forum-on -, sok fiatal nőt látok az uszodában, az öltözőben, a zuhany alatt. Évről-évre nagyobb számban borotválják a fanszőrzetüket. Most már többen vannak azok, akik vágják, mint akik nem nyúlnak hozzá, és egyre természetesebb, hogy valaki teljesen simára borotválja.”

Szintén ezen a fórumon találjuk annak a 49 éves férfinak a hozzászólását, aki elmondja, hogy ő és felesége rendszeresen borotválják magukat, pontosabban ő borotválja mindkettőjüket, s ezt több okkal is megindokolja: Egyrészt, mint írja, jó érzés simának lenni, feldobja a szexuális életet, másrészt esztétikailag kellemesebb látványt nyújtanak. A borotválás művelete a mosással, balzsamozással izgalmas előjáték, és még van valami: „Ez a mi kis közös titkunk. Olvastunk egy felmérést, amely szerint Észak-Amerikában minden harmadik nő borotválja magát lent. Mikor feleségemmel étteremben vagyunk, játékból a szomszéd asztaloknál ülők közül megpróbáljuk kitalálni, kik is lehetnek ők.”

Magyarországon szintén hódít a trend. A habkönnyű női magazinok és komolyabb újságok mellett egyre több internetes fórum is foglalkozik a témával. A Szavazo.hu szavazómagazin „Borotválod-e magad intim helyeken?” kérdésére érkezett több mint 400 szavazat közül 41 százalék konkrét igennel válaszolt, és mindössze 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem, mivel szereti a természetest.

intim szőrtelenítés

S ha az internetezők sem életkori, sem iskolázottsági összetétele nem fedi le a magyar társadalmat, az eredmény magáért beszél. Amúgy a hozzászólások mindegyike a borotválás mellett teszi le a garast. „Szerintem aki igényes önmagára annak ez nem kérdés, ez természetes dolog, hogy kell csinálni! Annál jobb nincs is, mint aki igényesen meg van borotválva!” - szól az egyik bejegyzés, és ezzel a legtöbben egyetérteni látszanak. „Akár férfi, akár nő, a mai világban legyen borotvált! Én is borotválom magamnak, és már el sem tudnám képzelni, hogy szőrösen hagyjam” – teszi hozzá egy másik.

A Village Voice magazin szabad szájú női publicistája arról értekezik, hogy mióta borotválja magát alul, tudatosabb és intimebb viszonyban van vaginájával: „Minden egyes alkalommal, amikor lehúzom a bugyimat, látom, hogy ott van. Nem takarja bozót, látom minden centijét és minden hajlatát. Amikor sétálok, ülök, mozgok, érzem, hogy ott van. Minden érintés tízszeresen intenzívebb.”

Intim szőrtelenítés a múltban

Az intim szőrtelenítés történetéről méltatlanul keveset tudunk. Azt tudjuk, hogy az ókori Egyiptomban cukorpasztával távolították el a szőrt a mostani gyantázáshoz hasonló módon. A kínaiak, indiaiak, görögök nem voltak túlságosan prűdek az ábrázolásban, a nemi szervek körül nem látunk ugyan szőrt, ám nem lehet tudni, hogy azért, mert eltávolították, vagy mert a művészek nem tartották fontosnak ábrázolni azt. A művészettörténészek pedig hallgatnak eme fontos kérdésről.

A középkor és a kereszténység beköszöntével Európában befellegzett a meztelenség ábrázolásának, az intim tájaknak meg főleg. Ezek mindig takarásban voltak, kivétel néhány csupasz pufók angyalt, abból viszont nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Intim szőrtelenítés

Mire a festők merészebbek lettek, addigra egy hitelesebb ábrázolási forma is megszületett, a fotózás. A 19. század közepétől nemcsak a fényképek, de az erotikus ábrázolás és a pornó is elindult hódító útjára. A pucér testeket ábrázoló képeken hol teljes bozontot, hol gondosan borotvált női öleket láthatunk, s ugyanez a változékonyság jellemzi a korai, a múlt század első felében készült mozgóképeket.

A bizonytalanság korszaka után az utóbbi néhány évtized trendje már jól kitapintható. Ha megnézzük a 70-es évek Playboy- vagy Penthouse-aktképeit, még nyoma sem volt a szőrtelenítésnek. A 80-as években már előfordul, 90-es években meg főleg, hogy napjainkra eljussunk oda, hogy az erotikus képeken vagy filmeken csak elvétve lehet női fanszőrzetet látni.

A változást sokan azzal magyarázzák, hogy a meztelenség egyre nyilvánosabb. A nők csak akkor kezdték lábukat és karjukat borotválni, miután a múlt század 20-as éveitől kezdve rövidebbek lettek a szoknyák és az ingujjak. Az ujjatlan ruhákat követte a hónalj lecsupaszítása, a fürdőruhák zsugorodását a bikinivonal borotválása. A tangák viselése lehetetlen alapos beavatkozás nélkül, ahonnan már csak egy kis lépés a teljes simaság. Sok meztelenséget látunk a médiában is, az pedig – éppen a fent említett trend miatt – a kevés vagy semmi testszőrzetet reklámozza.

Jó, de hogyan?

Intim szőrtelenítés

Mindez szép és jó, mondják a hölgyek, de nem is olyan egyszerű a megvalósítása. Addig még izgalmas, amíg csak azt kell eldönteni, milyen alakja és formája legyen a nyírt felületnek, esetleg menjen-e le minden, ám a dolgok gyakorlatba ültetése már nagyon is prózai, és korántsem problémamentes.

A krémes módszer

Elvileg a legkényelmesebbnek azok a szőrtelenítő krémek, zselék, gélek, amelyek a bennük rejtő kémiai anyag segítségével lebontják a szálakat, így azok könnyen eltávolíthatóvá válnak. A látszólag vonzó módszer azonban nagy veszélyeket rejt. Ezek erős vegyszerek, ezért mindig gondosan olvassuk el, mi van a dobozra és a mellékelt használati utasításra írva, sok közülük nem is alkalmas az érzékenyebb területek, a szem környékének vagy az intim testtájaknak a kezelésére.

Gyantázás

Többen használják a gyantázás hideg vagy meleg formáját. Ennek a módszernek előnye, hogy a krémekkel ellentétben eltávolítják a szőr bőr alatti részét is, így hetekig nincs gond. Ugyanakkor nemcsak a fájdalommal kell számolni, hanem azzal is, hogy Magyarországon a legtöbb kozmetikus csak bikinivonalig vállalja a munkát, ha viszont magunk vagy partnerünk végzi otthon, annak gyászos következményei lehetnek.

Áramot nekik

Az utóbbi időben jelentek meg azok a tűvel működő epilálógépek, melyek árammal pusztítják el a szőr gyökerét, így tartós eredményt lehet velük elérni. Mivel minden szőrszálat egyesével kell kezelni, a módszer nemcsak lassú, de méregdrága is. Mivel közben az érintett testrészeken máshol is nőnek szőrök, nemcsak ott, ahol nagy gondosan kigyomlálták őket, akár egy éven keresztül is eltarthat a kezelés. A költségeket és a kezeléssel járó macerát némileg csökkenti, hogy az utóbbi időben megjelentek a tűs epilátorok házi használatra is.

Az árammal való szőrtelenítés egyik altípusai azok a még újabb masinák, amelyek a tű helyett csipesszel működnek. Az elv ugyanaz, de nem a bőr alatt, hanem annak vonalában vezetik az áramot a szőrszálba annak végleges eltávolításához. A költségek ugyanazok, a fájdalom java kiküszöbölve, viszont a biztonsági aggodalmak miatt egyelőre sok a fenntartás vele, intim helyeken meg – mind a kétféle technikánál - különösen aggodalmas lehet az áramütés veszélye.

Nem örökös megoldás, de szóba jöhetnek, különösen a bikini vonalak mentén az apró, az otthoni használatra szánt, forgó spirálos epiláló-gépek. Az újabb gyártmányok már lekerekítettek, alkalmazkodnak a női vonalakhoz, a fájdalomcsökkentés érdekében masszíroznak is.

Lézer

Az új sláger a lézeres epiláció. A kozmetikai szalonok és a bőrgyógyászok egyaránt vállalkoznak a feladatra, hogy intim testrészeket bevállalnak-e, az rajtuk múlik. Előnye, hogy fájdalommentesen és végleg megszabadulunk a szálaktól, hátrányai viszont megegyeznek az elektromos masinákkal. Költséges, sokáig tart, és nem is mindenkinél lehet alkalmazni. Nem mindegy, milyen mélyen van a szőrtüsző, 4 milliméternél mélyebbre nem megy a lézer, és csak azoknál lehet használni, akinél a bőr színénél sötétebb a szőr. Mivel itt is egyesével végeznek a szálakkal, fennáll a veszélye, hogy a régi helyett új szálak nőnek. Ezeket később szintén ki kell lézerezni.

Borotva

Sokan vannak, akik azt vallják, hiába a számtalan új hókuszpókusz, még mindig a jó öreg borotva a legegyszerűbb. Az új, néhányszor használatos, jó nevű női (és férfi) borotvák már úgy vannak kialakítva, hogy a legkisebb hajlatokat is gond nélkül tökéletesre simítják. A művelet előtt az intim tájakra célszerű speciális nyugtató krémet, olajat, zselét felvinni, így az irritáció mértékét jelentősen csökkenteni lehet. A legprofibb borotvákba már be van építve valamilyen krém. A műveletnek több apró trükkje is van, ezeknek érdemes utánanézni. A borotválkozás persze két nap után megismétlendő, különben szúrós mellékhatása van, amely sajnos kellemetlenebb és zavaróbb, mint a láb vagy a kar esetében.

Intim fazonok férfiaknak és nőknek

Fiúkon: Tetszik, ha csupasz, de amikor egy pasinak tiszta szőr a hasa, meg a combja, akkor kicsit hülyén néz ki, hogy ott meg semmi nincs. Úgyhogy az ilyen szőrös típusoknak jobb ha csak rövidre van vágva. Lányoknál: Gyakorlatilag pont fordítva, nem illik oda az a nagy bozont, legyen leborotválva, sokkal ápoltabban néz ki. Én akkor tetszek magamnak, ha teljesen csupasz vagyok. Tovább.>>>


Témák:


Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!


Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális

Fürdés után

A fürdés utáni pillanatoknak és a törölközőnek mint egyetlen ruhadarabnak különös hatása van a férfiakra. És a nők ezt nagyon jól tudják.

Aktuális

A sport és a népszokások jegyében.

A szembesütő erős napfény akadályozta a megfelelő kilátásban.

Szombaton a leghidegebb helyeken 3 fokig is csökkenhet a hőmérséklet. Heti előrejelzés.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú az erdélyi Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben

A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indult a legnagyobb magyar zarándoklatra.

Mozgalmas volt a napjuk a szombathelyi rendőröknek.

 4. Közép-európai Rockabilly Fesztivál
Beretváltak és zselézett jampecek, ugyanitt  dirndli pöttyös szoknyával.

Don Bosco ereklyéje Szombathelyen

Fanfárok és légiósok fogadták az ereklyét a Kvirin-emlékhelynél.

Vas megyében lecsapott a TEK

Acsád és Bük között lecsapott a TEK.

A következő időszak feladatai: a háziorvosok és a tanárok bérének megemelése valamint egy népesedési program elindítása.

Kb. 140 millió forint értékben loptak gumiabroncsokat.

Csehimindszent

Egészség- és falusi turizmus, természetgyógyászat és ősmagyar állatok, gyógynövények és bor – ha mindezt összegyúrjuk, a hegyháti Kneipp témautat kapjuk.

A fiatalok megszólítása a legfontosabb.

Éjszakai fürdés és kötélmászás

Pénteken éjszaka a Kvarc zenéjére lehet fürdeni, másnap különleges élményekkel várja látogatóit az erdei kötélpálya.

Budapest Bár Szombathelyen

Tizenegy. Pontosan ennyi ember kellett ahhoz, hogy a szombathelyi sportház hatalmas terei, apró, füstös, 50-es évekbeli kávéház hangulatát idézhessék. Képek.

Sárvári csúszda

Az idei nyár nagy újdonsága a „story camp”.  Egyrészt a sátorban való alvás, másrészt a tematikus napok miatt.

Meteorit kráter, Veszprém

Négyesi Lajos hadtörténész a GoogleEarth műholdképei alapján találta a 800 méteres képződményt.



Hirdetés

Programnaptár

«  
  »
h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 

Hirdetés

Facebook

Népszerű a Facebookon

Partnereink

Isiscom

Pannonsystem