Szent Királyok találkozója Szentkirályon - király volt

2009.08.15. 21:14

Alig több mint egy hete , most ismét kilátogattunk, ezúttal a „Szentkirályok” össznépi rendezvényére. A mérleg: huszonegy településről négyszáz ember a kastélyparkban, remek program, mázsányi sütemény, és egy tiltakozás a szlovák nyelvtörvény ellen.

Alig több mint egy hete , most ismét kilátogattunk, ezúttal a „Szentkirályok” össznépi rendezvényére. A mérleg: huszonegy településről négyszáz ember a kastélyparkban, remek program, mázsányi sütemény, és egy tiltakozás a szlovák nyelvtörvény ellen.

Alig több mint egy hete , most ismét kilátogattunk, ezúttal a „Szentkirályok” össznépi rendezvényére. A mérleg: huszonegy településről négyszáz ember a kastélyparkban, remek program, mázsányi sütemény, és egy tiltakozás a szlovák nyelvtörvény ellen.

Az idén Szombathely egyik városrésze, a hajdan öt önálló falucskából álló, ma már egységesen Szentkirályként emlegetett „kerület” adott otthont három napra a Kárpát-medence azon településeinek, amelyek Szentkirályok, vagy a magyar szent királyok nevét viselik, és tagjai a Szent Király Szövetségnek.

zent Királyok találkozója Szentkirályon


A szövetség 1997-ben jött létre, Szent István Király fejedelemmé választásának ezredik évfordulója alkalmából. Az alapító okirat szerint minden évben egyszer találkozót szerveznek valamelyik településen. A Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör 2004-ben lett tagja a szervezetnek – mint azt Hegedűs Éva a polgári kör elnöke a vendégeket köszöntő beszédében elmondta.

Erre már szombaton ebéd után került sor, miután a szentkirályi asszonyok kitették az óriási rendezvénysátor alatt sorjázó padokra az édes és sós süteményhegyeket. Megtudtuk, legalább negyven asszony sütött a rendezvényre, volt, aki egymaga hét kiló lisztből mindenféle sós finomságokat, melyeket mind leteszteltük, jövőre nyugodtan indulhatna önálló csapattal Szentkirály egy pogisütő fesztiválon.

Szent Királyok találkozója Szentkirályon


A szentkirályiak süteményeinél csak vendégszeretetüket és szervezőkészségüket lehet jobban méltányolni. Erre Ipkovich György polgármester tett utalást, amikor Szombathely nevében üdvözölte a vendégeket, és egyben megköszönte a polgári kör munkáját. A polgármester szólt István királyról is, aki „kapaszkodókat adott, amikor államot, alkotmányt, nemzetet adott nekünk.”

Kovács Ferenc, Vas megye közgyűlésének elnöke azt emelte ki, hogy annak a megyerendszernek az ezer éves fennállását is ünnepeljük, amelyet még István király állított fel, és unikum Európában, hogy ezer éve változatlan formában működik.

Szent Királyok találkozója Szentkirályon


A mértéktartó szónoklatok után a kultúráé lett a főszerep. Egymás után léptek fel a települések művészeti csoportjai, mindegyik igen színvonalas produkcióval, és hatalmas sikerrel. Közben Hegedűs Évával beszélgettünk. Megtudtuk, még az azóta elhunyt dr. Pintér Ernő szeretett volna létrehozni egy szentkirályi szövetséget, és ekkor tudták meg, hogy már létezik ilyen. Csatlakoztak is hozzá, mert a teljesen civil rendezvényeken nincs politizálás, „az a fontos, hogy együttműködjünk, jól érezzük magunkat, megismerjük egymást és egymás településeit.”

Szent Királyok találkozója Szentkirályon


Az idei találkozót még Csinger Péterrel a háttérben Pintér doktor úr vállalta be a szövetségnél. Ha már szóba került a városrész volt képviselője - és az egyesület volt elnöke -, Hegedűs Éva elmondja, hogy „űr maradt utána, ez a munka hozta össze újra a társaságot.” Amíg élt, erős kézzel fogta össze a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kört. Mindig ő osztotta ki a feladatokat, ő volt a főszervező, irányító. Éva megjegyezte – „a kézi vezérlés megszűnt, a váltót pedig át kellett állítani.” Mindenkinek magának kell megtalálni, hogy mit és mennyit tud vállalni – természetesen ingyen, szabadidejében, munka mellett, ugyanis talán ez az egyetlen városrészi egyesület, amelynek háza van, de egyetlen fizetett alkalmazottja sincs.

Szent Királyok találkozója Szentkirályon


Egyéves munka van a szentkirályi találkozóban. A vendégek egy részét a helyieknél szállásolták el, ez is erősíti a baráti kapcsolatokat, akárcsak az, hogy a testvér települések egymás gyerekeit nyaraltatják. Ha már a gyerekeknél tartunk, Éva fontosnak tartja megjegyezni, hogy a kastély parkjában játszó csapatok is kivették a részüket az előkészületekből, a kerítést ők mázolták le. A jó példa ragadós, nem csak a tősgyökeresek, hanem az újonnan betelepültek is „jó arányban” veszik ki részüket az egyesületi életből.

Szent Királyok találkozója Szentkirályon


A program szombaton nem ért még véget. Vasárnap fél tízkor – a találkozók hagyományainak megfelelően – istentiszteletre várják a résztvevőket és érdeklődőket, Veres András megyéspüspök celebrál szentmisét, utána koszorúzás és felvonulás, ami a mai táncosokat elnézve látványosnak ígérkezik. A programban ugyan nem szerepel, de a szervezők egy kis afterpartit, gulyáslevesezést (vagy inkább levezetést) tartanak, amelyre ezúton is invitálnak mindenkit, aki a rendezvény sikeréhez hozzájárult. Nem kevesen voltak, a háziasszonyoktól, a pénzt adományozó nyugdíjasokon keresztül a városi és helyi vállalkozókig.




Tiltakoznak a nyelvtörvény ellen

Pénteken tartotta közgyűlését a Szent Király Szövetség. Bár a Kárpát-medencei településeket tömörítő szervezet nem politizál, most a szlovák nyelvtörvény kapcsán a tiltakozásukat fejezték ki egy dokumentumban. A rendezvényen részt vevő 21 település – négy szlovákiai, hat romániai (erdélyi), és tizenegy magyar - kimondta, hogy a „szövetség nem ellenzi, ha a szlovákok meg akarják védeni a nyelvüket, helyesli, hogy ki akarják szorítani beszédükből az idegen kifejezéseket, vagy következetesség akarják tenne a helyesírásukat, de azt követeli, hogy ugyanazen elveket az országukban élő nemzeti kisebbségek is gyakorolhassák.”


Korábban:

Emléktáblát kapott Csinger Péter - kiállítás Szentkirálynak
.