Tapintható feszültség a rendezőség és a reálgazdaság helyi képviselői között.

 

Az utóbbi időben talán nem is volt olyan nap, amikor lapunk ne adott volna hírt a közelgő karnevál ilyen vagy olyan fejleményeivel kapcsolatban.

Hol borversenyen jártunk, bigát vagy római konyhát adtunk át, hol a programok részleteit ismertettünk.

Mindezek közben majdnem teljesen elsiklottunk amellett, hogy a városban nem mindenki osztja a lelkesedést.

És most nem az Alon bölcsészszakos fejfájásairól van szó, hanem a helyi vállalkozók – nem is annyira véka alá rejtett – elégedetlenségéről.

A napokban ugyanis megyei kereskedelmi és iparkamra honlapján egy írásra lettünk figyelmesek, amely egy, a közelmúltban zajlott egyeztetésről számol be, amelyen a kamara elnökségi tagjai mellett Molnár Miklós gazdaságért felelős alpolgármester és Mérei Tamás, a karneváli alapítvány kuratóriuma vett részt.

Építik a karneváli vásárt a Fő téren

Építik a karneváli vásárt a Fő téren

Az írás szokatlanul egyenesen fogalmaz, és nem nehéz kiolvasni belőle, hogy több kérdésben is feszültségek vannak a szervezők és a gazdaság helyi szereplői között.

Így megkerestük az utóbbiakat, hogy nekünk is mondják el, mi a probléma.

Balogh Károly Zsolt, a Vas megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara főtitkára (VMKIK) szerint az ügy már régebbi keltezésű, és nem is kizárólag a karnevállal kapcsolatos, de mivel ez a város legnagyobb rendezvénye, így a gondok itt domborodnak ki a legjobban.

A kamara – mondja - rendszeresen és régebb óta olyan jelzéseket kap a helyi vállalkozóktól, hogy sem az információkat, sem az üzleti lehetőségeket tekintve nem vonják be őket érdemlegesen a városi rendezvényekbe.

Ezt próbálták megbeszélni a karnevál illetékeseivel, de mivel nem sikerült érdemi válaszokat kapniuk a felvetéseikre, a júliusi Vasi Gazdaságban, a kamara lapjában megjelent egy írás Cseri József, a kamara turizmusért, kereskedelemért, vendéglátásért felelős alelnöke tollából. A szerző ebben azt sérelmezte, hogy Szommer Ildikó karneváligazgató nem reagál a megkeresésükre és a problémafelvetésükre.

Ez az írás lavinát indított el, és ennek nyomán született az említett egyeztetés is, amelyről a megyei napilap nyomtatott kiadása egyébként be is számolt.

Igaz, sem a találkozó, sem az írás nem tette fel a pontot semmire, a legtöbb kérdés továbbra is nyitva maradt.

Mérei Tamás – mondja Balogh Károly Zsolt – nyitott volt ugyan a felvetésekre, de a két fél továbbra is két malomban őröl, mert kétféle gondolkodást tükröz, más-más motivációk és információk mentén.

Míg a kuratóriumi elnök a művészeti színvonal, az autentikus ismeretterjesztés mellett érvel, azt hangsúlyozva, hogy egy történelmi karneváltól – ami szerinte amúgy is komoly bevételt jelent a helyi vállalkozóknak - nem lehet elvárni a gazdaságosságot, addig a vállalkozók képviselői kitartanak ama véleményük mellett, hogy a karnevál gazdasági hasznának java nem helyben csapódik le.

A kamara részéről úgy vélik, nagyon nem szerencsés, hogy a rendezvény egyik kiemelt alvállalkozója egy szegedi cég, ráadásul tavaly a hangtechnika és a biztonsági cég is ország más részéről jött. Ahogy az árusok zöme is, akik az említett szegedi vállalkozáson keresztül érkeznek.

A reálgazdaság képviselői szerint szerencsés lenne egy külön céget létrehozni a karnevál működtetésére, amely érdekelve lenne a szponzorok keresésében, a bevételek felfuttatásában és a kiadások racionalizálásában.

A mai karneváli rendszer egyik hibája – a helyi vállalkozók mostoha kezelése mellett – az, hogy puha költségvetési és marketingkereteket enged – véli Balogh Károly Zsolt, aki arra számít, hogy az esemény után ismét leülnek egymással a szereplők, és még egyszer nekifutnak a függőben maradt kérdéseknek.

A szakértők becslése szerint a Savaria Történelmi Karnevál alatt kb. egymilliárd forint cserél gazdát a rendezvényeken, árusoknál, vendéglátósoknál.

Nem új a probléma

Nagyon téved, aki azt hiszi, hogy a Savaria Történelmi Karnevál finanszírozása új keletű kérdés.

Lapunk például már 2008-ban hosszan beszélgetett Szele Györgyi kurátorral, miután kiderült, a korábbi bejelentés ellenére mégsem lesz fizetős a karnevál. Néhány év múlva ismét hivatalos bejelentés érkezett a karnevál fizetőssé tételéről. Ekkor már Mérei Tamás vélte úgy, hogy ez szakmai szempontból üdvös lenne. Aztán ez az ötlet is elhalt, csakúgy, mint a szintén hivatalosan bejelentett Karnevál-kártya.

.