Keserédes Charity – Sweet Charity a Weöres Sándor Színházban

Nagy Cili megint nagyot alakít. Czika László fotóival. 

 

Nagy Cili megint nagyot alakít. Czika László fotóival.

Szerettem a Kabarét és a Chicagót is korábban, talán az előbbit jobban. A Kabaré és a mostani Sweet Charity is Béres Attila rendezése, bár itt más a történet, de a szereplőgárda és a nagy show-jelenetek ugyanazt a musicalstruktúrát követik.

Bevallom, mindig félek egy kicsit a musicalektől, nem vagyok nagy rajongójuk, de néhány éve levetkőztem az előítéletem és elkezdtem élvezni a zenés-táncos darabokat.

Szerencsés a Weöres Sándor Színház, hogy ennyi kiváló énekhangú színésznő tagja a társulatnak: Nagy Cili, Fekete Linda vagy Németh Judit nélkül ez a darab is elveszett volna valahol a levegőben.

Federico Fellini Cabiriai éjszakái című nagy sikerű filmje nyomán írta Neil Simon, Cy Coleman és Dorothy Fields trió a Sweet Charity-t, ami a 30-as évek amerikai jazzes, swinges világát követi. A darab ősbemutatójára amúgy 1966-ban volt a Broadway-n, Bob Fosse rendezésében, akinek neve a Kabaré és a Chicago kapcsán lehet ismerős.

A Sweet Charity nem egyszerű: tánc, ének, zene, szöveg, na meg egy nem túlságosan bonyolult történet egybegyúrva egy pici drámával. Persze látványos, ahogy több ledéren öltözött nő vonaglik a színpadon. Pilinyi Márta jelmeztervező kész rosszlányos fehérneműkollekciót valósított meg: van itt csipkés combfix, flitteres melltartó és királykék paróka. Az apró szoknyák alól kikandikáló popsik vagy a fűzőkbe szorított mellek látványa igaz engem nem kötött le annyira, mint a mögöttem ülő pasicsapatot, akik hallhatóan jobban élvezték a produkciót.

Bodor Johanna szexis koreográfiája rátett erre jó néhány lapáttal. A gyakorlás ugyanakkor ráfér a társaságra, voltak csúszások, néha magamban szurkoltam, hogy kijöjjön a lépés, netán ütemre mozduljon minden táncos. Tudom, macerás egyszerre táncolni és énekelni, de sokszor kifogyott a szusz és élvezhetetlen volt.

Lassan indul és lassan bontja ki magát a történet, aztán lassan nem tart valahogy sehová. Célok azért vannak: Charity Hope Valentine a New York-i éjszakában, egy lepukkant bárban táncol és egyetlen vágya az, hogy megtalálja a neki való férfit és végre boldog lehessen. Egész életében szerencsétlenül járt a szerelemben, a legutóbbi választottja is meglopta. De egy szép napon bent ragad egy metrószerelvényben egy fiúval, akivel aztán összeboronálódik. A hollywoodi hatásvadász történet eddig jut: egy csupaszív papírformaszerű lányregényig. Az utolsó percek drámája azért visszaránt a valóságba, és megtölti tartalommal az előző rózsaszínben úszó képkockákat.

Nagy Cili az alfája és omegája a darabnak, magasan a legjobb alakítás, nehéz ezt a kesze-kusza, „misztikus hülye picsa” vonalat kiegyenesíteni. Szerethető a Charity-je, könnyű vele azonosulni. A férfiak kegyéért táncoló hölgykoszorú vele együtt hatásos: Fekete Linda, Németh Judit, Edvi Henrietta, Hartai Petra, Ostolya Zsuzsa és Hajdu Anita alakításai működnek. Ellenben ha dalba bocsátkoztak a férfiak, na ott voltak csúszások, hamis hangok.

Láttam már jobbat Béres Attilától, mint ezt a keserédes darabot, ami nem vesz el, de nem is tesz hozzá a történethez.

A darab hossza: 180 perc egy szünettel

Értékelés: 7,5/10