Szombathely, a magyar dal fővárosa (képgaléria)

2012.09.09. 23:40

Iszonyúan összejött Szombathelyen a magyar dal napja. Képek.

Magyar dal napja

Iszonyúan összejött Szombathelyen a magyar dal napja. Képek.

Iszonyúan összejött Szombathelyen a magyar dal napja. Kb. 10 ezer ember volt a Fő téren.

Ugrás a képgalériára!

Hiába tolta vissza keményen a forróságot a szombathelyi Fő tér délután három órakor, már ekkor, a TV2 riportereiből álló Testi Szenzáció koncertjén annyian jelentek meg, hogy érezhető volt a későbbi siker.

A hivatalos megnyitó helyett a tudósító kuriózumnak ígérkező 30Y buszt választotta (nem bánta meg), és mire visszaért a színpadokhoz, már tömegekről lehetett beszélni.

Magyar dal napja

Ahogy telt az idő, úgy lettek egyre többen a Fő téren, hogy a Lord koncertjén már szinte összefüggő emberszőnyegről lehetett beszélni.

Azt hallottuk, a szakemberek 10 ezer körülire tették a közönség létszámát, akik láthatóan roppant elégedettek voltak a látottakkal, hallottakkal.

A siker oka – az időjárás mellett – a szervezők profizmusában keresendő.

Egyrészt a kötéltáncot járó költségvetés ellenére sikerült úgy összeválogatni a fellépőket, hogy mindenki megtalálja benne a számítását az alternatívtól a népzenéig, ráadásul úgy vonzott a rendezvény a térre 10 ezer embert, hogy minőség szempontjából sem érkezhetnek kérdőjelek. (Tessék csak összehasonlítani a felhozatalt az ország többi helyszínével.)

Közönségszempontból nagyon jó ötletnek bizonyult a két színpad, kiküszöbölve így az átállásból adódó várakozásokat, és az is, hogy egyiken a helyi előadók kapnak helyet.

Mellesleg a szombathelyi zene – immár megmért - erősségét mutatja, hogy az előadókat (Anima, Lord, Ocho Macho) nem övezte kisebb érdeklődés, mint az országos (30Y, Presser Gábor, Csík stb.) neveket.

Természetesen írhatnánk részletes kritikát a koncertekről, hogy melyik és miért tetszett jobban vagy kevésbé jobban, de ez most nem ennek az ideje. Egyrészt mert rossz koncertet nem láttunk, másrészt érezhetően az előadók is inkább emelkedett, kissé összeborulós ünnepnek, rendkívüli eseménynek tekintették a vasárnapot, mintsem mindennapi előadói estnek.

A végére csupán két megjegyzés.

A Lord zenekar – tekintettel munkásságukra és 40. születésnapjukra - miniszteri elismerést vehetett át, melyet Puskás Tivadar polgármester adott át a színpadon.

És végül, de nem utolsósorban: közpénzeket ritkán használnak fel ennyire hatékonyan a kultúrában, mint tette ezt Szombathely a magyar dal fővárosa pályázatával és annak megvalósításával.

Ugrás a képgalériára!
 

.