Visszafogott szentivánéj a hőségben, Lajcsival és sámánokkal

A korábbi évekhez képest kevesebben mozdultak rá szombathelyi szentivánéj idei programjaira. Ezt nemcsak a hőséggel és az argentin-mexikói focimeccsel, de a korábbinál visszafogottabb, kevésbé populáris programokkal is magyarázhatjuk. Ez utóbbit kompenzálta viszont a kecskés cseh sör fesztiválja, ahol például a nagy Lagzi Lajcsit sikerült derékba kapni, és aki jól be is szólt nekünk. .

A korábbi évekhez képest kevesebben mozdultak rá szombathelyi szentivánéj idei programjaira. Ezt nemcsak a hőséggel és az argentin-mexikói focimeccsel, de a korábbinál visszafogottabb, kevésbé populáris programokkal is magyarázhatjuk. Ez utóbbit kompenzálta viszont a kecskés cseh sör fesztiválja, ahol például a nagy Lagzi Lajcsit sikerült derékba kapni, és aki jól be is szólt nekünk. .

Közbejött a sör és Lajcsi

Mikor az ALON-bloggerek csapata elkezdi a délutáni dödöllefőzést, én még javában az ország túlsó végében eszem az anyám készítette első osztályú halászlevet. És amikor a Westend Blues kezd az uszodával szemben levő Zeneszínpadon, míg mindig csak Kaposváron kavarok, ahol a szentivánéjtől teljesen függetlenül megállapítom, hogy milyen egyszerű ötlettel lehet feldobni egy várost. Az amúgy meglehetősen jellegtelen somogyi megyeszékhelyen élők kitalálták, hogy „Kaposvár a virágok városa”, s ezt illusztrálandó mindenhova virágokat ültettek, a kandeláberekre egy rakás cserepet applikáltak, benne színes virágok, a most nyíló fürdőjüknek pedig Virágfürdő a neve.

Szóval mire bevetésre készen állok az estére, az uszodánál már az Egy Kiss Erzsi Zene is lement. Ők amúgy jó eséllyel pályáznak nálam a legtöbbször kihagyott zenekar címére: valamilyen oknál fogva menetrendszerűen szerepelnek a Művészetek Háza kínálatában, én valamilyen oknál kifolyólag mindig lecsúszom róluk.

Ugyanerre a sorsra jut a Dél-alföldi szaxofonegyüttes is, de egészen más miatt. A Haladás-pályán ugyanis teljes svunggal nyomul a Kozel Fesztivál. „Te, jó sör ez a Kozel?” – kérdezem egy ismerőstől a szomszéd utcában. – „Jó, bizony, én a kőműveseknek mindig ezt veszek” – nyugtat meg, majd emelkedő szemöldököm láttán hozzáteszi, hogy márpedig a kőműveseket igencsak meg kell becsülni a mai világban, nem lehet akármilyen sört eléjük lökni.

A Kozel amúgy árához képest tényleg elég korrekt, állapítjuk meg már a helyszínen, ahol 260 forintért adják a német típusú söröknél kissé sötétebb, fanyarabb nedűt. A háromnapos sörfesztivál amúgy meglepően szélsőséges zenei palettáról merít, a Junkies-től kezdve Delhusa Gjon-ig.

Nekünk sikerült magát a nagy Lagzi Lajcsit derékba kapnunk. A hazai sramli koronázatlan királya láthatóan hanyagolja a Norbi-diétát, helyette bejelenti, kábeltévén ismét elindul Dáridó című műsora. Ez megnyugtató. Amúgy repertoárjában kétszer is elnyomja Az élet egy nagy erdő című örökzöldet, ami a Csapdlecsacsi filmmel lopta be magát a szívünkbe. Lajcsi egyébként nem playback-el. Ezt onnan lehet tudni, hogy mikor látja, hogy – az olvasók vizuális igényeit kielégítendő - nem őrá, hanem a két táncosnőre fókuszálom a fényképzőt, abbahagyja az éneklést és megjegyezi: „Figyelj, látom, te nem engem fotózol.” Lajcsi mindig fején találja a szöget.

Kultúrák kereszteződésében

Ilyen kis kitérők – Kaposvár, Lajcsi stb. - után nyolc óra tájt érkezünk a tettek mezejére, és pont mikor eszembe jut, hogy nem nyomtattam ki a programot, kerül utunkba a stand sarkán álló információs bódé, ahonnan feltűnően gusztusos és informatív szentivánéji anyagokat vételezünk.

A Hotel Claudius előtt a szokásos bazári forgatag, céllövöldével, horgászattal, dodzsemmel, körhintával és egyéb hánytatógépekkel. Ez tehát változatlan, csakúgy mint a Bartók Béla körúton felállított evés-ivás-kacat vásár. Mondjuk megvan ennek is a diszkét bája és hangulata.

Hogy a város szűkös anyagi helyzete vagy esztétikai indokok játszottak-e nagyobb szerepet, azt nem tudjuk, mindenesetre az idei szereplők közé még véletlenül sem csúszott be egy R-GO vagy egy mulatós sátor. Hogy aztán az esztétikai indokok, a meleg, vagy az argentin-mexikói meccs tartotta-e távol a Csónakázó-tó környékéről a nagyobb tömegeket, azt a fene se tudja, mindenesetre az uszoda előtti színpad előtt gyakorlatilag még mindenkinek jut ülőhely a balkáni világzenét játszó, magyar-román Fanfara Komplexa produkciója közben.

Kis idő múlva veszem észre, hogy Irédy kollega is az érdeklődők között van, mondom is neki, ha tudtam volna, hogy itt lesz, szívesen átadtam volna a beszámoló lehetőségét. Azt mondja, ő sem tudta, hogy jön. Ennyiben maradunk, én meg ezredszer konstatálom, hogy ezek a típusú etnozenék nálam reménytelenek.

Sámánok éjszakája

„Vazze, szerintem elcseszték” – kommentálja egy kissé távolabbi presszó teraszán, a szomszéd asztalnál ülő csávó, mikor 10 óra környékén elindul a tűzijáték. Egy darabig mi sem értjük, mi a túró ez, elvileg ennek csak két óra múlva kellene megtörténnie, majd kiderül, a sörfesztivál jár külön utakon.

Közben programfüzet szerint az uszodai színpadon sámánszertartás folyik, amelyről a helyszínen kiderül, hogy inkább koncert, afféle szórakoztató magyar sámánzene, megzenésített Petőfi-verssel, egyéb népek ősi zenével. Ezt már sokan nézik, ami nem csoda, kétségtelenül látványos az egész, korhű jelmezekkel, fehér ruhás énekesnővel, előtérben mozgó tűztáncosokkal. Az igazi kérdés csak az, hogy minden hogyan illeszthető a mai életbe. „Vajon mi lehet egy táltos SZJ száma?” – fogalmazza meg az elvi problémát a gyakorlati szinten a párom, bizonyítván a nők gyakorlatias gondolkodását.

Nem sokkal később ismét hasonló gondolat motoszkálnak bennünk, amikor a Múzeumfalu sötétjében nézzük a tűzgyújtási előkészületeket. A dolog azonban annyira más, hogy itt a szórakoztatás helyett a hagyományőrzésé a főszerep. Egészen pontosan a hagyománykeresés, mondja a szertartás előtt az itteni sámán, aki azt is fontosnak tartja leszögezni, hogy nem tudják, hogy jó úton járnak-e, de fontosnak tartják megkeresni azt, ami valahol elveszett. Mind az előkészülteknél, mind a szertartás előtt megemlítődnek az újságírók, de a sajátságos hangosítás - a sámándob ilyen jellegű hasznosítása – miatt nem értjük pontosan, mi is a helyzet az újságírókkal, de az biztos, hogy a szakma negatív kontextusba van helyezve.

A fűrészelt fenyőkből összerakott, több méter magas máglyát először valamilyen égést segítő folyadékkal meglocsolják, majd a Régió Egyesület íjászai lángoló nyílveszőkkel meggyújtják. A háttérből egy tűzoltócsapat figyeli a fejleményeket.

Az egyesület egy rövid szertartást is bemutat, amely szimbólumaiból nekünk az jön le, hogy a sötétség legyőzi a világosságot, utalva a csillagászati fordulópontra. A sötét miatt nehéz megmondani hányan vannak érdeklődők, mi olyan százra saccoljuk. Múzeumok éjszakája ide vagy oda, a Múzeumfalu idén is szed belépőt szentivánéjkor, igaz, mintha nem vették volna ezt olyan komolyan a bejáratnál. Az egyik parasztházház tövében sün szalad.

A végére marad a csattanó

Mivel egy darabig még nézzük a máglyát, Elsa Valle és a Rumba Caliente Group produkciójának csak a végét kapjuk el. Először és másodszor hallgatva még nagyon lekötött a kubai hölgy kétségtelenül színvonalas produkciója, de így sokadszorra – mert valamiért ő is sztenderd szereplője a szombathelyi zenei eseményeknek - azért már kevésbé. Szerencsére sokaknak tetszik ez a latinos, táncos, dzsesszes, érzéki zene, a nagyszínpad előtt több százan állnak, közülük több tucatnyian nyomják a táncot.

A tűzijátékot a Május 1. söröző árnyas fái alatt dekkoljuk ki, meglehetősen ingergazdag környezetben. A petárdákat nem látni, de a hangjuk ideér, ezt színezi az étteremből érkező mulatós zene, a szombat esti lázban égő vendégsereg zaja és teraszon kihelyezett hatalmas vetítőről harsogó Forma 1-időmérő edzés.

Közben valami azt súgja, hogy érdemes lesz megvárni a fél egykor kezdő szlovák Longital zenekart. És a hangnak igaza van, mert a pozsonyi társaság az utóbbi idők egyik legnagyobb koncertélményével ajándékozza meg azokat, akiknek az elfogyasztott alkoholmennyiség még lehetővé teszi az ilyen irányú érzékelést. Mondjuk így kalkulálva nem lehetünk túl sokan.

A Longital mindössze kétfős: egy gitáros fickó és egy basszeros csaj áll a színpadon, közben megy a dobgép és a szemplingek, mindezt kiegészítik a vizuális effektusok.

Ha mindenáron stílust kellene mondani, akkor a mindez valami sajátos keveréke az alternatív gitárzenének és a triphopnak, de közben nagyon szlovák és kelet-európai az egész. Habár a számok felkonferálása – kis magyarral fűszerezett – angol nyelven történik, az ének szigorúan szlovák, és a csoda az, hogy így is átjön a produkció, amelynek lényege a mindennapi dolgok mögött megbúvó mélység keresése. Így lényedül át szimbólummá a ház kertjében álló eperfa, a vonatfülke, a vidéken bicikliző apa figurája. Már miattuk érdemes volt bevállalni a tudósítást az idei szentivánéjről. A honlapjukról videó és zene is letölthető.

Képgaléria a 2006-os szombathelyi szentivánéjről