A szombathelyi Zsidó Fesztivált, a szombathelyi ősz társasági eseménye, a hagyományos vacsora-est zárta.
Ettünk, ittunk, társalogtunk, táncoltunk, és még születésnapost is köszöntöttünk, nem is tudom, mi volt a jobb.
A szombathelyi társasági élet számomra legkedvesebb és mindig várt eseménye a Zsidó Fesztivál záróakkordjaként a Pásztor Csárdában megrendezett zsidó vacsora. Nem csak azért, mert szeretek enni (mások főztjét és különleges ételeket főleg), hanem mert ez az az esemény, ahol összejön száz, százhúsz ember a városból, hosszú, fehér abroszos asztalok mellett, szót vált régi ismerősökkel, barátkozik teljesen újakkal, zenét hallgat, egy kis irodalmat, és persze eszik, és eszik és eszik. Ez a receptkönyv, amelyből minden évben egy kicsit más csemegét kapunk.
Pesthy Zsuzsa és Láng Marcsi olvasott fel Efraim Kishont novelláiból a fogások között, Miski Ferenc zenélt a fogások alatt, és a jelenlévők táncoltak a fogások után. Az első táncra Spiegler Elemér kért fel egy hölgyet, Miski Ferenc pedig nem hagyta ki, hogy megossza a társasággal: Spiegler úr a napokban ünnepelte 98. születésnapját: Boldog születésnapot, sok ilyent – ezt nem csak énekeltük, de szívből így is kívánjuk.
Az ülésrendet Eck Zsazsa, a baráti kör elnöke állítja össze, akárcsak az étrendet. Mindig, mindkettő szolgál újdonsággal. Remek dolog ismerkedni, amit viszont jelentősen megkönnyít a gasztronómia, az előétel asztalra kerülésével máris van közös téma. Lássuk, miről is beszélgettünk. (A receptek pontos leírása Fűszeres Eszter: Fűszer és lélek, zsidó konyha itt és most című könyvében található.)
A zsidó tojás
Az előétel humuszból (csicseriborsókrém), padlizsán-, avokádó és tojáskrémből álló kóstoló volt, forró pitával. Mivel a humusz a zsidó vacsora állandó szereplőjének tűnik, erről majd jövőre írunk, a padlizsánkrémről pedig már egyszer írtunk, úgyhogy most a zsidótojásról (lengyel tojás) beszélünk bővebben.
Annál is inkább, mert az idén nekem ez ízlett az előételek közül a legjobban: villával összetört keménytojást apróra vágott hagymával, libazsírral, mustárral, sóval, borssal, keverjük össze.
A gerslileves
A gerslilevesről azt írja a szakácskönyv szerzője – aki az ételekhez fűződő személyes élményeit is megosztja az olvasókkal – hogy ezt a levest csak Erdőbényén ette, lehet, hogy ez helyi specialitás. Most már lenne még egy hely, ahol ehetné, az én konyhám, mert már a vacsora másnapján megfőztem.
Nagyon praktikus étel, ha az ember valamely társas esemény után nem érezné magát teljesen a topon. Lényege, hogy a hagymás alapon párolt zöldségekhez füstölt húst, és gerslit teszünk, fűszerezzük, és megfőzzük. A vacsorán, asztalszomszédom javaslatára egy csepp citromot is facsartam bele, ami – ízlésem szerint – még inkább kihozta az ízeket.
A csicseri sólet és pezsgős csirke
A receptkönyv szerzője azt írja, hogy a gerslileves után „már csak egy kis sütemény kell, vagy palacsinta.” Nos a vacsorán a sütemény elé beiktattak még egy fogást, nehogy éhen maradjunk. A főételként csirkecomb pezsgőben került az asztalra, és csicseriborsó sólet marhahússal. Én a sóletet választottam, annál is inkább, mert kíváncsi voltam a csicseriborsóra. Ez a száraz hüvelyes nagyobb a borsónál, állagában inkább babra hasonlít, íze azonban kevésbé markáns, és picit „könnyebb”, kevésbé tömény, mint a szárazbab. A belőle készült étel nekem egy kicsit édeskés volt, (citrom még maradt az asztalon) lehet, hogy én a mézet kihagyom. A recept szerint húsgombóc való bele, mi marhahússal kaptuk. Ez a sólet hús nélkül is érdemes lehet arra, hogy az asztalra kerüljön, úgyhogy vegák vagy böjtölők is feldobhatják vele az étrendjüket.
Bár meg voltam elégedve a csicseriborsóval is, kicsit megbántam a választásomat, amikor megkóstoltam a csirkecombot. A fűszeres csirkecombokat almával és pezsgővel párolták, utóbbiak lágyan pikáns, gyümölcsös mártássá álltak össze, gyömbéres rizzsel tálalták. A desszert szilvás-almás rétesnek álcázott gyümölcshegyet kaptunk.
Ha a zsidó vacsorára egy évig várni is kell, főzni, bármikor főzhetünk.
Fotó: Kovács László